1a1644de-e3bf-f93e-062a-b3dda75c43fa.jpg

Háromezer éves nyakék lett a hónap műtárgya

A Somló hegyi ásatásokon találtak rá a nemzetközi mércével mérve is unikális műkincsre, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum kamaratárlatán láthat a közönség.

Tarbay János Gábor régész, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Őskori Gyűjteményi Csoport vezetője, a kiállítás kurátora arról beszélt az októberi A hónap kincse című tárlat pénteki megnyitóján, hogy a múzeum régészei 2023 óta folytatnak feltárásokat a Somló hegyen, ahol idén nyáron került elő a 3000 éves nyakék, amelynek díszítése és stílusa a dunántúli urnamezős kultúra tárgyaihoz köthető, és szoros kapcsolatban áll a nyugat-közép-európai aranyművesség hagyományaival. Az urnamezős stílusú korsóból a 14-szer 12 centiméter átmérőjű nyakék mellett több ezer bronzékszer került elő, köztük karikák, pitykék, gyöngyök és spirálok. A lelet egy olyan bronzkori nőé lehetett, aki a korabeli elit réteghez tartozott.

A lelet az egyik régészeti fémkereső műszeres lelőhely-felderítés során került elő, melynek során önkéntesekkel együtt dolgoztak. Az egyik közülük Király Krisztián volt, aki néhány apró bronztárgyat talált, melyet kontextusában hagyott, nem bolygatott meg. Ez a szabály egyébként a kutatási programban, így lehet megfelelő módon, szakszerűen feltárni és dokumentálni ezeket a felderítéseket – mondta el a régész. 

A hasonló kincsleletek jellemzően nem kötődnek közvetlenül temetkezésekhez, előfordulhatnak akár település környezetében vagy különleges természeti helyeken is, így a tárgy egykori elrejtésének pontos körülményeit homály fedi.

 

Az intézmény 222 éves történetében is nagy jelentőséggel bír a mintegy 3000 éves nyakék megtalálása – hangsúlyozta Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója. A szakember hozzátette, hogy a műkincset az ország egyik legkorszerűbb és legjobban felszerelt régészeti restaurátorműhelyében vizsgálták meg és hozták helyre.  

Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója
Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója

„Ez a nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű kincs hatalmas lehetőséget hordoz magában arra, hogy a Somló-hegyet és térségét felhelyezze a nemzetközi kulturális élet térképére” – hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára.

A parlamenti államtitkár szerint a kormány támogatásának köszönhetően a Magyar Nemzeti Múzeum olyan technikai eszközökkel rendelkezik, amelyek színvonala a londoni British Museum vagy a párizsi Louvre felszereltségével vetekszik. Latorcai Csaba szerint a gazdaság mellett a kultúra is meghatározó versenyképességi tényező.

Ez is érdekelheti

Nyolcszázmilliárd forintnyi fejlesztést terveznek a kulturális területeken

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be a terveket.

Megmutatják a magyar Nobel-díjakat a Nemzeti Múzeumban

Októberben ismét új ereklyét csodálhatnak meg a Hónap kincse kamarakiállítás keretében a Magyar Nemzeti Múzeum látogatói. Ezúttal Hevesy György kémiai Nobel-díja látható egy teljes hónapig, október 26-ig pedig Karikó Katalin és Szent-Györgyi Albert Nobel-díját is megtekintheti a közönség a Varázshatalom című kiállításban.

Időalagút nyílik az Árpád-korba Esztergomban és Zsámbékon

Hetedik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legeredetibb interaktív történelmi fesztiválját, a Fékomadtát. Az október 9–11. között zajló ingyenes programok harcosok, kézművesek, zenészek segítségével idézik meg a középkort Zsámbékon és az Esztergomi Vármúzeumban. Idén is megtartják a Királyok útja Visegrád–Esztergom–Zsámbék történelmi teljesítménytúrát.

Ritka ibrikkel gazdagodott a Hauszmann-sztori

A Budavári Palotanegyed megújulása során végzett régészeti feltárásokon számos fontos leletre bukkantak a szakemberek. Ilyen az a 16–17. századi bronzkancsó – úgynevezett ibrik – is, amely a hónap műtárgya a Hauszmann-sztori kiállításon.