Válogatott koncertek, az idei év toplistásai és délutáni gyerekkoncertek várják a résztvevőket az ingyenes fesztiválon. Zsámbék a nevét a település ezernyi virágzó bodzabokráról kapta, a bodza latin Sambucus nevéből eredeztetik a festői település nevét. Bodzavirágzás idején összegyűlnek itt a kortárs zenei szcénát meghatározó alkotók a város inspiráló történelmi emlékei között, és a közönséggel együtt megismételhetetlen pillanatok születnek.

Az idei év egyik zenei szenzációjaként pénteken az újjáalakult Chalga nyitja a sorozatot Fekete Bori énekesnővel a színpadon,

majd a Mordái folk-rock bandája következik, hogy a felsejlő népzenei alapokon igazi rockzenével üssék szét a színpadot. Természetesen a Blahalouisiana sem maradhat ki, Ferenczi György pedig virtuóz szájharmonika-futamokkal és rackáival édesíti meg a péntek éjszakát.

Chalga

Szombaton a családokat Rutkai Bori bandájának gyerekkoncertje várja délután, majd érkezik Szeder Szabó Krisztina duója. Különleges zenei színfolt a magyar piacon a Nasip Kismet török–magyar formációja, amit Arif Erdem Ocak, a 2021 óta Budapesten élő ismert török zenész hívott életre, rögtön belopva magukat a közönség szívébe. Az este ezután elszabadul, hiszen színpadra áll az idén 30. születésnapját ünneplő Parno Graszt, akik oláh cigány zenéjükkel elképesztő energiákat mozgatnak meg. De az este itt nem áll meg, hiszen érkezik a Los Orangutanes, a Magyarországon megalakult latin-amerikai cumbia együttes.

Vasárnap délután a gyerekeket várja Paár Julcsi énekes és zeneterapeuta Kerekerdő című produkciója, amelyben egy csodálatos világ elevenedik meg. A Hét Hat Clubbal a Django Reinhardt-féle cigány jazz és a balkáni bulik egyfajta fúziója áll színpadra az árnyas fák között a nemzetközi zenészkollektíva előadásában, akik utcazenészként alakították a formációt.

A többszörös nemzetközi toplistás és Fonogram-díjas Cimbaliband elképesztően termékeny bandája egyik remek lemezt hozza ki a másik után, energiáik, zenéjük, a virtuóz cimbalom- és a hegedűszólók magával ragadnak mindenkit. Az este porgramjára végül Kiss Tibi és Vastag Gábor Aranyakkordja teszi fel a koronát: a Quimby frontembere és a gitáros-producer-hangmérnök közös dalkeltetője egyfajta kísérleti zenei műhely, játszótér, ahol a játékszer a zene és a szöveg.

Aranyakkord. Fotó: Gyurkovits Tamás

A fesztiválnak kiegészítő programja is van: a Zsámbékon élő Kossuth-díjas színművész, Szarvas József a fesztivál alkalmából megnyitotta portáját a vendégek előtt, és szombaton 11:00 órától várja a vendégeket.

Lesz Kiskalász-koncert, Tündérkert-könyvbemutatók, este 18:00 órától pedig Berecz András meseestje várja az érdeklődőket a szomszédban egész napos lovaglási lehetőséggel.

A Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivál szervezője a Fonó Budai Zeneház és Zsámbék önkormányzata, szakmai partnere a Kultúrbázis Kft., támogatója az NKA és az Emmi. 

Nyitókép: Parno Graszt. Fotó: Gyetvai