? Most volt válságstáb: Kaszás Gergőnek olyan tüdőgyulladása van, hogy nem tud dolgozni ? mondja Szikszai Rémusz. ? Az első praktikus gondolat az volt, hogy akkor csináljam meg én, úgyis tudom a szöveget. Na, de én nem vagyok a Pintér Béla, aki képes bentről rendezni, úgyhogy Nagypál Gábor játssza majd Petroniust Kaszás Gergő helyett.
? Mikor jött egyáltalán az ötlet, hogy megrendezze ezt az előadást?
? Régóta imádom a darabot, 1990-ben játszottam is Tompa Gábor előadásában, már évek óta tervezem, hogy belevágok ? most jutottam el idáig.
? Nem kapott frászt, amikor meglátta, hogy ez a darab az évad kecskeméti bemutatói közt is ott van?
? Egyrészt majdnem megőrültem, de az élet ilyen. Másrészt semmi különös nincs ebben, bárkinek, bármikor lehet érvényes olvasata.
? Mitől olyan izgalmas önnek ez a színmű?
? Érdekel, hogy mit csinál a hatalom az emberrel. Ezt a darabot általában akkor szokás elővenni, ha valamiféle diktatúra van, pedig ez elsősorban nem erről szól, hanem sokkal többről és általánosabbról. Így nincs is a helyén a drámairodalomban: mára ez a szöveg ürügy lett. Engem nem érdekel ez a fajta áthallás. Az érdekel, hogy mi történik az élénken terjeszkedő kultúrával, ha nekifut egy hatezer éve fennálló rendszernek. Ez rögtön teremt egy kényszerhelyzetet, hogy az ember másképp nézze a saját világát, amibe beleszületett. S ebben a fura helyzetben egyszer csak meglátja, ami korábban meg sem fordult a fejében: nincsen jó hatalom. A döntésekkel mindig rombolás is jár ? persze a hatalom minőségén múlik, hogy mennyi és milyen. S ez óhatatlanul torzítja a döntéshozókat. Ebben a darabban feketén-fehéren benne van, hogy a bajt nem lehet megúszni, a két ember hiába is igyekszik minden erejével.
? Ez egy gyönyörű barátság kezdete.
? Hát, igen. Érdekes egyszer csak ráébredni arra, hogy aki velünk szemben áll, ahhoz állunk a legközelebb. Persze kérdés, mettől meddig terjed ez a barátság. Továbbá az is: mit jelent a haza?
? És mi a válasz?
? A válasz az, hogy a saját emberségem. S ha beljebb megyünk, kiderül, ez nagyon magányos dolog.
? Ami Székely János drámája szerint mindig is tudható volt.
? És mi minden más is. 1972-ben született a szöveg, és több mondat szól tisztán a globalizációról. Rómában vagyunk. Minden ott élő nációnak el kell fogadnia, hogy Róma a közös haza, és ezt a problémát, amit a darab tárgyal, a helytartónak és a főrabbinak meg kell oldania. Ha ebbe bele tudunk helyezkedni, akkor megértjük a drámát.
? A szöveggel nyilván dolgozott.
? Persze, azért a hetvenes évek irodalmi hangulata áttetszik a sorokon, a mai fülnek hasonlatokkal túldíszített, amit némiképp lecsupaszítottam. A szöveg erős, és nem azért, mert éppen egybecseng azzal a nekem sem tetsző politikai hangnemmel, ami uralkodik, hanem a mindenkori s bárminemű hatalom lélektorzításáról szól: rólunk, hogy mivé leszünk egy ehhez fogható helyzetben. Senki nem tud elég felelősségteljes lenni, egyesekben mégis van akkora ambíció, hogy éveken át döntéseket hozzon milliók sorsáról a személyes felelősségükön nagyvonalúan túltéve magukat, miközben csak ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Ez a helyzet biztosan torzít, mert a mindenhatóság torzít.
? Egy rendező is ezt csinálja.
? Néhány hétig. Ráadásul ott személyes viszony van, ami nagyon segíti, mondhatnám, kontrollálja a ?hatalmon? levőt. Ilyenfajta visszajelzés nélkül azonban akkora bölcsesség kellene, amivel egy ember nem rendelkezhet. Arról nem is beszélve, ha a kultúrával foglalkozunk, akkor másban utazunk, mint akik a politikában. Egyébként pedig itt zárul a kör, erről szól a darab: közös érdekünk, hogy az eddig megteremtett kultúra fennmaradjon ? a kérdés adódik: ki tartozik ebbe az érdekközösségbe?
? Ezt tényleg fel lehet tenni kérdésnek?
? Ezt lehet feltenni. Vagy hozzátartozik a lényéhez, hogy el tudja fogadni azt, ami más, mint amilyen ő ? vagy nem. Ha ez a másság azonban megszűnteti a kultúrát, akkor nézhetsz. Ez a két fő alak megpróbál emberségből megoldani egy problémát egy közös kultúra védelmében. És sejthetjük a minőségükből, hogy képesek is lennének sok mindent jól csinálni, de erre rámennek mindketten. Annyira jutottunk, hogy két emberrel kevesebb lett. Ez a tragédia.
? Nem látja rózsásan ezt a világot.
? Hát nem. Gondolkozhatunk róla, de én nem tudok ezen változtatni. Legjobb esetben képes vagyok megmutatni, hogy nincs jövőnk.
? Most született gyermeke.
? Hát, reményünk kell, hogy legyen.
? Erről jut eszembe, ez is egy olyan színdarab, amelyben nincsenek nők.
? A mi előadásunkban lesznek nők ? sajátos módon, de lesznek. Ez az egész történet tudniillik valamiféle szerelemhiányról is árulkodik.
