9 és ¾ titok a 45 éves Harry Potter varázsvilágából

Július 31. a varázslóvilágban kiemelt dátum: nemcsak Harry Potternek van ekkor a születésnapja, hanem szellemi szülőanyjának, J. K. Rowlingnak is. Viszont ha alaposabban ránézünk a roxforti naptárra, egészen megdöbbentő felismerés érhet minket: Harry Potter idén 45 éves. Igen. Negy-ven-öt. A kisfiú, aki valaha a lépcső alatt aludt, ma már jó eséllyel derékfájással küzd, és szombatonként hajnalban kel, hogy lenyírja a gyepet.

Ez még a legnagyobb Potter-mániásokat is mellbe vághatja, pedig a sok száz fansite-nak köszönhetően már alig van olyan titka a szériának, amit nem kutattak volna fel. Például közismert tény, hogy bár Rowling Harryvel osztozik a születésnapján, valójában Hermione alakja idézi meg leginkább fiatalkori önmagát, ahogy az sem véletlen, hogy az okos kislány patrónusa is a vidra, ami az írónő kedvenc állata. De Dumbledore édességimádata is Rowling személyes vonása, ő maga is odavan a citromos piskótáért. Azt is sokan tudják, hogy a szerző az egyetemen klasszika-filológiát tanult, és ezt a tudást bőséggel kamatoztatta, amikor varázsigéit latinnal fűszerezte meg.

A filmadaptációk születésének kulisszái mögött is bőven akadnak izgalmas anekdoták. Például az, hogy a kezdetekben még Steven Spielberg lett volna a rendező, és elképzelése szerint Harry Pottert a Hatodik érzék gyereksztárja, Haley Joel Osment alakította volna. Ám egy kreatív nézeteltérés miatt Spielberg végül kiszállt a projektből, és a stafétabotot Chris Columbus vette át. Ő több mint háromszáz fiatalt hallgatott meg a főszerepre, míg producer kollégájával, David Heymannel egy színházi előadáson „véletlenül” meg nem látták a nézőtéren a kék szemű, kíváncsi tekintetű Daniel Radcliffe-et. A többi – ahogy mondani szokás – már filmtörténelem.

Az utolsó kötet megjelenése óta már eltelt tizennyolc év, de a lezáró film óta is már tizennégy, a lelkesedés mintha azóta sem csökkenne – még a vegyes fogadtatású Legendás állatok-sorozat ellenére sem. Nemrég jelentették be, hogy HBO-sorozat készül, újraálmodva a teljes Harry Potter-történetet, méghozzá úgy, hogy minden egyes évad egy-egy könyvet dolgoz majd fel.

De mielőtt újra elmerülnénk a varázslóvilágban – akár nosztalgiából, akár az új generáció révén –, még mindig akadhatnak olyan apró részletek, amelyek felett elsiklottunk. Most következik 9 és ¾ olyan expecto meglepetus, amiről még a legelszántabb rajongók sem biztos, hogy hallottak.

Nomen est omen

A Harry Potter-univerzumban a nevek nem csupán hangzásuk miatt különlegesek, hanem gyakran jelentéssel is bírnak. Draco Malfoy neve például a francia mal foi, rosszhiszeműség kifejezésre emlékeztet, míg Voldemorté a vol de mort, a halál elől való menekülés kifejezésből ered – ami különösen találó egy olyan szereplő esetében, aki retteg a haláltól. A névjáték csúcspontja a híres anagramma: „I am Lord Voldemort” = Tom Marvolo Riddle.

A szerző a karakterek neveiben gyakran előre elrejti a sorsukat is. Remus Lupin neve is árulkodó: Remus a római mitológiából ismert, farkasok által nevelt testvérpár egyike, míg a lupin szó latinul farkasszerűt jelent. Így nem is annyira meglepő, amikor kiderül róla, hogy vérfarkas. A farkasölőfű, amelyet Piton professzor készít neki, hogy enyhítse a teliholdas átalakulás tüneteit, szintén beszédes név, és jól mutatja, mennyire tudatosan használ Rowling nyelvi és kulturális utalásokat a világépítés során.

