MV_MAGYAR_BANDA_05008_169.jpg

Idén is sikerrel pörögtek a Halmos Béla Programiroda folkeseményei

Nem múlhat el a budapesti nyár Kobuci-táncházak nélkül: a népzene és néptánc szerelmesei idén is kéthetente rophatták a legjobb moldvai és vonószenekarok muzsikájára az óbudai Zichy-kastély kertjében. Az NKA Halmos Béla Program keretében a Kobuci-táncházakon túl idén harmadik alkalommal rendezték meg a Budapest Parkban a FolkPark Táncházfesztivált, ugyanakkor a Művészetek Völgye Petőfi Kulturális Ügynökség Petőfi Udvarának egyes eseményei is a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában működő Halmos Béla Programiroda közreműködésével valósultak meg.

Rézeleje Fanfárosok, Csürrentő, Berka, Csángálló, Magos, Kalász Banda, Bajkó Zenekar és Pálházi Bence Bandája – többek közt ezek az együttesek húzták a talpalávalót a Kobuci legendás nyári moldvai és vonós táncházaiban.

A Halmos Béla Programiroda és a Kobuci közös programsorozata keretében idén nyáron összesen 12 nép- és világzenei produkció lépett színpadra a Zichy-kastély udvarán – a sort a balkáni, magyar és román népzenét vegyítő Elán zenekar nyitotta meg, akik a VI. Óbudai Világzenei Héten adtak koncertet. Az ötestés programsorozatot alkalmanként 450–500-an látogatták.

Az idei nyár újdonsága volt, hogy a táncházak mellett a „kisszínpadon” kisebb koncertekre is sor került: elsőként a tangót a balkáni ritmusokkal, a klezmerrel és a francia sanzonnal ötvöző ¡Nosnach lépett fel, majd a BudaPesme idézte meg a Balkán kávéházainak hangulatát. Augusztusban a Dalinda énekegyüttes különleges előadására került sor – Nádasdy Fanni, Tímár Sára és Paár Julcsi fantasztikus énekhangján a magyar népdalok érzékeny átdolgozásban szólaltak meg.  

A budapesti táncházrajongók nemcsak a Kobuciban, hanem a Budapest Parkban megrendezett Folkpark Táncházfesztiválon is mulathattak. A fesztiválra a Halmos Béla Program és a Táncház Egyesület közös szervezésében harmadik alkalommal került sor augusztus közepén – a talpalávalót idén a Zagyva Banda, a Tázló, valamint Szalonna és Bandája húzták párhuzamosan három tánctéren.

Nem volt okuk az aggodalomra a 33. Művészetek Völgyébe ellátogató folkrajongóknak sem. A PKÜ Petőfi udvarban a könnyűzenei koncertek és kulturális programok mellett a nép- és világzenei szcéna legkiválóbb formációi, többek között a Fonogram-díjas Góbé együttes, valamint a Magyar Banda (Hegedűs Borival és Caussanel Izabellával kiegészülve), valamint a Zűrös Banda is fellépett.

„Minden évben nagyon várjuk a Művészetek Völgye-koncertet, ez nekünk már egyfajta nyári ünnep. A természet közelsége, a falusi környezet, a milliónyi élettel teli udvar, művészeteket kedvelő közösség nagyon közel áll hozzánk. Idén is nagyon szuperül éreztük magunkat, annyira tele lett a tér, hogy még a színpadon is lógtak a kifulladásig táncoló és éneklő fiatalok, minket is teljesen felpörgettek” – mondta a Művészetek Völgyében tartott koncertjükről Czupi Áron, a Góbé zenekar dobosa.

Az NKA Halmos Béla Programiroda küldetése a népzenével foglalkozó művészek és hozzájuk társuló tevékenységek, platformok, művészeti ágak támogatása. A programiroda feladatai közé tartozik a folkklubhálózat bővítése, a nép- és világzenei együttesek támogatása, a népzene és világzene hazai, határon túli és nemzetközi hírnevének építése, valamint fesztiválok, koncertek támogatása, fellépési lehetőségek biztosítása is.

Ez is érdekelheti

A Halmos Béla Program Kollégium Pályázata a Népzenei Utánpótlásért

Megjelent a Halmos Béla Program Kollégium nyílt pályázati felhívása, amelynek fő célja a magyar népzenei utánpótlás, valamint a színvonalas népzenei és világzenei produkciók támogatása. A program lehetőséget teremt a Kárpát-medence és Moldva kulturális sokszínűségének bemutatására, kiemelt hangsúlyt fektetve a hazai és nemzetközi népszerűsítésre.

35. jubileumát ünnepli a Művészetek Völgye

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.

Az élet szép a Kék Cetli harmadik epizódjában

Hogyan inspirálhatja egy rockzenekar frontemberét a klasszikus zene? És miért hagynak másképp nyomot a világban a férfiak és a nők? A Kék Cetli harmadik epizódjában ezekre a kérdésekre is keressük a választ Farkas Levente Andrással.

Végül úgyis a Völgy dönti el, hogy merre vezet az utam

Mindig izgat, hogy az adott évben éppen mivel kínál meg a Művészetek Völgye, mert ugyan mindig vannak előzetes terveim, de aztán hagyom, hogy bekerüljek a flow-ba.