Hamarosan a képolvasást is tanítani kell?

Ismerősöm szereti posztolni (kitenni a közösségi hálóra), hogy éppen mit csinál. Most Dobogókőn, a turistaháznál éppen erdei őzpörköltet eszik. A fénykép elkészítése egy pillanat, az „aláírás” pedig így néz ki:

🌳🍄🦌 #erdeigombasozporkolt

Az emberi gondolkodás képekkel kezdődött, és mindmáig képekben gondolkodunk. Bizonyíték erre a nemcsak költői, hanem mindennapi metafora vagy éppen az álomkép. Szólásaink is képi kifejeződések. Az írásbeliség képekkel is kezdődött, majd folyamatosan vált egyre elvontabbá, így jöttek létre a szótag- és betűírások. Bizonyos írások többet megőriztek az ősi képírásokból. Most pedig, a digitális írásbeliségben mintha kezdenénk visszatérni a képíráshoz.

Ma még a digitális írásban főleg a körülményeket, érzelmeket, hangulatot jelölő jeleket alkalmaznak, de a lehetőségek tárháza nyitott. Az érzelemjelölés igénye az írásbeliség korlátozott voltából fakad. Az írás ugyanis nem képes az élőszóbeli kommunikáció minden árnyalatának leképezésére. A legfontosabb különbség az, hogy nem látjuk a környezetet, nem látjuk a beszélő gesztusait, arcát.

Az ember legősibb védekező tulajdonsága, hogy a másik ember jelzéseiből következtet annak szándékaira. De ha csak leírt szöveggel áll szemben, hiányoznak ezek az ősi jelzések. Az írásjelekkel csak megközelítően tudjuk mindezt visszaadni, ezért mondjuk, hogy az írásjel: „megfagyott akusztikum”. A felkiáltójel kiabálást, kiáltást, felszólítást, óhajt-sóhajt, emelt hangot, csodálkozást, meglepetést, de akár kérdést is jelölhet. A közösségi, digitális írásbeliségben ezt a hiányosságot kívánták előbb ösztönös, majd később szervezett módon pótolni előbb képszerű jelekkel, manapság pedig képekkel.

Kezdődött mindez az emotikonokkal. Az emotikon szó szerint érzelemjel (emotio + icon), maga a jel pedig a meglévő íráskészletből (betűkészletből) építkezik. A legegyszerűbb és egyben legősibb jel: a mosoly. Betűkből így rakható össze: 🙂 „Olvasni” legjobban jobbra 90 fokkal elfordítva lehet, akkor kirajzolódik az arc két legjellemzőbb jegye: a két szem és a mosolyra húzott száj. A mosolyjel tovább alakítható. Berajzolható az orr, hogy még egyértelműbb legyen: :-). Fokozható:  :-))) (ennek jelentése: vigyorog, nagyon vidám) vagy: :->> (felszabadult mosoly). Ahol megjelenik a mosoly, ott szükségessé válik a szomorúság jelölése is, ez némi átalakítással így néz ki: :(, illetve: :(((, : -(((. A mosolyikonok továbbfejlesztett változatai nem kis fejtörést okozhatnak az efféle jeleket olvasni nem tudóknak.

Lássuk a fejlődési sort:

Látható, hogy mind a mosolyikonok, mind pedig általában az emotikonok számokkal és betűkkel is tetszés szerint alakíthatók. Ha ma ezeket az alapjeleket újabb szövegszerkesztőben írjuk le, akkor automatikusan képpé alakítják őket. Pl. : ) – ebből lesz: 😊. Az emotikon így válik emodzsivá. Az emodzsi (emoji) japán eredetű kifejezés, s csak véletlenül emlékeztet az emotikon szóra. A japán e (kép) és modzsi (karakter) szavakból áll: jelentése: képkarakter vagy inkább: képjel, képszó. Az emotikon tehát még az írásbeliség, míg az emodzsi a képi világ terméke. Az emotikon képszerű, az emodzsi kép. Annyiban azonban hasonlítanak egymásra, sőt meg is egyeznek, hogy mindkettő elsősorban hangulatot, érzelmet kíván kifejezni, bár a későbbiek során mindkét írás- vagy jelrendszerrel bonyolultabb dolgokat, fogalmakat is ábrázolni kívántak.

