Határtalan örömzenélés

Egyéb

Verseny, ingyenes kurzus, egy zongoraművész házaspár: Várnagy Andrea és Farkas Zsolt, valamint zene minden mennyiségben. Ez és felejthetetlen örömzenélés várja a gyerekeket Egerben, ahol március 4. és 6. között rendezik meg a ZeneKÉPzelet elnevezésű négykezes zongoraversenyt. Az eseményre Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeznek résztvevők.

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészek 2004-ben indították el ZeneKÉPzelet elnevezésű programjukat, melynek lényege, hogy a klasszikus zenét és kortárs költőink verseit közelebb hozza a gyermekekhez. Mára a projekt – melynek keretében előadásaikat eddig több mint 700 ezer gyermek hallotta – mozgalommá nőtte ki magát. Sőt idén zongoraverseny és kurzus is kapcsolódik hozzá. „Az együttzenélésnek nagyon fontos szerepe van, azt szeretnénk, ha ezt minél több gyermek tapasztalná meg” – mondta Várnagy Andrea.

A zongoraművész házaspár az eltelt több mint 10 év alatt, míg az országot járta, számos színházba és iskolába elvitte a műsorát, ám ami talán még ennél is fontosabb: nagyon sok hátrányos helyzetű gyermeknek is átadták a művészek ezt a zenei ajándékot. A magyarországi települések mellett Kárpátaljára is eljutott a házaspár – az ottani gyerekeknek különösen jó kapcsolódás ez az anyanyelvükhöz.

Az első alkalommal megrendezendő négykezes zongoraversenyt március 4. és 6. között tartják Egerben – Andrea szülővárosában. A 6–18 éves korosztálynak szóló négykezes zongoraverseny célja, hogy a klasszikus zenére nyitott gyermekek megismerhessék a színpad varázsát és az együtt muzsikálásban rejlő lehetőségeket.

A gyerekek bármilyen zenét választhattak, nincs semmilyen megkötés, nincsenek szabályok, éppen ezért nemcsak egymással, de tanáraikkal is felléphetnek. Mindössze az időintervallumot kell betartaniuk. Jutalmat pedig – eltérően a többi versenytől – mindenki kap.

A háromnapos komolyzenei eseményen a verseny mellett Andrea és Zsolt együtt gyakorolnak a gyerekekkel, lesznek kézműves foglalkozások, sőt nyolckezest is fognak játszani. „A lényeg az összefogás és a jókedv” – emelte ki a házaspár.

A harmadik, utolsó nap gálakoncerttel zárul az Egri Líceum kápolnájában, ahol a fiatalok is bemutatják darabjaikat, és hogy mit tanultak a versenyt kísérő kurzuson.

A programot kezdetektől fogva támogatja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), melynek alelnöke, Doncsev András kiemelte: kevesen állnak olyan őszintén a gyerekeknek készítendő dalokhoz, mint a Várnagy–Farkas házaspár. A kezdeményezést rendkívül jónak tartja, ezért is állt mellé az NKA: a mostani rendezvényhez hétmillió forinttal járul hozzá. Doncsev András felhívta a figyelmet, hogy az NKA előszeretettel támogatja a gyerekek zenei tevékenységeit, ezért kaphatott ötvenmillió forintot a Virtuózok produkció, valamint negyvenmilliót a Fölszállott a páva című műsor. „A fiatalok segítésére hoztuk létre a Cseh Tamás és a Halmos Béla programot, előbbin belül egy pilotprojektet is indítunk annak érdekében, hogy minél több gyermek tanulhasson zenét” – mutatott rá az alelnök.

A ZeneKÉPzelet projektet az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin is támogatja, aki a fővédnök is egyben. „A tehetséges gyerekek támogató közeg, mentorok, példaképek segítségével sokkal többre képesek. Ilyen példa lehet számukra a Várnagy–Farkas házaspár, akik nemcsak az együtt zenélés örömét adják át, de missziójuk, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is részesülhessenek kulturális élményben, és megtapasztalhassák a zene örömét. A tehetségek támogatása közös ügyünk, ezért is álltunk a program mellé” – üzent Novák Katalin.

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond