fortepan_13279.jpg

Acsai Roland: Három vers Sinka István emlékének

Acsai Roland három verssel idézi meg Sinka István alakját és költészetét. Az 1897-ben Nagyszalontán született Sinka juhászként élt, mielőtt íróként és költőként ismertté vált. Verseiben gyakran szólalt meg a társadalom peremére szorult emberek hangján, és a magyar paraszti világot nem folklorisztikus díszletként, hanem saját tapasztalatból merítve mutatta be. A második világháború után hosszú időre kiszorult az irodalmi nyilvánosságból, életművét csak későn kezdték újra felfedezni. Posztumusz Kossuth-díjat kapott, nevét ma is gyakran említik a népi írók között. Acsai versei emlékezés és reflexió: párbeszéd egy sajátos hangú, következetes és sokáig mellőzött alkotóval.

NEM IS LÁTTAM

Régi tanya
egymagában
mélyen alszik
a határban.

Ég teteje,
szél a fala,
nem vár az már
senkit haza.

Éjjelente
csillagmorzsát
szór fölé egy
másik ország.

Megriadt nyúl
messze ugrál,
a hó alatt
múlt szunyókál.

Régi tanya
egymagában,
eltűnt: soha
nem is láttam.

 

NEM ZAVARNÁ SENKI

Az egyik dédanyám
fiatalon halt meg:
templomból jött éppen,
amikor vihar lett.

Úton bőrig ázott,
aztán ágynak esett.
Ottmaradt utána
egy kicsike gyerek.

Ez a kisleány volt
a Gócza-nagyanyám.
Ükanyám nevelte
szegény lánya után.

Ha nincs az a vihar,
ha nem megy templomba,
tán sok minden máshogy,
másképp történt volna.

Talán én se lennék,
nem gondolnék rájuk ‒
nem zavarná senki
odalent az álmuk.

 

CSONTJAIK PORLADNAK

Hol vagy te, ükanyám,
hol vagy, György Johanna?
És a gyermekednek
ki volt édesapja?

Nem tudhatjuk már meg,
sok-sok éve annak…
Az abonyi földben
csontjaik porladnak.

A kép illusztráció. Fotó: Fortepan / Torjay Valter

Ez is érdekelheti

Tóth Árpád: Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg? / Bocsáss meg érte.

Könyvszalon, Art Weekend, Libator – novemberi fesztiválajánló

Könyvszalon Győrben, képregényfesztivál Szegeden, Art Weekend Budapesten, Márton-napi hagyományok a szentendrei skanzenben, PesText fesztivál a PIM-ben és a Három Hollóban – novemberi fesztivál- és programajánló.

Garay János : Őszi dal

Elküldtem őt, hozzon virágot, / Mert nemcsak a tavasz, / De hoz virágot még az ősz is - / S elment a kis ravasz.

Angol sci-fi, kortárs olasz irodalom és ukrán illusztrátorok az őszi PesTexten

Novemberben érkezik a PesText fesztivál őszi kiadása, amelyen Didier Eribon, Guzel Jahina, Federica Manzon, Tankó Timea és qntm mellett izgalmas ukrán, szlovák és lengyel szerzők lépnek fel november 12–14. között a Három Hollóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban.