Az októberben kezdődő 2021/2022-es évadban hat nagyszínpadi produkciót mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a koronavírus-járvány miatt elmaradt előadásokat pedig pótolják.

Az új évad az elmaradt előadások lejátszása után, november 12-én Fodor László Érettségi című vígjátékának bemutatójával kezdődik el a Hevesi Sándor Színházban. Az 1930-as években játszódó darabot Farkas Ignác rendezi, a főszerepet Rékasi Károly játssza. A decemberi bemutató Moravetz Levente, Balásy Szabolcs és Horváth Krisztián szerzők műve, A fejedelem című musical lesz, melyben Bercsényi Miklós szerepét Sasvári Sándor alakítja.

A következő évben elsőként David Seidler A király beszéde című színművét mutatják be Funtek Frigyes rendezésében. A kőszívű ember fiai című zenés színművet a tervezett bemutató után két évvel, 2022. március 11-én tűzik műsorra. 

Arne Sultan, Earl Barett és Ray Cooney A feleség negyvennél kezdődik című vígjátékát Besenczi Árpád rendezésében láthatja a közönség március 25-én. Az új évad utolsó bemutatója április 29-én az Egy bolond százat csinál című produkció lesz Szerednyey Béla rendezésében.

A színház szerdán ismét megnyitja kapuit a nézők előtt. A maszk viselése nem lesz kötelező, de a színház épületébe csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. Akik csak később tudják megszerezni a jogosultságot, a darabokat az augusztusi pótelőadáson is megtekinthetik. 

Nyitókép: A kőszívű ember fiai című színmű próbája a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, fotó: MTI/Varga György