A Ladánybene 27 tavaly ünnepelte 35. születésnapját, de a jubileumi koncert a pandémiás helyzet miatt elmaradt. A leállás alatt azonban elkészítették a Szavak–Színek–Hangok című albumukat, amit dupla születésnapi buli keretében mutatnak be 2021. november 6-án az Akvárium Klubban. Az est vendégei a lemezen közreműködő zenésztársak és a Sin Seekas zenekar lesz.

A Szavak–Színek–Hangok a csapat tizennegyedik albuma, melynek dalaival a zenekar megpróbálja visszahozni a színeket, szavakat, gondolatokat és hangokat az életünkbe. Mindegyik dalban ott van a fény és a remény. A Ladánybene 27 november 6-án az Akvárium Klubban mutatja be lemezét, valamint megünnepeli 35. és 36. születésnapját.

„Kétórásnál hosszabb koncertre készülünk, amiben természetesen felcsendülnek az új album dalai, de merítünk egy nagyot a régebbi dalainkból is. Szerencsére van miből válogatnunk. A koncertre olyan zenésztársakat hívunk vendégül, akik részt vettek az új album munkálataiban vagy szorosabb kapcsolatba kerültek az új dalainkkal” – emelte ki a zenekar vezetője, Bodnár Tibi. Az esten fellép Tóth Gábor „Tádé”, aki a zenekar alaptótagja, és az 1990-es évek közepéig számtalan slágert (Szedegetem, Van még a világon…) írt a zenekarnak. Vendégként fellép még Ferencz Kinga, aki korábbi albumokon vokalistaként dolgozott az együttessel, illetve Gregorio Alto perkás. Sóti Juli, a Sin Seekas motorja is beszáll egy jó kis ska témára.

Erre az alkalomra visszatér a fúvósszekcióba a Ladánybene korábbi fuvolás-szaxofonosa, Pásztor Ákos „Pászti”, aki az utóbbi időszakban a Manaky és Los Orangutanes zenekarokat erősíti. Az este különleges vendége Szlovákiából érkezik: ő nem más, mint SUPERIOR, aki több korábbi LB27 riddimre (zenei alapra) készített kiváló saját verziót, amivel az Uprisingra és több más európai fesztiválra juttatta el a Ladánybene 27 zenéjét.

A születésnapi koncertet a szabadkai Sin Seekas zenekar nyitja: Sóti Julival és bandájával többéves baráti-zenei kapcsolatot ápol a Ladánybene 27. Miksa és Tibi szerepel a Seekas nemrég megjelent, Történetek című lemezén, és Juli egy szuper verziót készített Take Care címmel a Szavak–Színek–Hangok című lemezre. A Sin Seekas az új albumának dalaival és korábbi slágerével robbantja be a hangulatot ezen az ünnepen.

Fotó: Magócsi Ildikó