Blaskó Balázs elmondta: a nagyszínpadon elsőként, október 7-én Csehov Sirály című tragikomédiáját viszik színre a direktor rendezésében. Ezt a premierek sorában november 18-án a Bástyasétány 77 című operett követi Pozsgai Zsolt rendezésében, majd december 9-én a Frigyesi András által rendezendő Janika című vígjátékot mutatják be. 

Az új esztendő első premierje az Aranyrandevú című romantikus retrókomédia lesz január 20-án, az előadás rendezője Blaskó Balázs. Szintén nagyszínpadi produkció lesz a Szerelem című, 2023. március 10-étől látható táncjáték.

A Gárdonyi-emlékévre az Isten rabjai című musicallel készül a színház,

melyet Moravetz Levente rendezésében 2023. április 7-én láthat először a nagyközönség – tájékoztatott az igazgató.     

Szólt arról is, hogy a gyerekeknek szóló előadásokat továbbra is a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen viszik színre. A nagyszínpadon Szőke Andrea Hisziapiszi kapitány kalandjai című mesejátéka október 19-étől, Romhányi József–Nepp József: Kérem a következőt! – Dr. Bubó című meséje 2023. február 8-tól lesz látható. A stúdiószínpadon Szőke Andrea Cilindercirkusz című művét mutatják be.     

A stúdiószínpadon emellett Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját adja elő a társulat Bal József rendezésében, majd Háy János Házasságon innen és túl című művét láthatja a közönség Pinczés István rendezésében.     

Blaskó Balázs emlékeztetett:

az évad a megszokott módon az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivállal indul, 2022. szeptember 21. és 25. között.

Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger vezetője úgy fogalmazott: ezúttal is magas minőséggel, sokszínű előadásokkal készülnek az immár 11. alkalommal megrendezendő seregszemlére. Közölte: az egri tánctársulat a Szaffi című, korábban nagy sikerrel játszott előadást felújított formában még ebben az évadban bemutatja. A Gárdonyi-emlékévet az író Hosszúhajú veszedelem című novellafüzéréből készült táncelőadással köszöntik szeptember 21-én, az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál keretében, mely előadás öt meghívott koreográfus munkája. A nagyszínpadon Szerelem címmel, 2023. március 10-től látható táncjáték zeneszerzője Zombola Péter, koreográfusa Topolánszky Tamás lesz.

Minczér Gábor, Eger alpolgármestere a sajtótájékoztatón a következő évad repertoárjának sokszínűségét méltatva rámutatott: az elmúlt évben gazdasági nehézségekkel küzdött a város, illetve a színház is, de bízik abban, hogy a következő időszak mindenki számára megnyugtatóbb évadot hoz majd.

Fotók: Gárdonyi Géza Színház/Mihály Péter