Tehát a szerző nem "sorozatgyilkos". Sőt: úgy látszik, írói felelősségtudattal karakterének újabb és újabb oldalait akarja megvilágítani, s szemmel láthatólag azzal a nehéz feladattal birkózik, hogy egy szörnyeteg emberevő szociopata vonásait olyan sokrétűen állítsa elénk, hogy ne csak a fantasztikus elme, a kifinomult műveltség váltson ki belőlünk elismerést, hanem bizonyos mértékig még bűvkörébe is bevonódjunk. Ahogyan a harmadik regényben, a Hannibalban ez történik meg Clarice Starling FBI-ügynökkel. Kétségkívül perverz elgondolás. Az első két regényben, a Vörös sárkányban és A bárányok hallgatnak-ban Thomas Harris ezt úgy éri el, hogy egy-egy primitívebb, ellenszenvesebb sorozatgyilkost is fölvonultat, akit dr. Lecter részben manipulál, részben - a nyomozó hatóságokat is manipulálva - segédkezik elfogásukban. Az olvasó ellenszenve ezekre összpontosul; ráadásul - a három előző regényben is - Hannibal áldozatai is meglehetősen ellenszenvesek.
A Hannibal ébredése visszavezet Lecter gyermekkorába, s elbeszéli, hogyan és mitől lett Hannibal kannibál. A litván grófi család sarja a II. világháborúban gyermekként a legszörnyűbb megpróbáltatásokat állta ki, családját lemészárolták, és tanúja volt, hogy imádott kishúgát, Mischát, a németek éhező litván kollaboránsai megölik és megeszik. Sőt, amit elfojtott, és csak rémálmaiban merül fel: még őt is arra kényszerítik, hogy egyen húga húsából. Évekkel később Franciaországban élő festőművész nagybátyja kiváltja a szovjet árvaházból, s japán feleségével szeretettel neveli. Amikor Lady Muraszakit súlyosan megsérti a helybéli hentes (és volt fasiszta!), s az eset nagybátyja halálához vezet, a kamasz fiú megöli a sértés elkövetőjét. Lecter elkerüli a lelepleződést. Orvosi tanulmányokat folytat Párizsban, kiváló boncnok lesz, de ezenközben lelkét eltölti a bosszúvágy, hogy megtalálja és megölje Mischa gyilkosait. Nyomukba ered, miközben az ő nyomában ott van már a kamaszkori gyilkosság óta egy párizsi detektív, aki látja a fiú indítékait és eltorzulását. Hannibal mindenkit utolér, és mindenkit kivégez. Börtönbe kerül, de már akkor is nagyszerű manipulátor, s kihasználva a háború utáni francia közvélemény indulatát a kollaboránsok ellen, hamarosan kiszabadul. Lady Muraszaki, az egyetlen élő ember, akit szeret, látva Lecter engesztelhetetlenségét, hazájába távozik. Hannibal a Johns Hopkins egyetemen, Amerikában folytatja tanulmányait, s "belép szívének hosszú telébe".
Amiképp illik, a bűnregény izgalmas kalandjairól nem tájékoztatom az olvasót. Mindenesetre a prequel (így nevezik egy sorozatnak azt a folytatását, amely megelőző eseményeket tár fel) számos motívumot megvilágít a későbbi eseményekből és korábbi regényekből, mindenekelőtt dr. Lecter gyöngéd viszonyát Starling ügynökhöz két könyvben is. Hát persze: Mischát, a kishúgát látja benne. Ugyanakkor a detektív-érzékű olvasóknak föltűnnek apró ellentmondások is: a Hannibalból úgy tudtuk, hogy nyolc éves, amikor Mischa meghal, most viszont tizenegy. Mindegy. A lényeg, hogy a regények egyre kifinomultabban és egyre megértőbben ábrázolják a fenevadat. Miközben látjuk a jégkérget a szívére fagyni, amely azzá teszi, aki lesz, ezúttal semmilyen együttérzést nem tanúsíthatunk áldozataival szemben. Látjuk ugyanakkor hősünk érzékét a japán költészet szépségei és a francia konyha csodái iránt, újra látjuk az emlékezetnek azt a palotáját, amelynek termeibe képes belépni és felismerni elfojtott emléknyomokat. De ott vannak azok a helyek és eszközök is, amelyeknek jelentős szerepe van a regényben illetve Lecter életében: a mészárszék és a húsvágó bárd, a siralomház és guillotine bárdja, a boncterem és a csontfűrész, a japán kard, és így tovább. S mindenütt, még a legártatlanabbnak tűnő jelenetben is előfordulhat valami baljós utalás Hannibal későbbi életére, amelyet a konyhaművészetnek és a gyilkolás művészetének legmagasabb szintre emelése jellemez: "Elismerésem, Hannibal! - mondta a séf. - A hal legfinomabb része a pofája. Ami számos más teremtményre is elmondható."
