A következő évadban hat nagyszínpadi bemutatóval készülnek, melyből öt bérletes előadás. A bérleten kívüli előadással, az Ágacskával a gyerekeket várják, a Színműhelyben pedig a New York-i komédiát mutatják be Szurdi Miklós rendezésében. Műsoron marad a tavalyi évadból az Antigoné, az Őszi szonáta és Az öldöklés istene. A Bakaruhában a Déryné-programon belül továbbra is a Színműhely repertoárjában marad, valamint a Névtelenül című darabot is ismét műsorra tűzik.
Az öldöklés istene előadással a nyáron még a Vidor fesztiválra látogatnak, a Sirály pedig a városmajori színpadon vendégeskedik szeptember 10-én.
Nagyszínpadi bemutatók
A Szolnoki Szigligeti Színház megújult, gyönyörű épülete a névadó Szigligeti Ede leghíresebb remekművével, Liliomfi című komédiájával várja nézőit. Az előadás rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója. Az évad második bemutatója A király beszéde című szellemes, elegáns, humorban gazdag színmű. Az előadás rendezője a fiatal Dicső Dániel, aki filmrendezőnek tanult, de már jelentős színházi sikereket mondhat magáénak. A készülő előadás a kort megidéző dokumentumfilm-részletekkel gazdagodik. A harmadik bemutatót, a világhírű zenés darabot, Kurt Weill és Bertolt Brecht Koldusoperáját Eszenyi Enikő viszi színpadra.
Kohlhaas Mihály, a legendává és hőssé lett lókereskedő története több írót is megihletett. Heinrich von Kleist novelláját 1974-ben írta színművé a szintén legendává lett Sütő András erdélyi magyar író. A negyedik nagyszínpadi bemutatót, az Egy lócsiszár virágvasárnapját Csiszár Imre rendezi. Legvégül Molière A fösvény című színdarabját láthatja a színház közönsége Mucsi Zoltán főszereplésével, Szabó Máté rendezésében.
A
teátrum évadnyitójáig, augusztus 23-ig tudták megváltani a nézők a tavalyi
bérleteket. Szeptember 23-ig van még lehetőség bérletet választani a szabad
helyekre.
Mucsi Zoltán, Kaszás Mihály, Csákvári Krisztián, Biró Panna és Hajdu Tamás Miklós vendégművészek lesznek az évadban. Új társulati tagokat is köszöntöttek: Cseke Lilla Csengét és Polgár Kristófot. Az évadnyitót követően elkezdődött a művészi munka, a Lilomfi és az Ágacska olvasópróbáit is megtartották a színészek.
Nyitókép: Sirály. Fotó: László Róbert