- Amikor öt évvel ezelőtt az Ivanovot bemutatták a Katona József Színházban, még három évvel fiatalabb volt a címszereplőnél, akit Csehov 35 évesnek írt meg. Sokat változtak azóta önök ketten?
- Valószínűleg beleértem a szerepbe, de belülről nehéz ezt megítélni, például észrevenni a változásokat, ha vannak. Pedig biztosan akadnak, már csak azért is, mert nem ugyanaz a két nő szeret engem az előadásban, mint aki az elején. A premier idejében Ónodi Eszter játszotta a feleségemet, és Szandtner Anna a menyasszonyomat. Később Tóth Ildikó lépett Anna szerepébe, Szását pedig Jordán Adél vette át. Mindannyiuk mellett jó Ivanovnak lenni, ami abból is következik, hogy az előadás legfőbb ereje a közös játékban rejlik. Ezt, vagyis magát a társulatiságot érezhetően nagyra értékelik (meg talán irigylik is kicsit) a nézők az Ivanov külföldi vendégszereplésein - főleg nyugaton. Most júniusban, amikor New Yorkban léptünk fel vele, akkor is az volt jellemző a tapsra, hogy az együttes meghajlásnál a legeslegerősebb. Ahogy mi színészek közösen, kézen fogva előbbre lépünk a rivalda felé, a közönség velünk együtt mozdulva emelkedik fel, hogy állva tapsoljon.
- Hol volt a legnagyobb sikere az Ivanovnak? Moszkvában, ahol elnyerték az évad legjobb külföldi vendégjátékának járó díjat?
- Nem, ott az első előadás fogadtatását még inkább kicsit hűvösnek mondanám. A vége tapsnál úgy éreztem, mintha valami vita folyna előttünk a nézőtéren: voltak lelkesen tapsolók, és a lelkesen tapsolók ellen tapsolók. A további moszkvai estéken már egyértelmű volt a tetszés, mindazonáltal a legértőbb, legérzékenyebb és legszeretőbb közönséggel Franciaországban találkoztunk, ahol még a kisvárosokban is mindig csodálatosan reagált a publikum. Persze Oroszországban játszani Csehovot - vagy Gorkijt - az mindig különösen érdekes. Most Szentpéterváron szerepeltünk az Ivanovval és a Barbárokkal, két Ascher-rendezéssel. Előtte volt egy utazás Pilsenbe az Ivanovék karácsonyával és októberben megyünk A néger és a kutyák harca előadásával Metzbe, a darab szerzője, Bernard-Marie Koltés szülővárosába.
- Ha már A néger és a kutyákat említi, én abban láttam úgy, hogy mostanra végképp beérett, nyugodt, jelentős és meghatározó középkorú színész lett.
- Pedig abban aztán igazán nem voltam nyugodt. Zsótér Sándor rendezte az előadást, aki egy pozitív terrorista. Ha az ember vele próbál, akkor minden vágya az, hogy tetsszen neki, minden egyes szavával és hangsúlyával Zsótér megelégedésére szolgáljon. Ennél a munkánál először kerültem olyan helyzetbe, hogy ez nekem nem sikerült, én lettem a problémás szereplő, úgyhogy csakis azért nem szenvedek az előadás alatt - vagyis szenvedtem, múlt időben, hiszen már lekerült a repertoárról, Metzben játsszuk utoljára -, mert saját magamat leszámítva végtelenül szeretem az előadást: a díszletét, a zenéjét, a partnereim játékát, amit meg is szoktam könnyezni a végén. Bár ez utóbbihoz talán az is hozzájárul, hogy a szemembe folyik a testfesték, amivel bekennek a szerephez.
- Scapint, akit augusztus végén játszott Szombathelyen, szerette?
- Jordán Tamás hívott, akihez évek óta járok nyaranta Kőszegre játszani. Most Szombathelyre invitált, oda menni pedig különösen jól esett, hiszen szombathelyi vagyok, és színészként először volt részem abban a nosztalgikus élményben, hogy a próbák és előadások előtt-után az édesanyám főztjét ehettem. Moli?re Scapinje egyszerű és mulatságos komédia, tisztességgel megoldottuk, sikerült megfelelően és vállalhatóan elszórakoztatnunk a szombathelyi karneválozó közönséget.
- A következő feladata a Vígszínházba viszi: Jagót fogja játszani az Eszenyi Enikő rendezte Othellóban. Hogyan esik be egy ilyen felkérés?
- Telefonál Enikő, megkérdezi, hogy ha úgy alakul, hogy összejön ez a produkció, lenne-e kedvem hozzá. Lenne. Amikor már körvonalazódik a dolog, megkérdezem az igazgatómat, Zsámbéki Gábort, hogy elvállalhatom-e, és ő ezt megoldhatónak találta. Sok szempontból vonzott a feladat. Jó lesz kicsit más lépcsőkre lépni, más színpadra menni be, más nézők elé állni, más partnerek szemébe nézni, nagyobb térben játszani. A legvonzóbb persze maga szerep.
- Ha nem Jagót kapja, hanem Othellót, az is érdekelte volna?
- Othello bennem fel sem merült. Bár Othellót szeretjük nagydarab katonaembernek elképzelni, és Nagy Zsolt, aki játszani fogja, nem feltétlenül ilyen, de őszinte, nyílt, szenvedélyes az ereje. Én valahogy fedettebb típus vagyok. Számomra Jago az izgalmas karakter, mert széles skálán játszik. Hazudik, törtet, alakoskodik, kihasznál, megtéveszt. Folyton másmilyen, miközben tudjuk, hogy milyen valójában. Jago igazi színész. Mi lehet ennél kívánatosabb feladat egy színésznek?