Mielőtt ezt bemutatnám, még valamit a kiinduló mosolyikonról. Miért a mosoly a legelső, a legfontosabb és a leggyakoribb érzelemjel? Azért, mert az emberi kapcsolattartásban a mosolynak van a legnagyobb szerepe. A mosoly alapérzelem: a baba egyik első reakciója a mosolyválasz, az érdeklődés alapérzelmünket mindig nyílt, mosolygó arc fejezi ki, mosolygunk, ha felismerünk valakit, a mosoly jó hangulatot teremt, mintegy belépő a nyílt, kedves, befogadó kommunikációhoz. Az írott szövegben a mosolyt, a derűt, a pozitív érzelmet szövegesen korlátozottan jelezhetjük, folyamatosan nem, nincs egy egyértelmű jel, ami mutatná, hogy mosolyogva, vidáman, nyitottan mondunk, fogadunk valamit. Ezt a hiányzó írásjelet pótolta az első mosolyikon szerzője (az internetes tudomány szerint állítólag az 1980-as évek elején az amerikai Scott Fahlmann egyetemi tanár).

Az első jellemző jelből kiindulva lett az emotikon angol nyelvi megfelelője: smiley, magyaros átírással: szmájli. Az emotikonra közösségileg alkotott (de nem elterjedt) magyar szavak jól tükrözik az emotikon lényegét: érzjel, kacifej, vigyori, pofacs, hisztikon (példák a szomagyarito.hu honlapról).

Az 1990-es években az emotikonok egy része kezdett átalakulni képpé, majd az informatikai fejlesztések eredményeként, az okostelefonok szövegszerkesztőiben a betűk mellett megjelentek a betűnagyságú, változatos képek (ikonok). Ezeket már nem a betűkészletből kellett aprólékos munkával létrehozni, hanem a meglévő készletből lehet keresni. Ma már egyes okostelefonok memóriájában több ezer emodzsi van, s ezekkel mondatok, egyes esetekben teljes szövegek, közlemények alkothatók. Ez a kis képaláírás (szöveg) egy kirándulást mesél el:

Jó reggelt, Magyarország! ❤️🇭🇺 megunhatatlan 🥾🎒🧢 20km ⛰ #dunakanyar

Értelmezése:

Köszöntés (Jó reggelt…), szereti Magyarországot, 20 km-t túrázik (bakancsban, hátizsákkal, sapkában), hegyet mászik a Dunakanyarban és már sokadszor (megunhatatlan).

A képolvasás sajátossága, hogy többféle módon értelmezhető, a részletek, hangsúlyok sokféleképpen bonthatók ki. Most az én értelmezésemet mutattam be.

Mind az emotikonoknak, mind az emodzsiknak vannak továbbfejlődött változatai. Az összetett és különleges karakterekből álló emotikon a kamodzsi. Az emodzsi kiterjesztése pedig a matrica vagy stickers (névmatrica, címke). A fejlesztések nem álltak meg, léteznek már animodzsik, amelyek 3D-ben tükrözik a küldő pillanatnyi lelkiállapotát. A memodzsi pedig egy egyedire szabott avatár.

Az összetettebb írásműveletet igénylő emotikonokat tehát felváltani igyekeznek a kész képi emodzsik. Ezeket akár képszónak is nevezhetnénk. A képszó szavak mellett, helyett is megjelenhet. Az internetes tudomány szerint feltalálójuk Shigetaka Kurita volt, aki 1998-ban egy japán mobilszolgáltatónak készített először ilyen rajzokat. Azért írom – immár másodszor, nem minden él nélkül –-, hogy az internetes tudomány szerint, mert mind az emotikonok, mind az emodzsik nem a mai technológiai kornak a termékei. A képvers, képszöveg előzményeit a középkortól megfigyelhetjük. A középkori kézzel írt, rajzolt, festett kódexek iniciáléi felfoghatók már emodzsiknak (képszónak), a piktogramkultúra pedig ugyancsak nagyon régi, gondoljanak csak az ókortól folyamatos firkálásokra (graffitikre) vagy a mellékhelyiségek rajzos jelöléseire. Utóbbiakra azért volt szükség, mert nem mindenki tudott írni-olvasni, a képről (képjelről) azonban egyszerűen meg tudta állapítani, hogy melyik ajtón lépjen be.

Korunkra a különféle ruhajelek, eszközök (járművek műszerfalának) használati utasításai, közlekedési jelek szabványosított piktogrammá váltak, hogy azokat a Föld minden részén megértsék. Különösen érdekes ebből a szempontból a nemzetközi repülőterek világa. A legtöbb repülőtéri táblán első helyen a piktogramok vannak, s csak utána az angol, majd pedig a helyi nyelvű kiírások. S még egy példa, hogy miért nem annyira új ez a jelenség: mindenki ismeri az olvasni tanuló kisgyermekeknek szánt félig betűs, félig képes (piktogramos) könyveket. Ezek sem a mai informatikának a termékei, és a megszólalásig hasonlóak ehhez a mostani, képes digitális írásmódhoz. Hiszen az emodzsik ugyanezt a funkciót látják el: a szövegbe ékelve emberek, állatok, tárgyak, helyek színes képi megjelenítései.

A jelenséget egyébként még a tetoválások világában is fölfedezhetjük.

Egyes tetoválások kép és szöveg kapcsolatot mutatnak. Saját gyűjtésemben van (több mint fél évszázaddal korábbról) ún. ábraszöveg. Például: csoda + (szarvas ábrája), valamint Ez vár rám + (akasztófa). Ezek pontosan ugyanolyan írásbeli-képi kifejeződések, mint a mai emodzsik, s nem sok kapcsolatuk van a japán okostelefon-szolgáltatókkal.

De vissza az emodzsik nyelvtanához! A képszó – nevéből is következően – elsősorban szavakat tud helyettesíteni. Ám egymás mellé rendelve – ahogy írásomban is bemutattam – már szókapcsolatokat, mondatokat, sőt teljes értékű szövegeket is lehet velük alkotni. A modalitást (a beszélőnek az esemény valóságtartalmához való viszonyát kifejező nyelvi eszközöket) a képiség sugallhatja vagy helyettesítheti, de az idő-, személy-, szám- és esetjelölések hiányoznak. Az gondolhatjuk, hogy akkor nincs is teljes értékű közlés. De van. A nyelvkeletkezéskor ezek jó része még hiányzott.

És akkor föltehető a legfontosabb kérdés: Mi következik a képírás terjedéséből? Most még csak kiegészítő, játékos közlés. Egyes területeken felválthatja az írásbeliséget. Jelen pillanatban azonban még nem tudom elképzelni, hogy egy József Attila-verset emodzsikban közöljenek. De filmcímet már lehet:

 (A bárányok hallgatnak)

Elindult az emberiség, benne a magyar kultúra is egy újfajta képiség felé, amelynek megvannak a múltbeli gyökerei. Az átállás nem zavarmentes, mert nem mindenki és nem ugyanúgy érti a szövegeket. Talán hamarosan a képolvasást is tanítani kell.

Az emodzsi világnapján újabb és újabb rafinált jelekkel állnak elő: arc örömkönnyekkel, szív, hangosan síró arc, vörös, hullámos hajú, kopasz emodzsi, újabban gendersemleges emodzsik.

Nekem egyelőre némi értelmezési nehézséget jelentenek ezek a furcsa jelek:

Szuperhősök…🕷🕸🕷🕸🕷🕸

🌡☀️🌊🔊🎶🎵🎶🎵 #zamardiabalatonszive 💙

R. 😴 fáradt – itt: Zugló. 🖥📚🗄 #catlife 😻

A 150 éves Magyar Nyelvőr, a legrégebbi, rangos, tudományos nyelvészeti folyóirat nevét azonban világosan át tudjuk fordítani képnyelvre:

Balázs Géza

#nyelvműhely

Nyitókép: résztvevők az emoji világnapon egy Guinness-rekordok kísérleten, Moszkvában. Fotó: Sputnik via AFP/Valerij Melnyikov