filmsorozat

Charlie Sheen azt is elárulja, amit eddig csak a pszichológusával osztott meg

Charlie Sheen az életét a vonatról leszakadt, semmibe száguldó szerelvényhez hasonlítja. Az Alias Charlie Sheen című film az irányítás nélküli vasúti kocsi nyomába ered, és bemutatja az állomásokat is.

Hol voltál, amikor elindult az X-akták?

Az Egyesült Államokban 1993. szeptember 10-én debütált az X-akták című sorozat, Magyarországon pedig 1995. január 19-én láthatták először a sci-fi-rajongók.

9 és ¾ titok a 45 éves Harry Potter varázsvilágából

A szigorú McGalagony volt szerelmes is? Mit jelent Voldemort neve? És hova folynak le a roxforti vécék? Megannyi mágikus titok, aminek most utánajárunk.

A Fehér Lótuszban töltött nyaralás után csak a traumákat visszük haza

Véget ért a harmadik évad, amelynek erősebb jelenetei úgy villannak be a nézőben, mintha egy képzeletbeli repülőn utazna haza, közben pedig idegesen a telefonján tárolt fotókat pörgetné.

Hatperces licitháború után a Trónok harca ikonikus Vastrónja 1,3 millió euróért kelt el

Az árverésen több mint 900 tétel – kardok, páncélok, jelmezek – kerültek kalapács alá, és közel 20 millió eurót hoztak.

Jár-e bocsánat azoknak, akik megölik a szüleiket?

A Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori a filmtörténet egyik legfelkavaróbb sorozata, amiről a klinikai szakpszichológusok is évekig szüretelhetnek.

Forog a Peaky Blinders mozifilm

Megkezdődött a Birmingham bandája film forgatása. Tommy Shelby, azaz Cillian Murphy és Steven Knight, a sorozat kreátora mosolyogva néznek a jövőbe. Nemrég Tim Roth és Barry Keoghan is csatlakozott a stábhoz.

Április 25-én jön Barbra Streisand új dala

A Love Will Survive című dal a SkyShowtime The Tattooist of Auschwitz című saját gyártású sorozatához készült.

A magyar Tom Cruise képezte ki Kamarás Ivánt

Egy balul elsült iraki misszió és egy új küldetés története katonává képzett magyar színészek tolmácsolásában – a S.E.R.E.G. című magyar akciódráma-széria forgatásán jártunk.

Kedves ellenségem – A Balhé című sorozatról

A Balhé afféle enciklopédia világunk rettenetes viszonyairól, de féktelen a humora, és a végső szót a reménynek adja. Egyszerre állítja, hogy az ember szörnyeteg, és azt, hogy „nincs nála csodálatosabb” létező. De képes ezt úgy tenni, hogy egyetlen pillanatra sem kételkedünk az igazmondásában.

Ez a 10 új sorozat jelenleg a magyar nézők kedvence

Az év első felének adatai szerint a streaming sorozatok közül a legnézettebb a The Last of Us (Az utolsó közülünk), amely húsz évvel a modern civilizáció pusztulása után játszódik.

Pipás Pistáról, a szegedi bérgyilkosnőről készül sorozat

A Fata Morgana a klasszikus westernfilmek mintájára építve különleges műfajt igyekszik megteremteni, a Kelet századfordulós arcát egy női sorson keresztül. A sorozat kreatív producere Tarr Béla.

A Berlinálén lesz a Ceaușescu kémfőnökéről szóló román sorozat világpremierje

Első ízben jelöltek román gyártású sorozatot a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválr. A Spy/Master című hatrészes fikciós film Nicolae Ceaușescu kémfőnökéről szól.

Leonard Cohen 1973-as izraeli turnéjáról minisorozat készül

Minisorozat készül Leonard Cohen (1934–2016) ötven évvel ezelőtti híres izraeli turnéjáról – számolt be róla a deadline.com filmes hírportál.

Nagyszabású sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tízrészes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.

A magyar zsidóság története 12 részben

A Dénes Gábor által írt és rendezett 12 részes sorozat a magyar zsidóság kétezer éves történetét dolgozza fel.