Mi ihlette a kiállítás létrejöttét?
Két kiindulópontja volt. A Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakán írt mester szakos szakdolgozatomban a magyar pályakezdő művészek intézményrendszeri lehetőségeivel foglalkoztam. A pályakezdés időszakaként a diploma utáni első öt évet jelöltem meg, nem pedig a szokásos, 35 év alatti korosztályra fókuszáltam.
A 2018-as, Ezek a legszebb éveink? című kiállítás, amelyet Sárai Vandával és Margl Ferenccel közösen rendeztünk a Modemben, bizonyos szempontból ennek a témának a kibontása volt. A tárlaton a pályakezdő magyar művészgenerációról próbáltunk átfogó képet nyújtani. Úgy gondoltam, hogy logikus továbblépés egy kiállítás, amely a régióbeli pályakezdő művészekre fókuszál.
Másfelől több kurátori projektemben foglalkoztam már különböző, az identitással kapcsolatos kérdésekkel. Ezért arra gondoltam, hogy a regionális identitás kérdése olyan téma, amihez az összes érintett ország művésze tud kapcsolódni. Fontos volt az is, hogy a kiállított művekkel együtt egy olyan történelmi kontextus is megjelenjen, amely erőteljesen árnyalja azt a képet, hogy a kelet-közép-európai országokat csak a szocialista múlt köti össze. Ezért felkértem Egry Gábort, a Politikatörténeti Intézet igazgatóját, hogy állítsa össze a kiállításhoz kapcsolódó történelmi részt.
Az első lépés az volt, hogy kitaláljuk, mely országokat fogjuk a kiállításon a kelet-közép-európai régióhoz sorolni, aztán időbeli és tematikus szűkítéseket kellett kieszközölnünk, így a történelmi szekció az 1848 és 2021 közötti időszakot vizsgálja a határ, a nyelv és a regionális öndefiníció fogalmai alapján.
Egy nemzetközi kiállítás megszervezését hosszadalmas előkészítő folyamat előzi meg. Milyen kihívásokkal szembesültél ez idő alatt?
Valóban nem egyszerű egy ilyen nemzetközi kiállítás előkészítése. Az sem könnyítette meg, hogy a kurátori módszerem egyik fontos eleme volt az alkotókat új művek létrehozására felkérni. A kiállító 14 művész közül 11-től sikerült is új művet kapnunk. Az eredeti terv szerint körbejártam volna a részt vevő országokat, hogy találkozzam a kiállító művészekkel. Sajnos ezt a tervet a Covid keresztülhúzta, és a vírus miatt többször is módosult a kiállítás időpontja. Emellett rengeteg olyan háttérmunka van, amelyre nem gondolnak a látogatók, viszont nélkülük nem áll össze egy kiállítás. Ezeket a szerződésekkel és szállítással kapcsolatos teendőket a Modem logisztikai stábja menedzselte.
A kiállítók milyen életkorúak? Ez fontos szempontja volt a kiválasztásuknak?
Egy kivételtől eltekintve minden kiállító az Y generációhoz tartozik. A kiindulópont az volt, hogy olyan alkotókat kérjek fel, akik a diploma utáni első öt évükben járnak. A kiállítók a rendszerváltás környékén születtek, így nem rendelkeznek lényegi emlékekkel a szocializmus korszakából. Viszont annak az időszaknak a hatásai mind a mai napig meghatározzák az életük különböző aspektusait.
Milyen a művészek hozzáállása a meghatározott korszakhoz? Érvényesül nosztalgia, elvágyódás vagy irónia a munkákban?
A munkák nagy részében erőteljesen jelen van az irónia és a kritikai attitűd. A legtöbb alkotás a szocializmus időszakával foglalkozik, de erre számítottam is, amikor a kiállítás koncepcióját kialakítottam, hiszen relatíve közeli történelmi tapasztalatról van szó. Egyrészt, mint fentebb említettem, a szocializmus öröksége, különböző lenyomatai mind a mai napig markánsan jelen vannak Kelet-Közép-Európában. Másrészt pedig a mi generációnk nagyon sok történetet hallott a családjától és a tágabb környezetétől az 1960-as, 70-es és 80-as évekről.
A Modem egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy a fiatalabb generációhoz tartozó kiállításlátogatókat is megszólítsa. Mennyire sikerült bevonzani őket?
A Debreceni Egyetem építészmérnöki tanszéke nemrégiben ötnapos workshopot tartott nálunk, amelyen a hallgatók részben a Határeset című kiállításra reflektálva hoztak létre efemer térinstallációkat. Jó volt látni, hogy a diákok milyen komolyan vették a feladatot, és mennyire megmozgatta őket a kiállítás. Nagyon örülünk, hogy az elmúlt években ilyen jó viszonyt tudtunk kialakítani az építész tanszékkel, és már visszatérő vendégként köszönthettük őket.
A kiállítás idején a koncepció szempontjából kiemelt közép-európai régió feszültségei kiéleződtek. Van olyan munka, ami új értelmet nyert vagy többletjelentést kapott a háborús helyzet miatt?
Sajnos mindent beárnyékol az Ukrajnában zajló háború. Az a mű, amely a leginkább aktualizálódott, és más jelentésrétegek is rakódtak rá: Uladzimir Pazniak poliuretánból készült, luftballont idéző szovjet megszállási emlékműve.
Ez elsősorban a Kelet-Közép-Európában jelentős emlékműkérdést tematizálja, és rámutat arra, hogy az ilyen típusú emlékművek sokszor mind a mai napig mennyire meghatározzák a régió városainak köztereit, továbbá különböző társadalmi-politikai vitákat generálnak a jelenlétükkel. Ez az alkotás a háború kitörése óta megkerülhetetlen, baljós árnyékként tornyosul a kiállítótér közepén.
A kiállítás április 10-ig látogatható a debreceni Modemben.
Nyitókép: Molnár Judit Lilla: Esési tér, 2021. Fotó: Bíró Dávid
