Han Kang Nobel író AFP.jpg

Han Kang dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Az 53 éves dél-koreai, Booker-díjas írónő részesül az elismerésben – jelentette be a Nobel-bizottság. Ő az első dél-koreai alkotó, aki elnyerte a Nobel-díjat.

Az írónő 1970-ben született a dél-koreai Gwangjuban. Édesapja ismert regényíró. 1980-ig Kvangdzsuban élt, ahonnan a felkelés előtt költöztek el Szöulba a családjával, de a szülővárosában történtek gyermekkora óta foglalkoztatták.

A Yonsei Egyetemen folytatott irodalmi tanulmányokat. 1993-ban debütált költőként, majd első könyvét 1995-ben adta ki A Love of Yeosu (Yeosu szerelme) címmel. 

2016-ban részesült a Booker-díjban a legismertebb regényeként számontartott, 2007-ben megjelent The Vegetarian című művéért (magyarul is megjelent Növényevő címmel), amelyben egy álom hatására vegetáriánussá váló nő történetét olvashatjuk. A viszonylag rövid olvasmány egyszerre a dél-koreai társadalom kritikáját adja és az önképünk sérülékenységét boncolgatva pszichológiai folyamatokat is bemutat. 2009-ben filmre is adaptálták a történetet.

2017-ben Malaparte díjban, 2019-ben San Clemente-díjban, 2023-ban pedig Médics-díjban részesült. További fontos munkái: Mongolian MarkThe White Book és a magyarul is megjelent Human Acts (Nemes teremtmények).

Mats Malm, a Svéd Akadémia titkára kiemelte, hogy Han Kang „intenzív, lírai prózájáért” kapja a díjat, mely „történelmi traumákkal szembesít és rávilágít törékenységünkre”.

A díjjal 11 millió  svéd korona, azaz 388 millió forint jár. A díjátadót december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Ez is érdekelheti

Megalakult az Élvonal alapítvány

Az Élvonal Program megvalósítása érdekében hivatalosan is megalakult az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amely a világszínvonalú csúcskutatást és a tehetséggondozást kapcsolja össze egyetlen, hosszú távra tervezett intézményi keretben – mondta el november 25-én az MTI-nek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal alapítvány kuratóriumának elnöke.

A szódavíztől az Excelen át a Mars-járóig – tizenöt világhírű magyar találmány

Listánkkal a magyar feltalálók előtt tisztelgünk, akik nem csupán Magyarország életére, hanem az egész világra nagy hatással voltak.

A Science Expo célja, hogy a kísérletező fiatalok megtalálják a jövőjüket

Magyarország a sportban, tudományban és a kultúrában élen jár - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a 2025-ös Science Expo keddi megnyitóján, a budapesti Millenárison.

Karikó Katalin a legnagyobb ellenszélben is kitartott

Ő az első magyar nő, aki Nobel-díjat kapott, és ezt követően – ugyancsak első magyar nőként – felkerült a Time 100-as listájára.