Változatos, színes, széles spektrumú műsortervvel készül a 2020/2021-es évadra a Savaria Szimfonikus Zenekar, programjukban a klasszikus és a kortárs zeneművek is megjelennek.

A 15 hangversenyt, tematikus zenei produkciót öt magyar és egy vendégkarmester vezényletével hallhatja a közönség. Az évadnyitó koncertet szeptember 10-én Kovács János, az együttes művészeti tanácsadója vezényli. A Beethoven (1770-1827) születésének 250. évfordulója tiszteletére rendezett emlékév jegyében rendezett esten egyebek mellett Beethoven-szimfóniák hangzanak el, októberben a Missa Solemnis előadásra Varasdról kórusok, Badenből pedig szólisták érkeznek. A következő esztendő márciusában Kovács János az operaházi szólisták eladását vezényli, júniusban Bartók, Debussy és Brahms műveiből álló koncerten, majd egy ráadás hangversenyen irányítja a szimfonikus zenekart.

Thomas Kornél a zene világnapjára a régi korok előtt tisztelgő zeneszerzők – Ravel, Strauss, Respighi és Prokofjev – műveiből készített tematikus összeállítást, februárban a skandináv szerzők műveit tartalmazó koncertet vezényli. Az év utolsó hónapjában különleges estre várják a közönséget: a Csajkovszkij, Rossini, Chopin és Stravinsky műveiből álló hangversenyen Giovanni Mazza vezényel.

A 2021-es év első koncertjén Vajda Gergely . Januárban Borodin és Bartók, márciusban Mozart és Rahmanyinov műveit szólaltatják meg vezényletével, míg a májusi koncert programjában Ravel és Csajkovszkij művei is szerepelnek.

A fiatalabb korosztályt képviseli Dobszay Péter karmester: a természet és a művészet kapcsolatát ötvöző novemberi tematikus esten Beethoven-szimfóniák, Muszorgszkij- és Debussy-művek hangzanak el, majd áprilisban Verdi Requiem című művét vezényli.

Cser Ádám karmester szláv estjén Smetana Cseh erdőkön és mezőkön című műve mellett Wienavsky-művek és Dvorák-szimfóniák csendülnek fel, áprilisban pedig többek közt Csajkovszkij- és Sosztakovics-műveket játszik vezényletével a Savaria Szimfonikus Zenekar.

Madaras Gergely, a korábbi vezetőkarmester hat év után távozik az együttestől. A szakmai testület és a tagság közös döntése szerint a 2020/2021-es évadban öt karmester – Kovács János, Dobszay Péter, Cser Ádám, Thomas Kornél és Vajda Gergely – közül választják ki utódját.

Kiemelt fotó: Facebook