Más kérdés, hogyan hat mindez a felfújható rózsaszín flamingókkal hadonászó, betépett holland turistákra, akik leginkább Illyés Gyula Puszták népének csatakos kis mezítlábasaira emlékeztetnek, mintsem elegáns EU-s cserediákokra.
Hiába volt az egyik legjobban várt produkció az Interpol műsoros estje, ki kell mondanunk, hogy ekkora térben ez a nagyon is intim zene egyszerűen nem érvényesül. Az Interpol hiába lép fel rendszeresen a világ első osztályú fesztiváljain, általában minimum 50 000 néző előtt, az atmoszférát elszívják a lacipecsenyék bódéi, vagy a szponzortornyok, vagy éppen egy közeli karaoke színpad.
Az Interpol olyan mint egy jó kávé. Nem mindegy, hol iszod, hogy rokokó csészéből - mondjuk - a velencei Szent Márk téren, a Florian kávéházban, ahol megfordult Casanova, Wagner és Proust is, vagy az Árpád híd melletti buszállomásnál, műanyag pohárból.
Félreértés ne essék, az atlantiszi színekben pompázó Sziget Nagyszínpad ízléses tervezői vízió eredménye, lehetne a világ bármelyik menő fesztiválján is, csak egyszerűen arról van szó, hogy az Interpol sokkal inkább való egy múlt századfordulón épült Fellner & Helmer-féle színházterembe, mint a klasszikus fesztiválközegbe. És ez meglátszott a produkción. A zenekar indiszponált volt, nem találták a kontaktust a közönséggel, Paul Banks komótosan megvárta, míg a csúszós színpadot feltörlik előtte, nem zavarja, hogy 10 000 ember figyeli, aztán a szám végén elrebeg egy köszönöm szépent. És ezen kívül nem sok színpadi interakció volt. Na jó, a vége felé kicsúszik belőle, hogy először vannak Budapesten és hogy ez az egyik legszebb város, amit valaha láttak. Tetézi a bajokat, hogy az Interpol finom, jól karbantartott rajköltészetét képtelenség volt itt kikeverni, pedig pont ezek a finoman egymásra rakódó, némileg mindig módosuló ?földtani rétegek? azok, melyek e kellemesen melankolikus zene esszenciáját adják.
Azóta, hogy Carlos D. basszusgitáros lelépett, mintha nem találtak volna magukra, egy ideig David Pajo volt a bőgősük, de ő is távozott, most Brad Truax tölti be a posztot, aki viszont leginkább úgy néz ki, mint egy Tarantino-mozi mexikói bérgyilkosa, aki évekig csövezett a határon, míg végül B-filmes karakterszínész lett belőle. Beáll egy nagyterpeszbe, kb. ennyit mozog, de a zenekari összkép is meglehetősen statikus. Főleg a csapat nevét viselő új lemezre futott ki a műsor, de azért elhangzottak a korábbi három lemez kihagyhatatlan bravúrdarabjai, a Narc, az Obstacle 1, a C?mere, az Evil, a Slow Hands és a The Heinrich Maneuver is.
Az Interpol a kortárs pop egyik legfontosabb zenekara, melyhez használati utasítás szerint megfelelő atmoszféra kell, a fesztiválmiliő nekik nem áll jól. És különben is, a szélcsatornákban tervezett, milánói szabók készítette zakóval az ember ne menjen fesztiválozni, mert tuti, hogy leöntik sörrel.
