Hajszálon múlhat, fenn tudom-e tartani a gyerekek figyelmét - HALÁSZ JUDIT

Egyéb

 

? Hosszú évek óta ad karácsonyi koncerteket, hogyan tud mindig megújulni?

 
? Alapvetően a karácsonyi koncerteken is az aktuális repertoáromat játszom, de egy kicsit mindig változtatok rajta. Idén az jelentette a plusz feladatot, hogy szeptemberben jelent meg az Apa figyelj rám című lemezem, vagyis új koncertműsort kellett összeállítanom. Ez pedig több dolog miatt is nehéz. Például azért, mert előre kell kitalálnom, hogy melyik dal tetszik majd legjobban a gyerekeknek a 17 új dalból ? tesztelem persze a családban, a barátok között, végül nekem kell döntenem. A szerkesztés sem egyszerű, egy hajszálon múlhat, hogy fenn tudom-e tartani a figyelmüket vagy sem, pontosan ki kell sakkozni, hányadik dal legyen az, amelyikbe ők is be tudnak kapcsolódni, mennyi új és mennyi régi szám legyen. Ráadásul a felnőttek mellett féléves babáktól a kisiskolásokig sokféle korú gyerek ül a nézőtéren. Miután összeállítottam az új lemez koncertjét, nekiültem, hogy átalakítsam az idei karácsonyi műsorrá. Vannak kihagyhatatlan, a karácsonyhoz, a Mikuláshoz kötődő dalok, mint a Kis karácsony, nagy karácsony, a Száncsengő, a Vannak még rossz gyerekek. Arra is tekintettel szoktam lenni, hogy a közönség tagjai eltérő vallásúak, és olyan is van, aki nem vallásos. Nem maradhat ki a kedvencem: ez egy francia, három csirkéről szóló gyerekdal, amellyel számolni tanítják a kicsiket. Ezt feldolgozta Mozart, Dohnányi is, a magyar gyerekek pedig úgy ismerik, hogy Hull a pelyhes fehér hó? Zárásként mostanában, miközben gyertyát gyújtunk, egy olyan dalt játszunk, amelyet évekkel ezelőtt tanultam egy Pest környéki sváb faluban: az ottani iskola egyik tanára szeretett volna valamilyen új, nem-sváb dallamot mutatni a gyerekeknek, ezért megtanított nekik egy csodálatos svéd népdalt, amelyre a gyerekekkel közösen karácsonyi szöveget írtak.
 
? Az új albumra hogyan válogat verseket? Vannak, akik azt mondják, a kortárs költők verseit nehéz eljuttatni az emberekhez, mert sokan már a kortárs szó hallatán lemondanak a programról.
 
? Nehezen indul minden válogatás. Amikor megvan a téma, felhívom Bródy Jánost, és elmondom neki, miről szeretnék énekelni. Ír egy dalt, kettőt, ha jó kedve van, hármat is. Aztán én is elkezdek keresgélni, olyan verseket, amelyekben van humor, mert ez számomra fontos. A klasszikusok között sem hiába keresgélek ? mindig találok olyanokat, mint a Füstbe ment terv, vagy a Kis karácsonyi ének, egy Petőfi-, egy Ady- vagy Szép Ernő-verset, noha alapvetően a 19-20. század fordulóján másképpen nevelték a gyerekeket. Arany korában például egy-egy pofon teljesen elfogadott dolog volt. Ma mást gondolunk nagyon sok mindenről, másképp gondolkodunk a gyereknevelésről is. Nem mondom, hogy egyik vagy másik jobb, csak más. Ezért a régebbi versek gyakran nem jöhetnek szóba, de megesik, hogy azért nem alkalmasak, mert nyelvileg nem könnyen érthetőek, túl sok bennük az ismeretlen szó. Mindig meg kell találnom azokat a kortárs költőket, akik a ma nyelvén tudnak szólni a gyerekekhez, hiszen a nyelv is mindig változik. Ilyen például Tóth Krisztina és Szabó T. Anna, akik világos, érthető, szellemes, mulatságos verseket írnak. Aztán persze a zenészek, Bródy, Tolcsvay László, Móricz Misi, Bódi László (Cipő), néha Szörényi Szabolcs és Levente, illetve a zenekarom, Anti Tamás és Fodo - ifj. Födő Sándor folytatják a munkát: évről évre változik egy kicsit a lemezek stílusa. Mindig hozzák az újdonságokat, a legutóbbin például a korábbiakhoz képest több a balkáni ritmus.
 

halaszjudit_dkoko20110906036.jpg
 

? Sokan arra panaszkodnak, hogy a mai gyerekeket nehezebb lekötni, gyorsabb tempó, feltupírozott látvány nélkül szinte lehetetlen. Ön hogy látja?

 
? Ezt én nem veszem észre, hál? istennek. Talán azért sem, mert a koncertjeimen a kicsik mindig is mozoghattak, bevontam őket a történésekbe, és ha olyan kedvük van, üvöltve énekelhetik velem a dalokat. De az is igaz, hogy egyre kevesebb olyan koncertem van, amelyen csak gyerekek vannak, egyre többször egész családok jönnek el. Ezt szándékosan alakítottam így, mert örülök annak, hogy az egész család velem játszik ? a nagyobb gyerekek is örömmel ?elhiszik?, hogy jön a Mikulás, és a dalokban lévő humor miatt a felnőttek is beszállnak. Vagy épp sírnak ? gyakran látom, hogy A dal ugyanaz marad alatt az anyukák szeme könnyes. Ugyanezt tapasztalom az egyik új dalnál is, amelyik az apukákhoz szól, arra kéri őket, hogy ne hagyják el a gyerekeiket ? ez annyira erős érzelmi reakciókat vált ki, hogy azon gondolkodom, koncerten nem is éneklem többet.
 
? Ha meg is ríkatja a közönséget, mégis teltházasak a koncertjei. Nem gondolt még arra, hogy azoknak, akiknek már nem jutott jegy, év elején tartson ?pótkarácsonyt??
 
? Nagyon szeretem ezeket a koncerteket, a Vígszínházban tartott előadások szinte már olyanok, mintha otthon lennék, hiszen mindenkit ismerek itt, a kollégák is gyakran elhozzák a családtagjaikat. De idén okultam az előző évekből, és igyekeztem úgy vállalni őket, hogy az egyéb elfoglaltságaim mellett is maradjanak szabad napjaim. Szeretném meghagyni ezeket a koncerteket az adventi készülődés részének, nem tervezek utókarácsonyt. De idén valóban nagyon hamar teltházas lett az összes alkalom, így a Vígszínház felkért, hogy március 4-én ismételjünk, rendezzünk egy ?ráadás vasárnapot?.
 
? Esetleg gondolkodik már az új lemezen? A rajongók minden esetre tippeket is adnak a weboldalán: azt kérik, készítsen karácsonyi válogatáslemezt?
 
? Új stúdióalbumot egyelőre nem tervezek, de válogatáslemezekre már gondoltam. Tényleg jó lenne egy karácsonyi korong a saját ünnepi dalaimmal, de ennél is jobban szeretnék készíteni egy olyan CD-t, amelyen az altatódalaimat gyűjteném egybe. Addig is, ameddig nekilátok, folytatom a koncertezést, és nemrég felkértek, hogy vegyek részt a televízió Csudaszombat című műsorának szilveszteri adásában. Kipróbálok valami újat: verseket fogok mondani, aztán el is énekelem őket, mert szerintem érdekes lesz kétféle módon meghallgatni ugyanazokat a verseket. Aztán meglátjuk, talán új hagyomány indul el ezzel.