Rövidfilmekkel, kisjátékfilmekkel és dokumentumfilmekkel ünneplik idén a vajdasági magyar mozgókép napját.

A
közelmúltban készült hat vajdasági filmet október 10. és 14. között Zomborban,
Topolyán, Magyarkanizsán, Zentán, Újvidéken és Szabadkán mutatják be.

A minifilmfesztiválon bemutatják Bicskei Zoltán Láttam című 20 perces kisjátékfilmjét, amely egy vak pusztában történő bolyongását és látomásait mutatja be.

A brigád – A vajdasági Petőfi-brigád története című dokumentumfilmet, Lavró Ferenc alkotását korábban a magyar közmédia is műsorra tűzte.

A film az alig hat hónapig létező, főként vajdasági parasztokból és munkásokból toborzott, körülbelül 1500 fős katonai alakulatot, a Petőfi-brigádot mutatja be, amelyet a második világháborúban felszerelés és fegyverek nélkül küldte a frontra.

Lavró Ferenc egy másik alkotása is szerepel a programban. A megtartó atya című film Utasi Jenő tóthfalusi plébánost mutatja be, aki nemcsak a szószékről segíti a híveket, hanem közösséget szervez, nyomdát és iskolát vezet, valamint közösségi teret épít.

Szloboda
Szonya Tudod milyen? című hatperces
kisjátékfilmjének középpontjában a zaklatás, a megaláztatás, a kigúnyolás áll,
és arra keresi a választ, hogyan lehet ezeket kezelni, mit tehet az, akit
bántalmazás ér.

Az
Újvidéki Művészeti Akadémia produkciója a Szakítás
című rövidfilm, amelyet Nyári Ákos rendezett, és a címéhez híven egy szakítás
történetét dolgozza fel.

Ifj. Apczi
Jenő Tiszavirág című ismeretterjesztő
filmje a kérészek életét mutatja be. A felvételek Magyarkanizsánál, a Tisza
leszakadó peremű agyagos partjainál készültek, ahol minden nyáron egyedülálló
természeti jelenség, a tiszavirágzás szemtanúi lehetnek az odalátogatók.

Október 13. a vajdasági magyar mozgókép napja annak emlékére, hogy Lifka Sándor 1910-ben ezen a napon nyitotta meg Szabadkán az első filmszínházat. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben hozott határozatot a helyi magyarság jeles napjairól, ezek között kapott helyet a mozgókép napja.

Nyitókép: A brigád A vajdasági Petőfi-brigád története