Hat bemutatót, köztük Karinthy Frigyes, Fejes Endre műveit és kortárs darabokat is tervez a 2022/23-as évadra a budapesti Karinthy Színház.

Az évad szeptember 24-én kezdődik Carlo Gozzi A szarvaskirály című művével, októberben Valere Novarina Imigyen szól a Louis de Funes, decemberben a Nagymester, 2023 januárjában Amélie Nothomb Ördögi kozmetika, márciusban Karinthy Frigyes A bűvös szék, áprilisban Fejes Endre Vonó Ignác című darabját mutatja be a színház – mondta el Berettyán Nándor művészeti vezető az új évadot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte:

sokszínű évadot terveznek a Karinthy-örökség tiszteletével, emellett új irányokat, új ízeket is megjelenítenek.

Carlo Gozzi A szarvaskirály című művét előbemutatón már láthatta a gyulai közönség Berettyán Nándor rendezésében. Az Imigyen szól a Louis de Funes című kortárs darabot írója, Valere Novarina rendezi, premierje október 8-án lesz. Olt Tamás és Valcz Péter Nagymester című, a tervek szerint december 16-án debütáló darabjának címszerepét Bodrogi Gyula alakítja.

Januári premierként lesz látható egy fiatal belga írónő, Amélie Nothomb Ördögi kozmetika című krimijének színpadi átdolgozása Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. Márciusban Karinthy Frigyes A bűvös szék című egyfelvonásosa alapján készülő darab debütál Olt Tamás rendezésében, az ősbemutatón Kubik Anna és Galló Ernő először lépnek a Karinthy Színház színpadára. Fejes Endre Vonó Ignác című komédiáját Verebes István rendezi.

Az évad darabjaiban feltűnnek majd a színházhoz eddig is szorosan kötődő színművészek, köztük Balázs Andrea, Pikali Gerda, Marton Róbert vagy Kautzky Armand, de olyanok is, akiket először üdvözölnek majd a Karinthy Színpadán, például Fesztbaum Béla és Benedek Dániel.

Az új előadások mellett továbbra is műsoron marad a Lököttek, a Fat Pig, a Tortúra, a Maga lesz a férjem, a Kulcskeresők, a Tanár úr kérem, Az ördög és a Piszkosak című előadás.

Olt Tamás ügyvezető igazgató elmondta, hogy a színházat az ősbemutatók helyszínévé szeretnék tenni, olyan darabokat terveznek bemutatni, amelyek máshol nem láthatók. A céljuk, hogy aki Magyarországon azt szeretné megtudni, hol is tartanak a világ színházai, a Karinthyba látogasson el. Hozzátette, hogy szeptembertől újra tartanak nyilvános főpróbákat is.

Kitért arra is, hogy

szeptembertől a színház új arculattal mutatkozik be a közönségnek,

emellett többek között fejlesztették a világítástechnikát, kifestették az előteret és felújították a mosdókat. Bővítésbe is kezdtek, az évadban már két játszóhelyen szeretnének működni.

Az évadnyitón, szeptember 1-jén, Karinthy Márton születésnapján A színházcsináló Karinthy című, Karinthy Mártonról (1949–2019) szóló dokumentumfilmet vetítik, valamint részt vesznek többek között a Pozsonyi Pikniken és a Színházi Olimpián is.

Nyitókép: Berettyán Nándor és Szabó Sebestyén László A szarvaskirály próbáján. Forrás: Gaba Works