A baritont a szerdai Borisz Godunov-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés, hogy az Angol100 szezonban ő is az Operaház legnagyobb elismerésének kitüntetettje lesz. A Herendi Porcelánmanufaktúra készítette, hattyút formázó díjat Almási-Tóth András művészeti igazgató adta át.

thumbnail_VAL_00226_resize.jpg
Haja Zsolt. Fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház

Haja Zsolt, aki a 2019–20-as szezonban már viselte a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet, a most futó évadban kimagasló alakítást nyújtott Eötvös Péter Valuska című opera-ősbemutatójának címszerepében, emellett emlékezetes beugrásban állt helyt tavaly szeptemberben az Opera dubaji vendégszereplésén a Pillangókisasszonyban Sharpless megformálójaként, miközben Budapesten A varázsfuvolában Papagenót alakította. Emblematikus szerepei közé tartozik még Falke ügyvéd (A denevér), Jeleckij herceg (Pikk dáma) és Silvió (Bajazzók). Közreműködött Mahler 8. szimfóniájának előadásában, a szombaton véget érő Borisz Godunov-sorozatot követően pedig a Háború és békében lesz látható mint Napóleon, majd A sevillai borbély margitszigeti bemutatójában alakítja Figarót, egyik első operaházi szerepét, amit a következő évadban is énekel. Jövőre közreműködik majd a Faust (Valentin), a Stuart Mária (William Cecil) és a Don Pasquale (Malatesta) című előadásokban is, valamint a Gurre-dalok monumentális produkciójában. 

Haja Zsolt tanulmányait szülővárosában, Debrecenben végezte dr. Mohos Nagy Éva növendékeként, és pályájának indulása is a cívisvároshoz köthető. Az Operaházban 2008-ban, a Pomádé király új ruhája című gyermekoperában Garda Robertóként debütált. Az elmúlt másfél évtizedben az Opera egyik legsokoldalúbb és leggyakrabban foglalkoztatott baritonjaként fő- és karakterszerepekben egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott, de oratorikus művekben is közreműködött. 

A német operaéletből ismert Kammersänger cím mintájára létrehozott kamaraénekesi elismeréssel az Opera vezetése kiemelkedő aktív szólistái iránti megbecsülését kívánja kifejezni, nagyra értékelve tehetségüket és színpadi teljesítményüket. A Kamaraénekes címet, ami az adott évadban kiemelt javadalmazással is jár, egy szezonban legfeljebb hárman birtokolhatják, a Kossuth-díjjal még nem rendelkező operaénekeseknek ítélhető oda, akik összesen három alkalommal kaphatják meg. Az elmúlt évtizedben az évadzáró Csillagóra-gálán átadott elismeréseket idei újításként évad közben, az előadások végén adják át, lehetőséget teremtve arra, hogy a közönség is osztozzon kedvenc művészei meglepetésében és örömében. Idén februárban Pasztircsák Polina, áprilisban pedig Kálmán Péter részesült a kitüntető címben.