_d0a1219__copy__600x400.png
Farkas Ignác Jászai Mari-díjas színművész is esélyes a 2018-as Kaszás Attila-díjra

A Kaszás Attila-díjra 2018-ban 39 magyar nyelvű színház javasolt egy-egy színészt, akik a kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállaltak az évad során. A jelöltek a második fordulóban titkos szavazással választották meg önmaguk közül a három továbbjutót, akiknek így nem csupán a nyeremény miatt lett fontos a Kaszás Attila-díj: komoly szakmai elismerést is jelent, hiszen saját szakmájuk tette esélyessé őket a díj elnyerésére.

Farkas Ignác színművész harminc éve tagja a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának, és a színház, illetve a színésztársai szerint is érdemes a díjra. De vajon ki is ő? Mivel érdemelte ki ezt a megtiszteltetést? Most megnézzük a színész-rendező pályáját, azt a görbét, amelyet befutott az elmúlt harminc évben, a sikereket és megmérettetéseket, amelyek alkalmassá tehették őt pályatársai bizalmára és a Kaszás Attila-díj elnyerésére.

Farkas Ignác Gyöngyösön született, gyermekkorát viszont már Szegeden töltötte, itt kezdődött színészi pályafutása is, egészen pontosan a Minerva amatőr színpadon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát (ma már egyetemet) 1984-ben fejezte be, és a végzés évében rögtön le is szerződött Ruszt Józsefhez, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz, ahol főiskolai évei alatt két szerepet is eljátszott. Ezt két évig tartó nyíregyházi kitérő követte, de végül 1987-ben végleg leszerződött a zalaegerszegi színházhoz, ahol megszakítás nélkül több mint harminc éve koptatja már a világot jelentő deszkákat színészként és rendezőként is.


pez_9585_600x406.png
Az ötödik pecsét című, 2016-ban bemutatott darabban Gyuricát, az óriást játszotta

A színművész több mint száz szerepet jegyez és mintegy tíz előadásnak volt a rendezője. A 2017/2018-as színházi évadban bemutatott Tanár úr kérem című színdarabban Bauert játszotta, az És már senki sem! című előadásban, Agatha Christie Tíz kicsi néger című krimijének színpadi adaptációjában pedig William Henry Blore-t alakította. A nézők az évad során láthatták a legfrissebb rendezését, az Anyu én vagyok! című színdarabot is, a Közellenség című darabbal pedig, amelyben Kohlhaas Mihályt alakította, 2015-ben megnyerték a Vidéki Színházak Fesztiválját.


10kicsi_600x292.png
Az És már senki sem! című színdarabban William Henry Blore-ként lépett színpadra

Az elmúlt három évtizedben Farkas Ignác az egyik tartópillérévé vált a Hevesi Sándor Színháznak. Rendezéseit tekintve olyan kultikus történeteket álmodott színpadra, mint az 1990-es években bemutatott Hamupipőke és Micimackó, vagy a kétezres évek elején a Magyar Elektra, a Gül Baba, A vizsga és az Emil és a detektívek. Színházi szerepeit illetően a nézők többek között láthatták a Vízkereszt?, a Csongor és Tünde, a Liliomfi, a Macbeth, a Mefisto, a Sok hűhó semmiért, a Lear király, A dzsungel könyve, a Tizenkét dühös ember, A muzsika hangja, a Csíksomlyói passió, a Figaro házassága, a Made in Hungária, a Valahol Európában, Az ajtó, az Úri muri és az Indul a bakterház című színdarabokban. Rendszeresen fellép Budapesten is, vendégszerepelt a Madách Kamara és József Attila Színházban, a következő évadban pedig a Pesti Színházban játszik a Caligula helytartója című előadásban.


1009.ecsedi_erzsebet_farkas_ignac__1__600x399.png
A Prah című, kétszereplős Spiró-darabban Ecsedi Erzsébettel játszottak együtt

Főszerepei között jegyzi a Tanár úr kérem Bauerje, a Közellenség Kohlhaas Mihálya és a Caligula helytartója című darab Petroniusa mellett többek között Az ötödik pecsét Gyuricáját, a Csalóka szivárvány Czintos Bálintját, a Kean, a színész főszereplőjét, a Vaknyugat című darab Valene Connorját, a Prah férfi szereplőjét, az Othello Gyulaházán című darab Barnaki Lászlóját, A kisfiú meg az oroszlánok Brickner Szigfridjét, a Boldogtalanok Húber Vilmosát, a Villa Negra Tamburását, az Így van, ha így tetszik Lamberto Laudisi világutazóját, az Üvegcipő Siposát, az Agyő, kedvesem Čulikját, a Végállomás férfi szereplőjét is.


7216._600x399.png
A Caligula helytartójában szintén főszerepben, Petroniusként láthattuk

Farkas Ignác színművész munkásságát 1989-ben Forgács-gyűrűvel, 1997-ben Jászai Mari-díjjal, 1999-ben, 2000-ben és 2014-ben Máriáss József-díjjal, 2015-ben Közönség-díjjal jutalmazták. Az 58 éves színművész az egyik legidősebb tagja a 35 éve fennálló zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának, amely idén Farkas Ignácot örökös tagjának választotta és a bronzplaketten megformált portréját kiakasztotta a színház falára. A már említett Farkas Ignácról készült kisfilmben jobban megismerhetjük a Kaszás Attila-díjra jelölt színészt, egy másik videóban pedig meghallgathatjuk, hogyan énekli el a Valahol Európában című színdarab Simon Pétereként annak híres, a Zene az kell című betétdalát.


pez_9896_600x399.png
A Közellenség című 2015-ös színdarabbal megnyerték a Vidéki Színházak Fesztiválját

A Jászai Mari-díjas színművész a következőképpen emlékezik meg a díj névadójáról és egyben pályatársáról, Kaszás Attiláról: ?Attilát 1979 májusában ismertem meg, hiszen egyszerre vettek fel bennünket a főiskolára, csak neki nem kellett egy évet katonaként szolgálnia. A kollégiumban egymással szemben lévő szobában laktunk. Sok-sok éjszakát átbeszélgetve, átbulizva nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Mondhatni baráti. Fájdalmas, pótolhatatlan űrt hagyott maga után.?

Idén Farkas Ignác színművészt a Hevesi Sándor Színház jelölte a díjra, a második fordulóban színésztársai szavazata alapján bekerült a Kaszás Attila-díjra legesélyesebb három színész közé. Az utolsó fordulóban a közönség fogja eldönteni e három színész közül, ki lesz a nyertes, a voksokat augusztus 24-ig lehet leadni a Kaszás Attila-díj honlapján. A díjazást a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (MANK Nonprofit Kft.) bonyolítja, a díj is a MANK gondozásában van a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával.

A Kaszás Attila-díjat 2008 óta nyújtják át a szakma és a közönség döntése alapján a legjobbnak ítélt színművésznek. Az első díjat Szarvas József vette át 2008-ban, majd a következő években Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, a legutóbb, 2017-ben pedig Krisztik Csaba nyerte el. Az idei jelöltekről a Kultúra.hu-n az Íme a Kaszás Attila-díj jelöltjei című cikkben lehet olvasni.


_d0a1352__copy__600x388.png
A 2018-as Kaszás Attila-díjra esélyes három színész:Farkas Ignác, Varga Klári és Nagy Csongor Zsolt (balról jobbra)

Összeállította: Révy Orsolya

Portréfotók: Csákvári Zsigmond
Színházfotók: Hevesi Sándor Színház hivatalos oldala