A Városmajori Szabadtéri Színpad produkciója a népszerű történetet mai színházi eszközökkel szólaltatja meg, a lélek bonyolult rajzát kutatva. A vadonatúj színpadi adaptációt Garai Judit írta, amelyből Hidvégi Nóra rendezésében összművészeti játék készül, ahol a díszletnek, a jelmeznek, a világításnak, a vetítésnek, a zenének, a hangeffekteknek és a színpadi mozgásnak egyaránt fontos hangulat- és jelentésképző szerepe lesz.

 

Az előadásban egy álomszerű világ keveredik a mával, a látomások fátyolos misztériumából hús-vér hősök bújnak elő Lengyel Tamás, Szabó Vera, Ullmann Mónika, Györgyi Anna, Miklós Marcell és Sipos Vera megformálásában.

 

A Halálos tavasz 2015 nyarán négy alkalommal látható a Városmajorban (június 13., 14., július 31. és augusztus 1.), majd a tervek szerint ősztől bekerül egy budapesti kőszínházba, valamint országos turnéra indul.

 

Az előadásra májusban 10%-os EarlyBird-akcióval válthat jegyet a közönség.

 

Szereposztás:

Dr. Egry Iván: Lengyel Tamás

Józsa: Ullmann Mónika

Anya: Györgyi Anna

Edit: Szabó Vera

Csokonai: Miklós Marcell

Margit: Sipos Vera

Prímás: Farkas Izsák / Gazda Bence

 

Díszlet- és látványtervező: Klimó Péter

Jelmeztervező: Juristovszky Sosa

Videó és vizuális dramaturgia: Balogh Balázs

Világítástervező: Vida Zoltán

Zeneszerző: Nyitrai László

Koreográfus: Sipos Vera

Dramaturg: Garai Judit

Rendezőasszisztens: Tóth-Gábor Anna

Súgó: Deme Zsófia

Produkciós vezető: Miklós Melánia

Producer: Bán Teodóra

 

Rendező: Hidvégi Nóra

 

Az előadás a HOFRA Színházi és Irodalmi Ügynökség Kft - www.hofra.hu - közvetítésével jön létre.

 

Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu