A Nem történt semmi című előadás ősbemutatójára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sebestyén Aba rendezésében.

A darab a marosvásárhelyi Yorick Stúdióval koprodukcióban készült, amelynek a vezetősége felkérte Dálnoky Réka, Elise Wilk és Székely Csaba drámaírókat, hogy közösen írjanak darabot egy romániai színházakban kevéssé tárgyalt témáról, a #metoo mozgalomról.

Az előadásban három nőt és három férfit láthat a közönség folyton változó felállásban, hatalmi játszmák, bántalmazó kapcsolatok és zaklatások hálójában.

A szereplők egyik jelenetből a másikba sodródnak, miközben viselkedésük folyton változik attól függően, hogy milyen hatalmi helyzetbe kerülnek. A tizenegy jelenetet részben valós romániai esetek ihlették, és könyörtelen képet festenek a mai emberi és szakmai kapcsolatokról. Mindeközben az is láthatóvá válik, hogy változott-e a világ a #metoo mozgalom hatására.

Székely Csaba elmondta, hogy még soha nem dolgozott így, ezért a darab megírásának munkafolyamata nagyon érdekes volt. Hozzátette: mindhárom drámaíró hozott történeteket, majd ezeket egymáshoz igazították, és úgy osztották le a szerepeket, hogy minél kevesebb szereplővel el lehessen mesélni.

Elise Wilk elmondta, hogy Arthur Schnitzler A körtánc című művének mintájára írták a darabot. A dráma több kétszereplős jelenetből áll, amelyben a szereplők egyike mindig továbblép a következő jelenetbe, a beszélgetőpartnernek megfelelően változtatva beszédét. „Kicsit játszottunk ezzel a formával, a mi darabunkban vannak háromszereplős jelenetek is, egy monológjelenet és egy, amelyben az összes szereplő megjelenik” – mondta a brassói szász drámaíró.

Dálnoky Réka szerint a darab által boncolgatott problémáról folytatott párbeszédet sosem lehet befejezettnek tekinteni örök érvényűsége miatt. Reményét fejezte ki, hogy ezúttal a színház nyelvén sikerül dialógust kezdeményezni olyanokkal, akikhez ez a fontos kérdés esetleg nem jutott el a nemzetközi vagy a helyi sajtó révén.

A bemutató vasárnap lesz a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.

Fotók: Bereczky Sándor