Egy 2006-os felmérés szerint a hagyományosan katolikus Franciaország lakóinak csupán 5%-a jár hetente misére. Ez az arány fél évszázaddal ezelőtt még 27% volt - tudósított az International Herald Tribune.
Jean-Pierre Leger, a nyugat-franciaországi Saint-Pierre-aux-Liens polgármestere nemrég úgy döntött, hogy ledózerolja a falu templomát. A helyreállítási költségek feléből új templomot építenek a hívek számára. Az omladozó templomban jelenleg "1000 ülőhely van, ami ötször több, mint amennyien általában eljönnek. Az embereknek korszerűbb, derűsebb és melegebb templomra van szükségük, nem ilyen hatalmasra, amelyben elvesznek" - mondja Leger.
Az egyházi építészet gyöngyszemeit, mint például a párizsi Notre Dame-ot a francia kormány is támogatja, de a gyakran 100 évnél is régebbi kisebb templomok és vidéki kápolnák, amelyekben csak ritkán tartanak miséket az egyre fogyó gyülekezet számára, teljesen magukra maradtak. Mivel a kormány maga is gazdasági nehézségekkel küzd, nem tud segíteni. Christine Albanel kulturális miniszternek van néhány szokatlan ötlete a jelentősebb építészeti emlékek megőrzésének finanszírozására: ilyen a lottóbevételek felhasználása, illetve a luxushotelek vendégeire kivetett 2 eurós különadó.
A kormány és a katolikus egyház júniusban ül asztalhoz, hogy megvitassa a teendőket. Erre azért van szükség, mert az állam és az egyház szétválasztását kimondó törvény értelmében a legtöbb templom annak a településnek a tulajdonában van, ahol elhelyezkedik. Ez annyit jelent, hogy minden javítási költséget a településnek kell állnia, kivéve, ha történelmi épületről van szó, mert akkor a templom állami támogatásra jogosult. "Megértjük a települések reakcióját. Ha választani kell egy általános iskola építése és a templomtető megjavítása között, akkor valószínűleg az előbbi javára döntenek" - véli Norbert Hennique, katolikus pap, az egyházi művészetért felelős katolikus hatóság igazgatója.
Franciaországban olyan sok plébániatemplom van, hogy sem a katolikus egyház, sem a kormány nem ismeri a pontos számukat. A Kulturális Minisztérium becslése szerint mintegy 60 ezer épületről van szó. Arról sincsenek pontos adatok, hogy közülük hány lehet igen rossz állapotban. A Kulturális Minisztérium januári jelentése szerint a legjelentősebb épületek 41%-a található igen leromlott vagy veszélyeztetett állapotban. Ez a szám öt évvel ezelőtt 32% volt. Ebbe a számításba azonban nem kerültek bele a közönséges falusi templomok. "Ha elveszítünk egy templomot, az egész település karaktere elvész" - mondta Alain Guinberteau építészetrajongó, aki szeretne összeállítani egy online leltárat Franciaország templomtornyairól.
Franciaországban egyelőre tabutémának számít a templomok átalakítása más célokra. Angliában nem voltak ennyire szégyenlősek: a régi épületeket ott apartmanokká, kávézókká, áruházakká alakították át, még cirkusziskola is található közöttük. Rómában, a katolicizmus szívében, művészeti galériák és éttermek lettek belőlük.
Az azonban már mindenhol kiveri a biztosítékot, hogy néhány európai templomot mecsetté akarnak alakítani. Amikor tavaly Németországban muzulmán csoportok felvásároltak két templomot, a keresztény vezetők dührohamot kaptak. Az illetékesek szerint Franciaországban nem kell attól tartani, hogy muzulmánok használnák a lepusztult kápolnákat, mivel itt már jelenleg is 1500 mecset és imaház működik. Ezenkívül ezek a kis templomok főleg vidéken találhatók, ahol nincsenek nagy muszlim közösségek.
Most az angol megoldás lehet a legfőbb minta a francia döntés során. A templomok megőrzése viszont ott is igen sokba kerül: 2006-ban az Angol Örökség csoport 925 millió fontra (1,17 milliárd euróra) becsülte a legjelentősebb egyházi épületek helyreállításának költségét, amibe a kisebb templomok nem tartoznak bele. A francia gyakorlattal ellentétben a londoni Westminster apátságot és a Szent Pál székesegyházat csak borsos belépővel lehet megtekinteni. Más angol templomokban konferenciákat tartanak, megint mások pedig a nemzeti lottóalapnál pályáznak támogatásra.
1998-ban a Le Fief-Sauvin templom látványos lerombolása és rekonstrukciója például szolgált a többiek számára. A templomot dinamittal robbantották fel. Csak néhány festettüveg-ablakot hagytak meg, ami köré az új épületet emelték. Az ajtón egy hollywoodi stílusú fénykép emlékeztet a harangtorony felrobbantására. Ez a rombolás késztette Geste lakóit is arra, hogy hasonlóan cselekedjenek. A helyreállításhoz nem kaptak állami támogatást. A templom falai közben omladozni kezdtek, a falu lakóinak biztonsági hálót kellett készíteniük a leomló kövek ellen.
A templom egyre nagyobb biztonsági kockázatot jelentett, ezért a lerombolása mellett döntöttek, bár többen ellenzik a tervet. Az épület sorsa a helyi választásokon is téma lett. A lerombolás ellenzői ugyan veszítettek, de nem adták fel. Jean Woznica jogi úton kívánja megtámadni a polgármester döntését, mondván a templom nincs is olyan súlyos állapotban, és a polgármester által megnevezett 3 millió eurónál jóval kevesebbért is meg lehetne menteni. "Akik modern, melegebb és barátságosabb templomot akarnak oszlopok nélkül és szebb kilátással, azok ilyen megfontolásból a Notre Dame-ot is lebontanák?" - kérdezi Woznica.
A kérdés azonban nem mentes a nagy szólamoktól: egykor a Notre Dame-ot is meg kellett menteni. A XIX. században olyan nyomorúságos állapotban volt, hogy Párizs elöljárói komolyan fontolóra vették a lebontását. Victor Hugo is azért írta meg a Notre-Dame-i toronyőr című művét, hogy felhívja a figyelmet a székesegyház siralmas állapotára.
