A versenyprogramban változatos műfajú darabokat mutatnak be a meghívott színtársulatok a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában, de lesznek színielőadások a Rózsakert Szabadtéri Színpadon, a Bencs-villában és a Szindbád Rendezvénytérben is, a Timpex Arénába pedig két előadással érkezik majd a Nemzeti Lovas Színház.

A nagyszínpadon hét előadást tartanak. A Győri Nemzeti Színház Olt Tamás rendezésében egy zenés életrajzi tragikomédiát, a Minden jegy elkelt-et mutatja be. A Kecskeméti Katona József Színház Ray Cooney bohózatát, az 1×3 néha 4-et állítja színpadra. Az Orlai Produkciós Iroda a Válaszfalak című előadását, míg a Békéscsabai Jókai Színház Tamási Áron klasszikusát, az Énekes madár című népi játékot hozza el Nyíregyházára. Alfred Hitchcock bűnügyi történetét, a 39 lépcsőfokot a Szegedi Nemzeti Színház tolmácsolásában láthatja a közönség, a Veres 1 Színház egy filmadaptációt, a Miss Daisy sofőrjét, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház pedig Molnár Ferenc Érettségi című vígjátékát tűzte programra.

A Krúdy Kamarában Yasmina Reza sikerdarabját, Az öldöklés istenét a szolnoki Szigligeti Színház előadásában láthatjuk. Bereczki Zoltán a Dolgok, amikért érdemes élni című one-man show-t, az Exit Generáció Moliére komédiáját, a Scapin furfangjait, a Gólem Színház pedig a Vircsaft című „össztársulati” előadást mutatja majd be. A fesztivál színházi programjában a Rózsavölgyi Szalon a Keresztül-kasul, a Spirit Színház a Szexpedíció, az Art Színtér a Ketten egyedül és az Orlai Produkciós Iroda A redőny című darabjai is szerepelnek.

A szabadtéri színpadon a Vígszínház Party című feketekomédiáját, valamint a Játékszín A dominógyilkosság című darabját láthatja a közönség. A Bencs-villában a KV társulat a Miért lett R. úr ámokfutó? címmel Rainer Werner Fassbinder rendező egyik legendás alkotását értelmezi újra. A Szindbádban a Faq Színház produkciója, a Gyakran ismételt kérdések című darab szerepel a fesztiválon.

A jegyvásárlási feltételekről és a részletes programról a www.moriczszinhaz.hu és www.vidor.eu oldalakon lehet tájékozódni.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt