Újvidék
Egy kezemen meg tudom számolni, hány magyar dramaturg van
Góli Kornélia, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára olyan pedagógus, akinek szavait sok évvel az egyetemi évek után is idézik diákjai. A színház szerelmese.
Kelebiától Japánig és vissza
Döbrei Dénes és Varga Heni. Egy különleges művész házaspárral beszélgettünk, akik Kelebián nyaranta különféle műhelymunkákat szerveznek, földépítészeti tanfolyamokat vezényelnek le.
Szerb és orosz közönsége is van a magyar színháznak Újvidéken
Urbán András rendező, igazgató nevéről a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház jut eszünkbe, ám egy ideje már az Újvidéki Színház élén áll. Friss igazgatóként csupán kicsivel több mint fél éve került Újvidékre, de már ennyi is elég volt, hogy pezsgést indítson be az idén ötvenéves intézményben.
A Vajdaságba utazik a Petőfi Irodalmi Karaván
Ötödik alkalommal indul útjára a Petőfi Irodalmi Karaván, a célállomás ezúttal négy vajdasági város.
Magyar ősbemutatóval indul az újvidéki Synergy Fesztivál
Verebes Ernő Koponyánk, körülbelül című darabja nyitja majd a színházak nemzetközi találkozóját Szerbiában december közepén.
A Benyovszky életéről szóló musical sikerrel mutatkozott be Szerbiában
Európa kulturális fővárosában, Újvidéken mutatkozott be nagy sikerrel a Benyovszky, a szabadság szerelmese című magyar musical.
Díjat nyert a Nemzeti Színház Woyzeck-előadása Újvidéken
Az alkotói csapat és a színészegyüttes kivételes kifejezőképességéért járó díjat kapta meg a Nemzeti Színház előadása az újvidéki Infant fesztiválon. Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte produkciót 2018. április 11-én mutatta be és azóta is sikeresen játssza a budapesti teátrum.
Több ezer programmal várja a látogatókat Újvidék – Európa kulturális fővárosa
A litvániai Kaunas és a luxemburgi Esch-sur-Alzette mellett csütörtöktől a szerbiai Újvidék is Európa kulturális fővárosa lett, és a vajdasági város ez alkalomból több mint háromezer programmal várja a látogatókat a 2022-es évben.
Az Európa kulturális fővárosa programsorozat határozza meg az Újvidéki Színház idei évadát
2021/2022-es évad első felében csak egy bemutatót tervez az Újvidéki Színház, az évad második felében viszont számos programot szerveznek, a jövő évben ugyanis Újvidék Európa kulturális fővárosa lesz, és a legtöbb produkció a hivatalos programsorozat részét képezi – közölte Lénárd Róbert művészeti vezető.
Jubileumot ünnepel idén az EXIT
Több mint száz fellépőt jelentett be az EXIT. Idén huszadik alkalommal rendezik meg a fesztivált.
Hat új filmet mutatnak be a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából
Rövidfilmekkel, kisjátékfilmekkel és dokumentumfilmekkel ünneplik idén a vajdasági magyar mozgókép napját.
Toulouse-Lautrec Újvidéken
Alig egy év maradt még addig a pillanatig, amikor Újvidék Európa kulturális fővárosává válhat. A székváros a régióban már most magas helyezést élvez a művelődési kínálat és a művelődési előjelű attrakciók tekintetében, teljes gőzzel készül 2021-re.