Hamarosan érkezik a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat

Egyéb

Megjelent a 2016-os Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat pályázati felhívása. A február 5. és 7. között lezajló esemény meghirdetője és lebonyolítója a Magyar Népművelők Egyesülete, akik határon túli magyar szervezetek jelentkezését is várják. A rendezvény fővédnöke dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Az idei Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot 2016. február 5. és 7. között rendezi meg a Magyar Népművelők Egyesülete. Partnerként a Cseh Tamás Program, a Hagyományok Háza, a KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, továbbá a Nemzeti Művelődési Intézet vesz részt az eseményen, amelynek támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az esemény fővédnöke dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

 

A rendezvény célja közművelődés intézményei és civil szervezetei nyitottságának és a helyi társadalomban betöltött közösségépítő és -fejlesztő szerepének bemutatása. 2016-ban a fő hangsúly az élő zene, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a közösségi művelődési intézmények meghatározó szerepet töltenek be a hangszeres és énekes könnyűzene közösségi bázisának folyamatos szélesítésében, az együttesek működési feltételeinek és szakmai hátterének biztosításában. Az egész országot érintő a televíziós és rádiós kampánnyal pedig arra akarják felhívni a figyelmet, hogy közel 80 millió fős látogatottságával a művelődési házak, közösségi színterek a leggyakrabban felkeresett kulturális intézmények Magyarországon.

 

A művelődési házak, önkormányzatok és egyéb kulturális intézmények akár mindhárom napra is szervezhetnek programokat, a lényeg, hogy minél színesebb lehetőségekkel várják a látogatókat. A felhívás a határon túli magyar szervezetekre is vonatkozik.

 

A szervezők az alábbi programtípusokat javasolják:

- élő zenei programok: könnyű-, nép-, komolyzenei koncertek; kórusok, zenekarok nyílt próbái; hangszerbemutatók, zenei „beavató” foglalkozások, nyílt zeneiskolai órák, hangszeres zene, illetve énektanítás kezdők és haladók számára;

- közösségi programok: farsangi mulatságok, hagyományok bemutatása, „megélése”; táncházak; élő zenével társított kézműves bemutatók és játszóházak; szabadidős programok; alkotó- és civil közösségek nyílt foglalkozásai, bemutatkozásai,

- közösségi beszélgetések és tervezések – javasoljuk, hogy ennek téma legyen az, hogy miként állhat a szervező művelődési ház, közösségi színtér, szervezet, illetve a település vezetése, egésze (még hatékonyabban) az élő zene szolgálatában,

- képzési lehetőségek bemutatása: szakkörök nyílt foglalkozásai, ismeretterjesztő előadások – különös tekintettel az idei fő témára, az élő zenére,

- gasztronómiai programok: farsangi fánk és hungarikumok, sütemények készítése, bemutatása, versenye – javasoljuk, hogy e programok mellől se hiányozzon az élő zene,

- kiállítások: képző-, fotó, népművészet – kiemelt témaként ajánljuk a kiállítások kapcsán is az élő zenét,

- a közösségi művelődés társadalom- és gazdaságfejlesztő hatásait bemutató események: közösségfejlesztési, felzárkózási, tehetséggondozási és egyéb programokat bemutató fotókiállítás, rövidfilm bemutató, kreatív termékek kiállítása, vására, szakmai beszélgetés – különös tekintettel a zene közösségformáló és személyes fejlesztő hatására, továbbá annak bemutatására, hogy a zene a társadalmi felzárkózás egyik kiváló eszköze is lehet.

 

 

A programhoz kapcsolódó pályázati felhívások:

 

1. Könnyűzenei helytörténeti pályázat (a Cseh Tamás Program együttműködésében)

2. Fotó pályázat

3. Szakmai innovációs pályázat: az élő zene közösségformáló lehetőségének új formái

 

Jelentkezés és regisztráció a programban való részvételre, illetve a részletes pályázati kiírások www.kulturhazak.hu oldalon.

 

Az intézmények és eseményeik regisztrációjának kezdete: 2016. január 11. A regisztráció határideje 2016. február 1.

 

A Cseh Tamás Program azzal is hozzájárul a 2016. évi Kultúrházak éjjel-nappal program sikeréhez, hogy biztosítja az „Induló előadók” alprogramja keretében 2014-ben támogatott együttesei fellépését azokon a helyeken, ahol a technikai feltételek, a hangosítás biztosított. A Cseh Tamás Program azon intézmények, szervezetek számára tudja e lehetőséget biztosítani, amelyek 2016. január 25-ig feltöltik programjukat, s koncert igényüket külön jelzik az informacio@kulturhazak.hu e-mailben. Az e lehetőségben részesülő intézmények a Kultúrházak éjjel-nappal program együttműködő partnereinek egyeztetése keretében kerülnek kiválasztásra.

 

További információ kérhető az informacio@kulturhazak.hu e-mail címen.

Fotók forrása a tavalyi programokról: www.kulturhazak.hu