Slow Village

Slow Village: Az ösztönösségnek háttérbe kellett szorulnia

A költészettel, slammel és iróniát tartalmazó rímekkel gazdagított rapzenét játszó csapat két tagja, Nash és ONE-AB a tízéves jubileumról és a készülő új lemezről mesélt nekünk.

A Kovács ikrek is ottlesznek a salföldi Margófeszten

Nemcsak az irodalom szerelmeseinek, de a filmrajongóknak is kedveznek a szervezők: összefogtak a Friss Hús rövidfilmfesztivállal, így magyar rövidfilmek is láthatók lesznek a fesztiválon.

Megnyílnak a Müpa kulisszái az egyetemisták előtt

Tematikus backstage-túrák, kulisszaséták és interaktív dobshow is várja a fiatalokat október 2-án kora délutántól estig a Müpa felsőoktatási intézmények hallgatóinak összeállított Egyetemi Napján.

Amorf Ördögök, Whiplash és afrikai zene a Müpa könnyű- és világzenei programjában

Tavasszal a világzene meghatározó képviselői varázsolnak egzotikus hangulatot a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, míg a nyári fesztiválszezont a Hey, June! sorozat nyitja meg. Júniusban a legígéretesebb hazai tehetségek koncertjei mellett egy legendás magyar zenekar áll újra össze a Müpa színpadán.

„Meg kellett halnom, hogy élni tudjak” – Interjú Balázsovics Mihály „Tinkkel”, a Slow Village és a Mulató Aztékok rapperével

A teljes hazai rapvilágot megrázta Balázsovics Mihály „Tink” tavalyi tragédiája: a rapper élet és halál közti állapotban került kórházba, ahol aztán egy nyolcórás műtéten kapott új szívbillentyűt és esélyt az újrakezdésre. Új lemezén, a ONE-AB-vel közösen készített Folton és az Amiben című SV-trackben önreflexív módon tekint vissza az elmúlt időszakra.

Egy szívműtét történetét dolgozza fel a Slow Village új klipje

Az Amiben című dal a magyar költészet napján, április 11-én jelent meg előzetes bejelentés nélkül, a rajongók legnagyobb meglepetésére.