A szokásos hangszeres, kamarazenés és énekes kurzus mellett a Bartók szemináriumon karmesterképzés is zajlik, méghozzá idén egészen különleges tematikával. A kékszakállú herceg vára című egyetlen Bartók-operát komplex, három összefonódó kurzus keretében dolgozzák fel: karmesteri, énekes és rendezői csoportokban külön-külön és egymásba fonódva, hogy a fesztivál záró koncertjén egymást váltsák a Juditok, Kékszakállú hercegek, karmesterek és rendezések. De egyelőre még csak a munka derekán tartunk.
 |
| Kovalik Balázs |
A munka pedig nem akárkiknek a vezetésével zajlik: Eötvös Péter, Vajda Gergely és Kovalik Balázs a mesterek. Az első napokban, az ismerkedés idején, amíg Eötvös Péter a Savaria Szimfonikusokkal próbált, Vajda Gergely foglalkozott a karmester és az ének kurzus hallgatóival is, Kovalik Balázs két lenyűgözően érdekes napon át avatta be a rendező-tanoncokat az operarendezés fortélyaiba és fonákságaiba, lehetőségeibe, buktatóiba, mielőtt átadta volna nekik a terepet.
Kovalik azzal kezdte, hogy hanyatt fektette a két szereplőt, és ebből a helyzetből indítva és felemelve őket hozta ki a két jellemből a groteszktől az abszurdon át a lehetőségek egész skáláját. Hová lehet eljutni egy ilyen képből? Hogy lehet életre kelteni két statikus alakot? Milyen ezerféle lehet ez a két szereplő, mennyiféleképp lehet reagálni egymás mondataira? Némi oldalvágással csapott oda a kritikusoknak azzal a mélységes igazsággal, hogy nem úgy van ám az, hogy a rendező eldönti, hogy a Hamletet mondjuk egy lakótelepi konyhába helyezi, és e köré gyúrja az anyagot, ha ellenáll, ha nem, éppen fordítva: a karakterekből, helyzetekből, a darabból a saját gondolatvilágán átszűrve kialakít egy elképzelést, majd abba a környezetbe helyezi, amelyben mindezt a legjobban tudja megmutatni. Komoly zenei ismerettel kell a (jó) operarendezőnek rendelkeznie, hiszen nem színdarabot rendez, ami mögött mellesleg muzsikálnak.
Kovalik a zenéből indul ki, a pszichológiára épít, és a szerzők szándékát hangjegyenként, szavanként kutatva építi föl a művet. Tudatossággal és mélységes átgondoltsággal végigvitt munka áll (szerencsés esetben) az opera-előadás mögött. A rendezők sajnos mindebből egyetlen motívumot vettek le: Judit és Kékszakállú hatalmi harcát, az árnyalatokból semmit. Rendezéscsíráik - a kurzusnak ezen a pontján - nem sok jóval kecsegtetnek. Pedig az énekesek mindent elkövetve segítik őket, noha maguk is kurzusrésztvevők, kivéve a munkához egy hét után csatlakozott, már profi Kovács Istvánt, ő a harmadik Kékszakállú.
Nagyszerű a két fiatal énekes is, Mikecz Kornélt nem ismertem, Cser Krisztiánt azonban már sokszor hallottam koncerten. Mesés hangja mellé, itt kiderült, remek színészi véna is párosul. Eötvös Péternek és Vajda Gergelynek kicsit nehezebb a dolga, a karmester- és rendezőhallgatók jóval kevésbé tehetségesek, legalábbis jó részük, mint az énekesek. Lenyűgöző látni, ahogy Eötvös taktusonként segíti még a karmesterek kézmozdulatát is, ahogy Vajda Gergely mindenre figyel egyszerre, és napokon át Kovalikot is szinkrontolmácsolja, rengeteg humorral. A három mesterhez korrepetítorként nem más csatlakozik, mint a nagyszerű énekes, Cornelia Kallisch, és az első hét után bekapcsolódott a munkába a Savaria Szimfonikus Zenekar is. Minden adott a kivételes alkotóműhelyhez. Már csak élni kell a kivételes lehetőséggel.
