Acsai Roland: Három vers Sinka István emlékének
Acsai Roland három verssel idézi meg Sinka István alakját és költészetét. Az 1897-ben Nagyszalontán született Sinka juhászként élt, mielőtt íróként és költőként ismertté vált. Verseiben gyakran szólalt meg a társadalom peremére szorult emberek hangján, és a magyar paraszti világot nem folklorisztikus díszletként, hanem saját tapasztalatból merítve mutatta be. A második világháború után hosszú időre kiszorult az irodalmi nyilvánosságból, életművét csak későn kezdték újra felfedezni. Posztumusz Kossuth-díjat kapott, nevét ma is gyakran említik a népi írók között. Acsai versei emlékezés és reflexió: párbeszéd egy sajátos hangú, következetes és sokáig mellőzött alkotóval.
NEM IS LÁTTAM
Régi tanya
egymagában
mélyen alszik
a határban.
Ég teteje,
szél a fala,
nem vár az már
senkit haza.
Éjjelente
csillagmorzsát
szór fölé egy
másik ország.
Megriadt nyúl
messze ugrál,
a hó alatt
múlt szunyókál.
Régi tanya
egymagában,
eltűnt: soha
nem is láttam.
NEM ZAVARNÁ SENKI
Az egyik dédanyám
fiatalon halt meg:
templomból jött éppen,
amikor vihar lett.
Úton bőrig ázott,
aztán ágynak esett.
Ottmaradt utána
egy kicsike gyerek.
Ez a kisleány volt
a Gócza-nagyanyám.
Ükanyám nevelte
szegény lánya után.
Ha nincs az a vihar,
ha nem megy templomba,
tán sok minden máshogy,
másképp történt volna.
Talán én se lennék,
nem gondolnék rájuk ‒
nem zavarná senki
odalent az álmuk.
CSONTJAIK PORLADNAK
Hol vagy te, ükanyám,
hol vagy, György Johanna?
És a gyermekednek
ki volt édesapja?
Nem tudhatjuk már meg,
sok-sok éve annak…
Az abonyi földben
csontjaik porladnak.
A kép illusztráció. Fotó: Fortepan / Torjay Valter
