Hat előadás keretében kínál bohózatokat, vígjátékokat a Pécsi Nyári Színház július 11. és 26. között.

Július elsején az Orlai Produkció Neil Simon Mezítláb a parkban című előadását tekintheti meg a közönség Kocsis Gergely rendezésében, valamint László Lili, Rohonyi Barnabás, Kerekes Éva, Epres Attila és Ficzere Béla szereplésével. Tíz nappal később a kaposvári Csiky Gergely Színház Claude Magnier klasszikusát, az Oscart viszi Pécsre. A három táska körül zajló események főszereplője Sarkadi Kiss János lesz a Fándly Csaba rendezte előadásban.

A Pesti Művész Színház a Maga lesz a férjem című, Márkus Alfréd zenéivel fűszerezett vígjátékkal érkezik július 14-én Egyházi Géza és Fogarassy Bernadett főszereplésével, Koltai Róbert rendezésében. A L’art pour l’art Légitársaság című előadása július 15-én lesz látható Pécsen Dolák-Saly Róberttel, Pethő Zsolttal és Szászi Mónival, valamint a Jászai Mari-díjas Stefanovics Angélával.

Július 22-én a Gergely Theáter a Fogj egy sétapálcát című előadást játssza Heller Tamás főszereplésével. Az előadás a boldog békeidők hangulatát idézi fel dalban, táncban, kuplékkal, korabeli jelenetekkel, magánszámokkal, a ’30-as évek bájával és humorával, Gergely Róbert rendezésében. A Bánfalvy Stúdió Ray Cooney bohózatával, a Horváth Csaba rendezte Funny Money-val zárja az idei pécsi szabadtéri színházi előadások sorát Tihanyi-Tóth Csabával, Varga Izabellával és Gangsta Zolee-val a főbb szerepekben.

Nyitókép: Mezítláb a parkban. Fotó: Takács Attila / Orlai Produkció