„Az 1933-adik esztendőben nagy ünnepség volt Japán fővárosában, Tokióban. Egy magyar embert halála után valami kilencven esztendővel szentté avattak. A buddhizmusnak, ennek a nagy keleti vallásnak szentjévé, akit ők úgy neveznek, hogy bodhiszattva. A tokiói egyetem főigazgatója odajárult Buddha oltára elé, és fényes szertartások közt kijelentette, hogy Szkander bég attól fogva szent. Ez a Szkander bég pedig nem más, mint Kőrösi Csoma Sándor, a háromszéki székely ember, aki 1819-ben elvándorolt Magyarországból be nagy Ázsiába, ahonnan már nem is tért soha vissza.”
Laczkó Géza
Születési ideje: bizonytalan
Csoma Sándor Erdélyben, a háromszéki Kőrösön született. Innen kapta előnevét is, mellyel az egész világ megismerkedett. (A település 1904-ben tiszteletből Csomakőrösre változtatta a nevét.) Szegény, de szabad székely katonacsaládba érkezett; apja kevés földű határőr volt, aki a többi falubelihez hasonlóan valószínűleg maga is foglalkozott szita- és rostakészítéssel, hiszen erről volt híres e település szerte Székelyföldön.
Kőrösi Csoma Sándor születési dátuma ismeretlen. Az egyházi anyakönyv tanúsága szerint 1784. április 4-én keresztelték meg, s életrajzíróinak többsége ezt a dátumot adja meg, de az újabb kutatások, melyeket a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett Bernard Le Calloc’h francia földrajztudós, orientalista végzett, ezt nem támasztják alá.
Le Calloc’h kiszámolta, hogy ha valóban 1784 lenne Csoma születési éve, 1799-ben túlkorosan kellett volna a nagyenyedi Bethlenianumba kerülnie. A kutató véleménye szerint az anyakönyvi bejegyzés a csecsemőkorában elhunyt azonos nevű testvér megkeresztelését rögzítette. Kőrösi Csoma Sándor valódi születési éve 1787 vagy 1788 lehet, ugyanis számos dokumentum ezt erősíti meg, például az első ázsiai útjára kiállított határátlépési engedély is, mely szerint az világutazó tudós 1819. november 23-án harminckét éves volt.
Kőrösi Csoma gyermekkoráról sem sokat tud a történetírás, de azt megörökítette, hogy a neves férfiú milyen természetű volt fiatalkorában. Szívósságát, teherbírását, tanulóképességét mindenki megjegyezte. Egyik rokona, a későbbi monói református lelkész, Kőrösi Csoma József visszaemlékezéseit így idézi báró Horváth Miklós:
„Szívós természetű és erős testalkatú székely volt, s hasonlít némi tekintetben hozzám, mondá az öreg lelkész bizonyos önmegelégedéssel, de mégsem hasonlítottunk egymáshoz, tevé hozzá egy mosollyal, mert ha én sokat gyalogoltam, szeretek megpihenni, holott testvérbátyám, ha egyszer gyaloglásnak indult, a cél előtt soha meg nem pihent, mint gyermekek nem versenyezhettünk vele a gyaloglásban; ha egy domb tetejére följutott, nem érte be ezzel, mert kíváncsi volt tudni, mi van a második domb háta mögött s amazon is túl. S így néha beláthatatlan távolságokig elbarangolt.”
A nagyenyedi diákéveket Kőrösi Csoma Sándor gratistaként, azaz „szolgadiákként” végezte – vagyis az oktatásért cserébe olyan szolgálatokat teljesítve az iskolának, mint a takarítás és az egyéb rendtartás, karbantartás – , de eminens diák lett, s megtanult latinul és görögül is. Pályája a papi hivatás felé mutatott ekkor, filozófiai és teológiai stúdiumokat is végzett.
Jó tanulmányi eredményei elismeréseként előbb akademita, majd patrícius lett, és 1815-ben elnyerte a hercegi ösztöndíjat. Ekkor tették meg tanárrá az alsóbb évfolyamokon. Hét évig tartó tanulmányai során megtanult héberül, franciául, németül és románul, és itt ismerkedett meg a magyarság őstörténetére vonatkozó különféle elméletekkel, melyek közül a hun–avar–magyar rokonságnak és az akkoriban népszerű ujgur eredetnek a tanárai között is akadtak lelkes hívei. Vélhetően a tőlük szerzett történeti és földrajzi ismereteknek köszönhető, hogy amikor Kőrösi elindult megkeresni a magyarok őshazáját és a „hátramaradt” magyarokat , úgy vélte, valahol Közép-Ázsiában, illetve az ujgurok között bukkanhat rájuk.
Még abban az évben az ösztöndíjnak köszönhetően Németországba utazott, és a Göttingeni Egyetem hallgatója lett.
„Miután bölcsészeti és hittani tanulmányaimat elvégeztem a Bethlen-Collégiumban Nagy-Enyeden, három évig, tudniillik 1816. évi augusztus elsejétől 1818. évi szeptember 5-kéig Németországban tartózkodtam, s ő császári királyi Felségének engedelmével Hannoverában, a göttingai egyetemen hallgattam több rendbeli előadást 1816. évi ápril. 16-tól 1818. évi július végéig. Folyamodásom következtében a hannoverai kormány egy egész éven át a ,libera mensa regiát’ engedte élveznem.”
