A július 23. és augusztus 1. között, tíz napon keresztül zajló, több mint 1800 programot felvonultató összművészeti fesztiválon számos újdonság is lesz: először csendül fel opera a rendezvényen, a Művészetek Völgyének első saját színházi előadását is most mutatják be és több új helyszín is várja a látogatókat.

Ahogy eddig is, három gyönyörű balaton-felvidéki település ad helyet a programoknak: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend.

Minden helyszínen, udvarban más hangulat és összesen 1869 program várja a közönséget.

Ami más lesz, mint korábban, hogy a fesztiválon védettségi igazolvánnyal lehet majd részt venni, de a 16 éven aluliak anélkül is beléphetnek a rendezvényhelyszínekre.

Ahogy Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató a Művészetek Völgye sajtótájékoztatón elmondta: a szervezők, a fellépők és a látogatók is mind nagyon várták már, hogy a tavaly elmaradt Művészetek Völgye után ismét közös együttlétre legyen lehetőség, hiszen az élő találkozásokat nem pótolja semmi. Az elmúlt harminc évre való visszatekintés és nosztalgia mellett ezért az újratalálkozásokról is szól majd a fesztivál, amelyen a már ismert udvarok, szereplők, programok mellett jó pár újdonság is várható.

Ókovács Szilveszter, az Magyar Állami Operaház igazgatója jelentette be, hogy idén először lesz opera is a völgyben. A társaság egy különleges, színpaddá bővíthető kamionnal érkezik majd a vigántpetendi Cirque du Tókert helyszínre, ahol Donizetti vígoperáját, a Szerelmi bájitalt hallgathatja meg a közönség. Adinát Miklósa Erika, Nemorinót Ninh Duc Hoang Long alakítja majd.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos arról beszélt, hogy az általa vezetett múzeum és ügynökség a Művészetek Völgye öt helyszínének – Kőbánya Udvar, Kaláka Versudvar, Hangfoglaló Udvar, Fonó Udvar, Petőfi Irodalmi Udvar – programjait támogatja.

A Petőfi Udvarban lesz kortárs és klasszikus irodalom, koncertek, kiállítás, kertmozi és mese is.

A fesztivál idejére kiköltözik a völgybe a Cseh Tamás Archívum, a PIM és tagintézményei, az indiános kiállítás és a mesemúzeum is.

Irodalommal és érkezik érkezik majd Vecsei H. Miklós és a POKET közössége is. Magyar szerzők műveit viszi színpadra az Újszínház: az újSZÍNpadon könnyed, nyáresti előadásokat láthat a közönség. Kapolcs új főterére költözik a kézműves vásár és a Nemzeti Filmintézet. Minden este a 120 éves magyar film kínálatából vetítenek régi és új alkotásokat a Hello Wood által épített Pajta Mozgó filmszínházban, a felújított MűvészVölgy Kúria pedig a Filmarchívum otthona lesz.

A Kapolcson egész évben működő, de első Völgyező Kalapos Kertbe a MANK Artporta költözik be kortárs kiállításokkal, színházzal, képzőművészeti workshopokkal.

Az Analóg Udvarban a fotózás alapjaival ismerkedhetnek az érdeklődők, alkotásaikból instant kiállítás nyílik. Új játékteret nyit kosaras körhintával, népi ügyességi játékokkal a Hagyományok Háza. Visszatér a Művészetek Völgye programjába a Klastrom, az ikonikus templomrom fényfestészeti alkotásokkal minden este egyedi hangulatot kap.

A Művészetek Völgye első saját előadását, A tehetséges Mr. Ripley színpadi változatát július 23-án mutatják be a fesztivál Színház Színpadán.

A világhírű pszichológiai thriller Magyarországon most először kerül színpadra. Szőke András és Badár Sándor A delelő obsitos és a fekete bárány című stand-up műsorral kiegészített filmszatírájával a fesztivál közönsége találkozhat először. A Színház Színpadon a Művészetek Völgye saját darabja mellett az Art-Színtér, a Füge Produkció, az Orlai és az Ördögkatlan Produkció darabjait láthatja a közönség.

Harmincadik alkalommal valósul meg a Művészetek Völgye, ennek alkalmából különböző helyszíneken, minden korábbi fesztiválévből újra műsorra kerül egy-egy népszerű program. A  jubileum jegyében festmény is készült: Debreczeny Zoltán a KAPOLCSXXX című alkotását árverésre bocsátotta a fesztivál közösségi oldalán azzal a szándékkal, hogy a kép értékesítéséből származó bevételt az autóbusz váróhelyiség korszerűsítésére ajánlja fel.

A Művészetek Völgye kerek évfordulója mellett számos egyéb jubileum is ünneplésre ad okot a tíz nap alatt.

75. születésnapját ünnepli Hobo, aki új, vigántpetendi helyszínén előadóestjeivel várja a rajongóit minden nap, július 28-án pedig a Panoráma Színpadon ad nagykoncertet. Megemlékező kiállítási program nyílik az 51-es körzetben és a Galántai házban a 30 éve indult Újkapolcs Galéria és a 80 éves képzőművész-kurátor, Galántai György 50 évnyi munkásságának dokumentumaival. A 30 éves Muharay Népművészeti Szövetség hagyományőrző programokkal, mesével, tánccal, zenével a harmadik megjelenését ünneplő Pest-Buda Udvarban lesz jelen. Szintén 30 éves a Quimby, ez alkalomból Plusz-Mínusz koncertjükkel állnak a Panoráma Színpadra. Visszatér a Völgybe a 25 éves Fonó is. Idén 50 éves a Kaláka Zenekar és szintén az 50. születésnapját ünnepli Lackfi János is.

A könnyűzene kiemelt helyszíne idén is a Panoráma Színpad,

ahol fellép a Csaknekedkislány, a 30Y, az Erik Sumo Band, az Irie Maffia, Dés László, az Elefánt, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Csík Zenekar, az Esti Kornél,  Hobo, a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a Bohemian Betyars, az Anna and the Barbies, a Quimby, a Random Trip, a Szabó Balázs Bandája és Rúzsa Magdi is. A jazz szerelmeseinek a Harcsa Veronika Udvar kínál programokat, a Tűzoltószertárban kiállítások lesznek, a Völgy-Komolyzene helyszínen például a Talamba játszik. Komolyzenei koncerteket és beszélgetéseket kínál a Papageno Klasszik, a Cirque du Tókertben fellép az Óbudai Danubia Zenekar, a Tünet Együttes és a Recirquel társulat is. A felsoroltakon túl még számtalan, felnőtteknek és gyerekeknek szóló program lesz a Művészetek Völgyében.

A fesztivál tíz napja alatt az ÉltetőVölgyben kínálják helyi termelők a Balaton-felvidék legfinomabb borait, házi sajtjait, lekvárjait, szörpjeit, tésztáit, mézeit. Kertben nevelt, termesztett alapanyagokból ízes, finom házias, szívvel lélekkel elkészített helyi ételeket kóstolhatnak a fesztiválozók a kék abroszos helyeken.

A Művészetek Völgye idén is a környezettudatosság jegyében zajlik,

repoharakkal, lebomló tányérokkal és evőeszközökkel, újrahasznosítható hulladékkal, és egy helyszíni komposztálót is kitelepítenek. A fesztivál idején az Aktív Magyarország támogatásával gyalogos, tematikus és e-bike-túrák indulnak, bemutatva a környék természeti szépségeit.

További részletek és jegyvásárlás a fesztivál megújult weboldalán.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu