shutterstock_439071478_16.jpg

Megnyílnak a Müpa kulisszái az egyetemisták előtt

Tematikus backstage-túrák, kulisszaséták és interaktív dobshow is várja a fiatalokat október 2-án kora délutántól estig a Müpa felsőoktatási intézmények hallgatóinak összeállított Egyetemi Napján.

A tematikus backstage-túrákon a produkció, a rendezvényszervezés, a marketing és a szcenikai részleg vezetői kalauzolják el különleges helyekre a hallgatókat. A sétákon fény derül többek között arra, hogy mi történik a kulisszák mögött és a Fesztivál Színház színpadán, milyen színpadtechnikákat használ az intézmény, miként zajlik egy élő koncertközvetítés a videó- és hangstúdiókban.

A Müpa egy fenntartható fejlődést támogató intézmény, amely a környezeti és a gazdasági fenntarthatóság mellett a társadalmi, ezen belül pedig a kulturális fenntarthatósággal is foglalkozik – mondta el Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója a rendezvényt bemutató szerdai sajtóbejáráson. Hozzátette: ennek lényege, hogy az utánunk jövő generációk gazdagabb kulturális környezetet kapjanak. Szavai szerint az intézmény már a kismamáknak és a csecsemőknek is kínál programokat, tehát felnőnek olyan generációk, amelyeknek természetes terep a Müpa.

Az intézmény célja az Egyetemi Nappal párbeszédet indítani a fiatalokkal, hogy ők is fedezzék fel és lehetőségként tekintsenek a Müpára. Az Egyetemi Napon az érdeklődők szakmai sétákon, élő zenés minikoncerteken, színházi és irodalmi beszélgetéseken is részt vehetnek. Betekintést nyerhetnek többek között a Győri Balett próbájába, benézhetnek a színpad mögötti terekbe, orgonán megszólaló filmzenéket hallgathatnak.

A Müpa munkatársai mellett Lábas Viki (Margaret Island), Balázsovics Misi Tink (Slow Village) és Simon Márton költő is tart sétákat. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezik a Karzatkoncertet, a Beatstarz hatvanperces koncertjének a Müpa Színházi Próbaterme ad otthont. A zenés programokat színházi és irodalmi tematikájú beszélgetések is színesítik. Az Egyetemi Napra érdemes előzetesen jelentkezni, mert a limitált férőhelyes, helyszíni regisztrációt igénylő programok esetében előnyt élveznek azok, akik korábban már jelezték részvételi szándékukat. Az esemény érvényes felsőoktatási diákigazolvánnyal látogatható.

Ez is érdekelheti

Svájci, argentin, holland és kínai művész verseng a Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjében

Tíz fiatal dirigens mérte össze tudását október 5–6-án a Zeneakadémia Nagytermében. A Solti Nemzetközi Karmesterverseny középdöntőjében Mozart- és Puccini-áriák, valamint kortárs művek vezénylésével kellett bizonyítaniuk tudásukat a versenyzőknek, akik közül négyet juttatott tovább a nemzetközi zsűri.

Hírmozaik – szeptember 23.

Megdöntötték az All I Want For Christmas rekordját, újra egyetemi napot tart a Müpa, bélyeget adnak ki a 200 éves Herendi Porcelánmanufaktúra ünneplésére.

Hírmozaik – szeptember 20.

Ionesco-drámával vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház a várnai színházi fesztiválon, hét budapesti színház engedi be a kulisszái mögé a fiatalokat az Átjáró programsorozatban, George Lucas megnyitotta új múzeumát, filmzenei koncerttel emlékeznek Adrzej Vajna születésének 100. évfordulójára – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – augusztus 28.

Szeptember 3-án jön a MOME Fashion Show, elstartolt a Müpa ARTÉRIA nevű videós podcastje, a Várfok Galériában pedig japán ihletésű tárlat nyílik.