6523c6f611f842d827cb111f.jpg

A Páratlan párossal kezdik az évadot Zalaegerszegen

Hat nagyszínpadi produkcióval készül a 2024/2025-ös évadra a Hevesi Sándor Színház, amelynek műsorán vígjáték, történelmi dráma, musical és bűnügyi komédia is szerepel – közölte a teátrum igazgatója a hétfői évadnyitó társulati ülésen.

Besenczi Árpád elmondta, a szezont szeptemberben Ray Cooney darabjával, a Páratlan páros című komédiával nyitják. Októberben a Sárkányszív című történelmi musicalt mutatják be, amely a rockzene segítségével Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond időszakába repíti a nézőket. A darabot Moravetz Levente rendezi, a főszerepet Sasvári Sándor játssza. Novemberben az Életrevalók című filmből készült színpadi adaptációt láthatja a közönség. Januárban Shakespeare klasszikus művét, a Rómeó és Júliát Mihály Péter állítja színpadra. Februárban a Nyolc nő című bűnügyi komédiát tűzik műsorra. Az évadot áprilisban a Hotel Menthol című musicallel zárják.

A fiatalabb korosztályt Az ifjú Mátyás című zenés-történelmi színművel, valamint a Bőröndmese című mesemusicallel várják.

Szeptembertől bevezetik a nyugdíjas bérletet, amit Egervári Klára színművészről, a színház örökös tagjáról neveztek el. Az Egervári-bérlet előadásait szombatonként 15 órakor tartják majd.

A társulat Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon az Indul a bakterház című bohózattal lép fel – ugyanezzel a produkcióval mutatkoznak be Veresegyházán, a Mézesvölgyi Nyár elnevezésű rendezvényen.

Besenczi Árpád az évadnyitó társulati ülésen a színház életében történt változásokról is beszámolt. Elmondta, hogy Szabó József gazdasági igazgató – aki több évtizeden át látta el feladatát – nyugdíjba vonul. Munkakörét Némethné Andor Katalin veszi át.

Kitért arra is, hogy februárban lejár ötéves igazgatói mandátuma, a poszt betöltésére az önkormányzat pályázatot írt ki. Az új vezető személyéről az októberi közgyűlésen döntenek.

Ez is érdekelheti

Hogy kerülnek humoros gegek egy Wagner-operába?

A Szentmargitbányai Kőfejtő nyári operabemutatója bebizonyította, hogy A bolygó hollandiba is lehet játékosságot és humort csempészni.

Tarolhat Miskolc és az Örkény a Színikritikusok Díja átadóján

Összesen 18 független, kő- és befogadó színház előadásai és művészei szerepelnek a 14 kategória várományosai között.

A Dante üzleti modelljének alapja a minőségi időtöltés

A Dante sok év tervezés után 2024-ben nyílt meg, és hamar a budapesti kulturális élet egyik fontos helyszíne lett.

Nyáron se hallgat el az Opera

Díjátadóval összegezte most véget ért 141. évadát a Magyar Állami Operaház, melynek során 308 operaházi, 63 Eiffel műhelyházas és kilenc Erkel színházi nagytermi előadásán mintegy 300 ezer nézőt fogadott. A program azonban még nem ér véget, hiszen augusztus közepéig színes programokkal várják az operarajongókat.