A hamisító könyvtára

Kultpol

Nem mindennapi dokumentumgyűjteményt őriz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. A "Fol. Hung. 1365" jelzet az előfeltételezésekkel ellentétben nem egy nagyalakú (folio méretű) könyvre, hanem két testes fadobozra mutat. Ezt a két fadobozt pedig nem kisebb személyiség, mint a könyvtár egyik első igazgatója, Mátray Gábor állította össze a 19. század közepén. Nemes célok vezérelték: meg kívánta kímélni a magyar történelmi kutatást néhány további félreértéstől, és meg akarta tisztítani a kéziratállományt egy sor olyan ? történelminek tűnő ? forrástól, amelyek valójában csupán néhány évtizedesek voltak.
 
Hogy mit érezhetett akkor, amikor a gyatra hamisítványként kompromittálódott dokumentumok közé kellett tennie azt a "képes krónikát" is, amelyről pár évvel korábban kissé naivan ő maga írt hosszas és lelkes méltatást, nem tudhatjuk. Azt azonban igen, hogy a történész szakember tisztában volt azzal, hogy a gyanús dokumentumokat nem szabad megsemmisíteni, azokat félre kell tenni az utókor számára, hiszen azok, ha a korábbi magyar múltnak nem is voltak hiteles dokumentumai, arról a 19. századról, amelyben keletkeztek, igen sokat elárulnak majd.
 
Ahogy egy bankjegy esetében is szokott történni, már az első hamisítványok leleplezésekor felmerült a kérdés: ki lehetett az elkövető? A gyanú hamar Literati Nemes Sámuelre terelődött, arra a könyvkereskedőre, akinek kincseiért számos nemesi család nem keveset fizetett az 1820-as, 1830-as években. Egy budai török pasának tulajdonított levele, Lórántffy Zsuzsanna valamikori nyomtatott könyve, vagy Kemény Jánostól származó kézirata joggal keltették fel Jankovich Miklós műgyűjtő figyelmét, s ő bizalmat szavazott Literatinak.
 
Ezen felsorolt dokumentumok még ugyanúgy valódiak voltak, mint az a sok oklevél, kézirat, és nyomtatott könyv is, amelyek Literatitól más nemesi családok gyűjteményébe vándoroltak. A Marosvásárhelyről származó sikeres könyvkereskedő Budán nyitott könyvesboltot, ahol egy különös mamutot ábrázoló cégér alatt régi pénzeket, fegyvereket, kódexeket és okleveleket is árult.