A Magyar Táncművészeti Főiskolán Merényi Zsuzsa növendékeként tanult. Milyen volt a közös munka?
Merényi Zsuzsa három évig tanított minket. Először Nádasi Marcellánál tanultunk, majd ő később átadott bennünket Merényi mesternőnek, aki a legnagyobb elméleti szakembernek számított a szakmában. A tanárnő egy mozgásművész volt, és az ő nevéhez fűződik a magyar nyelvre átdolgozott Vaganova szakkönyv is. Merényi Zsuzsát a legjobb tanárok tanárának tekintem, mindig ő volt az, aki a szakmát meg tudta magyarázni. Amikor valamit nem tudott megmutatni, akkor pedig csak annyit mondott: ?Menjetek el az operába és nézzétek meg, hogy csinálják a nagyok?. Ha valaki a pedagógiát és pszichológiát tudta, az ő volt. A legnehezebb növendékekkel is kitűnően tudott bánni. Általában a művésznövendékek már gyermekkorukban sem könnyű esetek. Aki igazán nagy művésszé és egyéniséggé válik, azt az orvosok általában pszichológiai esetnek, vagy hiperaktívnak szokták hívni. A tanárnő kitűnően tudott bánni ezekkel a palántákkal is.
Volt még más kiemelkedő, kedves tanára?
Akitől valójában megtanultam a szakmát, és akinek a mai napig az összes instrukciója beleivódott a fejembe, az Borisz Bregvadze, akinél egy évig tanulhattam Szentpéterváron, a Vaganova-balettiskolában. Bregvadze táncosként és tanárként is világklasszis volt. Az ő korában, az alatt a negyven év alatt, amíg ő tanított, addig ő volt a világ legjobb férfi pedagógusa. Amikor később itt járt Budapesten, és én már tanítottam, akkor behívtam egy órámra, hogy nézze meg, én hogy tanítok. Utána kiértékelt engem, és mindig tanultam tőle. Ezelőtt pár évvel jártam kint Szentpéterváron és megnéztem az óráit, ahol láttam, hogy 83 évesen még hihetetlen energiával és odaadással tanított. Még ötven éves koromban is tudtam tanulni tőle. Borisz Bregvadze egészen a haláláig tanított és fantasztikus tanár volt. Azt gondolom, hogy szerencsés vagyok, mert olyan tanároktól tanulhattam, akik mind nagy emberek és igazi egyéniségek voltak.
Koreográfusként is dolgozik, és vannak mentoráltjai is. Ön hogyan adja át a tudását?
Elsősorban mutatunk, és addig próbálunk, amíg olyan nem lesz, amilyennek szeretnénk látni. A balettdarab elkészítése nagyon hosszú folyamat. Ez egy nagyon érdekes pálya, mert a szakmát kilenc évig tanulják a főiskolán, és maga a pálya húsz évig tart. Azt szoktuk mondani, hogy lassan többet tanulunk, mint amennyit el tudunk tölteni a pályán. Az izomzatunkkal dolgozunk, a hangszer a testünk. Egy ideig lehet ezt a pályát űzni, utána már csak tanítani, vagy koreografálni lehet. Átadni pedig ezt csak úgy lehet, hogy az ember szeretettel, szívvel, teljes odaadással teszi ezt. Fontos, hogy így adjuk át azt, amit mi a tanárainktól tanultunk, azoknak, akik majd később tanítják ezt. Mi szerelmesei vagyunk ennek a szakmának.
Akkor ehhez egy bizonyos elhivatottság is kell?
Azt gondolom, hogy mester fokon mindenhez szükség van elhivatottságra. Ha valaki szeretettel, elhivatottsággal végzi a munkáját, akkor lehet mestere a szakmájának. Szerintem ez minden területen érvényes.
Számos fellépése volt külföldön. Mire a legbüszkébb?
Európában minden nagy színházban táncoltam. Mégis talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy huszonötször voltam Japánban. Én sehol sem voltam csak egyszer. Amikor külföldről hazajött egy művész, és megkérdezték, milyen volt és azt mondta óriási sikere volt, én mindig azt kérdeztem a kollégáktól, hogy visszahívták-e. Azt mindenki mondhatja, hogy mekkora sikere volt. Ahogy mondani szokás: ?Messziről jött ember azt mond, amit akar?. Ha valakit visszahívnak, na, az a nagy siker. Amerikában és Európában is sokat táncoltam. Például voltam Chicagoban, Houstonban, német és francia színházakban, és két évig tagja voltam a norvég királyi balettnak is. Engem mindig visszahívtak és azt gondolom, ez számít igazi sikernek.
Volt kedvenc szerepe, amit eljátszott?
Nehéz választani, mert a balett-irodalom szinte minden főszerepét eltáncolhattam. A legnagyobb alkotók műveit volt szerencsém előadni. Igen széles repertoárt játszhattam el, talán nincs olyan férfi főszerep, ami a nagy klasszikusok közül való és nem táncolhattam el.
Miért csatlakozott az ExperiDance-hez?
Román Sándor már tavaly megkeresett, hogy kicsit át szeretné formálni az együttest. Én a rendelkezésére álltam, és most júliusban már a konkrétumokat tárgyalhattuk, hogy augusztustól elindítjuk a munkát. Ez egy vadonatúj tánccentrum lesz, és tervben van egy iskola építése is, amelyben a saját nevelésünk lesz. Sándor új, speciális műveibe nem csak a néptánc, hanem a klasszikus balett elemei is bele vannak építve. Ez egy külön képzést igényel. A főiskolán is képeznek néptáncon, vagy klasszikus baletton, modern tánc szakon növendékeket. Mi pedig egy olyan dolgot szeretnénk csinálni, hogy a hat-hét év alatt, amíg tanítjuk a gyerekeket, addig mind a három oldalt elsajátítsák maximálisan. Így olyan társulatunk és táncos anyagunk lesz, amivel a világon mindent meg lehet csinálni. Nem szabad elfelejteni, hogy minden jó tánc alapja a klasszikus balett. Sehol a világon nincs olyan együttes, amelynek olyan produkciói vannak, ami valóban ezt a három művészeti ágat magában foglalja. És még ezenkívül tele vannak showelemekkel, tudnak artistamutatványokat és még a padödöt is tanítjuk nekik, ami az emeléstechnika. Amit a táncművészetről tudni lehet, azt ez az együttes tudja, és csinálja is. Mostanság néztem meg például a Fergeteges ? A királyné, a gróf és a cigánylány című produkciójukat, és valóban fergeteges is volt a produkció. Ez egy hungarikum, egy kiváló csapat, ahol profi munka folyik. Reggel 9-től estig dolgoznak, meglátszik a szorgalom, az akarat, a jó hozzállás és a mentalitás. Ez az együttes predesztinált arra, hogy elinduljon a világkarrier felé. Elég nagy tapasztalatom van a színpadi előadások és trükkök terén, ritkán hat meg így valami, de amikor nekem könny szökik a szemembe egy színházi produkciónál, na, az már biztos hogy jó.
