A HangSzerelő elnevezésű kezdeményezés célja, hogy megszólítsa a járványhelyzet miatt otthonaikban tartózkodó fiatalokat, és a zene erejével hozza össze az egymástól távol lévő közösségeket.

A gyermekprogramot a Hello Wood nemzetközileg elismert társadalmi vállalkozás indította el, amely úgynevezett design and build stúdióként épületeket, nagyméretű közösségi installációkat tervez és kivitelez. Eközben kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és edukációs projektek megvalósítására – a Hello Wood Junior több éve tart designworkshopokat határon túli fiataloknak a nemzetpolitikai államtitkárság közreműködésével.

Idén a járványhelyzet miatt az online térben folytatódnak a kreatív foglalkozások, hogy mindenki biztonságosan csatlakozhasson a közös alkotás élményéhez a világ bármely tájáról. A workshopokon résztvevők a hangszerkészítés és a zene világában merülhetnek el, amelynek közösségteremtő, határokat átívelő ereje talán ma fontosabb, mint valaha.

A tájékoztatás szerint a zenei tematikájú online foglalkozásokon a Lóci játszik zenekar egy-egy tagja is feltűnik, hogy a workshop vezetőivel együtt barkácsoljanak hangszereket. A zenekar a program résztvevői számára egy egyedi dalt írt, amelyben megszólaltatják a foglalkozásokon alkotott hangszereket is. A dalhoz egy videoklip is készül, amelyben bárki szerepelhet, aki saját videóval jelentkezik a Hello Wood Junior pályázatára. Ennek részletei a www.hatartalanul.net oldalon olvashatók, a felhívással és a programmal kapcsolatos kérdéseket a junior@hellowood.eu címre várják a szervezők.

Nyitókép: HangSzerelő workshop, YouTube