Kacatok, amik még jól jöhetnek

A Harry Potter-könyvek egyik legnagyobb varázsa, hogy sosem lehet tudni, melyik jelentéktelennek tűnő tárgy válik később sorsfordítóvá. Egy látszólag egyszerű medálról, amit Harryék a Grimmauld téri ház takarítása közben találnak, később kiderül, hogy egy horcrux. Egy megkopott tiaráról is csak később derül ki, hogy Hollóháti Hedvig legendás diadémja. A legjobb példát mégis a titokzatos eltűnő szekrények jelentik: először csak rejtekhelynek tűnnek, majd Fred és George tréfája révén egy mardekáros diák bele is szorul, és ezzel öntudatlanul megadja az ötletet Draco Malfoynak, hogyan csempéssze be a halálfalókat a Roxfortba.

A varázsvilág színkódjai

De egyéb szimbólumok is felfedezhetőek a könyvekben, például a színeket illetően. A vörös a jóság, a zöld az ármány színe: előbbi a Griffendél és Harry védjegye, például a lefegyverző bűbáj, az Expelliarmus, utóbbi pedig a Mardekárt és a halálos Avada Kedavra átkot idézi. Már ez is beszédes, de J. K. Rowling még mélyebb jelentéstartalmat rejtett el a házak színeiben, mivel azok megfelelnek az asztrológiai elemeknek is. A Griffendél a tűz (vörös-arany), a Mardekár a víz (zöld-ezüst), a Hugrabug a föld (sárga-fekete), míg a Hollóhát a levegő (kék-bronz) elemet képviseli.

Hetedszer és utoljára

A számoknak fontos szimbolikus jelentősége van a Harry Potter-világban, és ez tudatos írói döntés eredménye. A sorozat hét kötetből áll, Harry hét tanévet tölt el Roxfortban, egy kviddicscsapat hét főből áll, és a Weasley családban is hét gyerek van. Voldemort hét részre osztotta a lelkét, hogy létrehozza a horcruxokat.

De nemcsak a hetes, hanem a hármas szám is kiemelt szerephez jut: három a halál ereklyéje, három megbocsáthatatlan átok létezik, és három próbatételen kell átmennie a Trimágus Tusa résztvevőinek. A számok nem véletlenszerűen jelennek meg a történetben, hanem tudatosan felépített szimbolikus rendszert alkotnak – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Harry összesen hétszer kerül közvetlen szembe Voldemorttal a történet során.

A 9 és ¾. több mint egy vágány

És ha már számok: a varázsvilágba vezető híres kapu, a 9 és ¾. vágány első látásra csupán egy különös nevű peron, amely a muglik elől rejtve működik. Azonban van egy érdekes elmélet, amely szerint a név időbeli utalást is rejt. Voldemort 1981. október 31-én támadta meg a Potter családot, Harry pedig pontosan kilenc és háromnegyed évvel később, 1991. július 31-én tudta meg, hogy varázsló. Ez a pontos időzítés sokak szerint nem lehet véletlen, így a 9 és ¾. vágány tehát nemcsak térbeli, hanem időbeli átjáróként is értelmezhető.

A varázsvécék titkos élete

A Harry Potter-univerzumban a vágányokhoz hasonlóan a fürdőszobák sem csupán mellékes helyszínek, hanem fontos események színterei. Itt zajlik például az első részben a troll elleni küzdelem, a második kötetben pedig a Titkok Kamrájába is egy használaton kívüli lányvécén keresztül lehet bejutni. Hisztis Mirtill, a Roxfort egyik szelleme, szintén egy fürdőszobában kísért, Harry pedig egy teljes Trimágus Tusa-feladványt old meg a negyedik részben a prefektusi fürdőben. A könyvek szerint még Dumbledore is itt kap először hírt a Szükség Szobájáról, amikor egy alkalommal sürgősen mosdót keresett.

Hisztis Mirtill például többször említi, hogy a lefolyókon át a Roxfortot körülvevő tóba is eljut. Ez azért figyelemre méltó, mert ugyanebben a tóban rendezik meg a Trimágus Tusa második próbáját, és a Mardekár klubhelyiségének víz alatti ablakaiból is erre nyílik kilátás. Bár feltételezhető, hogy a Roxfort varázslattal biztosítja a tiszta környezetet, ez az összefüggés különös megvilágításba helyezi a tó szerepét a történetben.