Ösztöndíja lejártával 1818-ban visszatért nagyenyedi alma materébe, ahol ismertette a tanulmányai során kaialakult, a magyarok őshazájára vonatkozó elméleteit és ezekhez kapcsolódó keleti utazásának terveit. Csalódottan vette tudomásul, hogy szavait nem fogadta egyöntetű lelkesedés, sokan szkeptikusak voltak, megpróbálták lebeszélni az utazásról, és kapacitálták, hogy fogadja el a meghívásos állást, s legyen lelkész és tanító Máramarosszigeten. Néhányan azonban, így Kenderesi Mihály kormányszéki titkár, főjegyző, a Kolozsvári Nemzeti Színház egyik alapítója, vagy a finnugor nyelvrokonság lelkes híve, Gyarmathi Sámuel nyelvész, orvos bátorították célkitűzésében, sőt anyagi segítséget is nyújtottak utazásaihoz. Kőrösi Csoma nem fogadta el a lelkészi és tanítói állást, s nekikezdett útja megszervezésének.
Gyarmathi tanácsára szláv nyelvek tanulásába fogott. A Kenderesitől kapott támogatásból Temesvárra, majd Zágrábba utazott, hogy anyanyelvi környezetben pallérozhassa tudását. Rendkívüli tehetsége és szorgalma nyomán a következő évre már szótár nélkül olvasta a nyelvet, és nyelvjárásait is megértette. Ezzel, úgy érezte, felkészült az útra. 1819 késő őszén ideiglenes határátlépővel elhagyta Magyarországot, s Keletre indult, hogy megkeresse a magyarok őshazáját és megmaradt rokonainkat. A császári hatóságokkal, amelyektől útjához engedélyt kellett kérnie, tervét, igazi célját nem közölte.
„Ily czélra útlevelet nyerni a császári kormánytól reményem nem volt, nem is folyamodtam tehát érette – írja a nevezetes szabathui jelentésben, s így folytatja: – Nagy-Enyeden egy nyomtatott magyar passzussal láttam el magamat, hogy azzal bizonyos üzleti ürügy alatt Bukarestbe, Oláhországba mehessek, s biztosítván a nagyszebeni katonai parancsnok aláírását is, 1819. évi november hó utolsó napjaiban a hegyeken át Oláhország határára léptem.”
Akkor még nem tudta, hogy ez valójában örök búcsú volt szeretett hazájától – hiszen többé nem tért vissza.
Utazások Keleten
Kőrösi Csoma a Bukarest–Szófia–Plovdiv–Alexandria–Ciprus–Bejrút–Aleppo–Bagdad útvonalon át Teheránba érkezett. Itt Henry Willock brit nagykövet és testvére, George támogatását elnyerve megpihent, s közben angol- és perzsatudását csiszolta.
1821-ben perzsa ruhában indult tovább, és hosszan tartó kalandos út után Indiába vetette a sors. Utazott hajón, gyalog, karavánnal, egyedül és társaságban. 1822-ben összeismerkedett William Moorcroft angol állatorvos-felfedezővel, és elkísérte az észak-indiai Ladakh tartományban található Lehbe. (Moorcroft az angol Kelet-indiai Társaság megbízásából új tenyészlovakat keresett Ázsia országaiban, így jutott el Tibetig.) A találkozás Csoma egész életét megváltoztatta.
„Július 16-dikán Kasmír határához értem már visszafelé való utamban, a midőn kellemes meglepetésemre Mr. Moorcrofttal találkoztam Himbabs folyónál. Ő egyedül volt; megismertetém őt körülményeimmel és czéljaimmal, s beleegyeztével vele maradtam. Útjában Lehig visszakísértem őt, ahova augusztus 26-án érkezénk. Szeptemberben Mr. Trebecknek, Moorcroft társának visszatérte után [Sz] Pitiből, Mr. Moorcroft kölcsön adta nekem átolvasás végett az Alphabetum Tibetanum nagy kötetét; amelyben Tibetország és a tibeti irodalom felől sok tanulságost találtam: Föltettem tehát magamban, hogy ezen különös nyelvnek szerkezetével megismerkedem.”
Moorcroft ösztönzésének engedve rászánta magát, hogy megtanul tibeti nyelven. Vélhetően abban reménykedett, hogy a rejtelmes szövegekben a magyarság eredetére vonatkozó információkat is találhat, ezért Leh városában maradt, és az időközben Teheránban elsajátított perzsát közvetítő nyelvként alkalmazva hozzálátott tibeti tanulmányaihoz.
Tanulásának emberpróbáló szakasza a zanglai kolostorban eltöltött tizenhat hónap volt 1823–24-ben. E gyötrelmekkel, nélkülözésekkel teli időszak során rakta le későbbi munkásságának alapjait, amiben felbecsülhetetlen segítséget nyújtott neki fogadott tanítómestere, Szangye Püncog (Szangsz-grjasz Phun-chogsz) láma. Csoma ez idő alatt elsajátította a tibeti nyelvet, megismerte a tibeti buddhista kanonikus irodalom jelentős részét, és összeállított egy közel harmincezer szavas szójegyzéket is.
Csoma nyomdokain járva a magyar Csoma Szobája Alapítvány (Csoma's Room) önkéntesei, egy lelkes magyar építészcsapat segítségével nem csak a tudós egykori kolostori dolgozószobájának helyreállítását végezte el. Az eredetileg Csomára koncentráló misszióból azóta iskolaépítő projekt lett – az alapítvány munkatársai úgynevezett solar schoolok építésével segítik a helyiek életét a régióban. Eddig három passzív, szolárelven működő, hagyományos, helyi anyagokat felhasználó iskolát építettek, felújítottak öt sztúpát, és nagy gondot fordítanak a közösségek fejlesztésére is Tibet hegyei között.
Arról, hogy Kőrösi Csoma hogyan állította össze a világ első tibeti–angol szótárát és tibeti nyelvtankönyvét, miért nézték kémnek, mit gondolt róla Széchenyi, vagy hogy már sikeres emberként hogyan hozott létre alapítványt a magához hasonló szegény enyedi diákok támogatására, Tóth János és Maronics Anna cikkében itt olvashat.