McGalagony múltja, amiről kevesen tudnak

De a vécék mellett például a szigorú Minerva McGalagony professzornak is vannak titkai Roxfortban. Tizennyolc évesen például beleszeretett egy mugli fiatalemberbe, Dougal McGregorba, akivel el is jegyezték egymást. McGalagony azonban attól tartott, hogy a házasság során titkolnia kellene varázslói mivoltát – ahogyan annak idején az édesanyja tette –, ezért fájdalmas döntést hozva felbontotta az eljegyzést anélkül, hogy megmagyarázhatta volna döntését. Később férjhez ment korábbi minisztériumi főnökéhez, Elphinstone Urquarthoz, akivel azonban csak három évig élhettek együtt, mivel a férfi egy mérgező varázsnövény csípése következtében elhunyt.

A Griffendél csapatának tagjaként eredményesen játszott, azonban utolsó tanévében súlyosan megsérült egy mérkőzésen, amelyet a Mardekár ház ellen vívtak. A csapat elveszítette a döntőt, az ő sportkarrierjének pedig lőttek. A történtek mély nyomot hagytak benne, és elhatározta, hogy házvezetőként mindent megtesz annak érdekében, hogy a Griffendél diákjai a jövőben sikerrel vegyék az akadályokat, különösen, ha a Mardekár ellen harcolnak.

A mágia mögötti valóság

J. K. Rowling varázslatos világát gyakran tekintik puszta fantáziának, pedig számos elemét valós történelmi, kulturális vagy személyes forrás inspirálta. A Titkok kamrája című kötetben például fontos szerepet kap a mandragóra, amelynek sikolya életveszélyes, és bár a valódi növény nem ennyire végzetes, létezése nem a képzelet szüleménye.

Shakespeare is megemlékezett róla, és úgy tartották, hogy a földből kiszakítva őrjítő sikolyt hallat. Rowling a kötetben felbukkanó növények elnevezéseihez többek között a 17. századi gyógyász, Nicholas Culpeper Complete Herbal című művét használta forrásként, így a mandragóra nemcsak mitikus, hanem tudományos háttérrel is rendelkezik.

Depressziós dementorok

Hasonlóan valós alapokra épülnek a dementorok is, amelyek először az Azkabani fogolyban jelennek meg.

Harry különösen érzékenyen reagál rájuk, mert újraéli édesanyja halálának hangjait, ezért tanulja meg Lupin professzortól a Patrónus-bűbájt, amelynek szarvas alakja apjára utal. A későbbi kötetekben a dementorok már Voldemort oldalán állnak, támadásokat indítanak a muglik és varázslók ellen, és sűrű, dermesztő köd kíséri őket.

Csokibéka-kártyák a legmenőbb kitüntetések

Talán az autóskártyák adták az inspirációt Rowlingnak a csokibéka-kártyákhoz, amelyek nemcsak édességek mellé csomagolt különlegességek, hanem egyfajta elismerést is jelentenek azok számára, akik rákerülnek. Harry, Ron és Hermione mindhárman szerepelnek saját kártyán, és erre mind igen büszkék. Érdekesség, hogy még Dumbledore is megtiszteltetésnek tekinti, hogy szerepel a sorozatban, és ez sokat elmond a kártyák varázsvilágbeli jelentőségéről.

A kártyák ugyanakkor nemcsak elismerést fejeznek ki, hanem információhordozó szerepük is van. Már a sorozat első kötetében is fontos szerepet kapnak: Harry például a Dumbledore-ról szóló kártyán keresztül tudja meg Nicolas Flamel nevét, ami segíti őt a Bölcsek köve körüli rejtély megoldásában. Egyes rajongói elméletek szerint a kártyák varázslatos képei – hasonlóan a Roxfort falait díszítő portrékhoz – nem pusztán mozgó illusztrációk, hanem akár kommunikációra vagy információgyűjtésre is alkalmasak lehetnek.

A fentiekből is kitűnik, hogy

Lehet, hogy a könyv főhőséhez hasonlóan már mi is középkorú felnőttek vagyunk, de ez ne akadályozzon meg minket abban, hogy a 9 és ¾. vágányon ismét belépjünk ebbe az univerzumba. Talán éppen mi fogunk egy újabb titkot felfedezni Roxfort vécéiben.

A cikk forrásai itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.