Hatott a reformáció a kultúrára?

A reformáció kulturális hatásai kapcsán az embernek először a Biblia-fordítások jutnak eszébe. Melyek a hosszú távú következményei ennek?

A reformáció több irányból is hatott a kultúrára. Az egyik legfontosabb az, hogy az addigi latin nyelvű tudományos irodalom mellett megjelentek az anyanyelvű írások is, igaz, ezek inkább vitairatok vagy rövidebb könyvek voltak, amelyeknek a célja az egyes gondolatok népszerűsítése volt. Nemcsak a tudományos elitet akarták elérni bizonyos üzenettel a szerzők, hanem az írni-olvasni tudó egyszerűbb embereket is. Ezeknek a törekvéseknek a sorába tartoztak a Biblia-fordítások is. Ezen túl megemlíthetjük hatásként az iskoláztatás felerősödését. Persze, ez még nagyon messze van az iskolai tankötelezettségtől, de mindenképpen nagyobb hangsúly esik rá, mint a korábbi évszázadokban. A reformációtól kezdve nem csak a gazdagok és egyes ?szerencsések? lehetősége volt a tanulás, hiszen szélesebb körben is elérhető lett. Ezeken túl a költészetre is hatott a reformáció, hiszen új énekeket, vallásos verseket kellett költeni a korábbi énekek helyett. Ennek jelei meg is vannak a kiadott énekeskönyvekben. A zenei kultúra is megjelenik az énekszerzők dallamaiban, a festészet az oltárképeken, illetve az építészet egyes elemei sajátos formában fejlődnek a protestáns templomok kialakításában. A szobrászat az, amely talán a legnagyobb vesztese a reformációnak. Azt sem szabad elhallgatni, hogy éppen a reformáció svájci ága volt az, amelyik a hangszeres zene ellen is fellépett, sok helyen az orgona sem szólhatott az istentiszteleteken. Összességében sok pozitív hatása mellett negatív következményei is voltak a reformációnak. A Biblia-fordítások hatása a nyelvünk fejlődésében jelentkezett leginkább. A református, protestáns vidékek nyelvezetére a Vizsolyi Biblia hatott, míg a katolikus vidékeken Pázmány Péter hatása érződött.

A Biblia-fordításokhoz hasonló hatást érhettek el az énekek is, hiszen azok szavai átmehettek a köznyelvbe. Bár ennek a hatása, hasonlóan a fordításokhoz, nem a reformáció századában, hanem csak a XVII. században jelentkezett. A templomépítészetről is beszéltem már, egyházunkban a református egyszerűség az, ami elterjedt, a fehérre meszelt falak, az általában egyszínű templomi berendezés mind a mai napig kitart. Érdekesség, hogy több olyan középkori templomról is tudunk, amelyek esetében éppen a mészréteg konzerválta az alatta lévő falfestményeket, így ennek az egyszerűségnek értékmegőrző hatása lett ? de biztos, hogy ezt nem tudatosan tették elődeink.

A reformáció 500. évfordulója kapcsán többször szóba került az egyházak társadalmi felelőssége. Ön szerint napjainkban mi jelenti a legnagyobb nehézséget az egyház számára e tekintetben?

Azt hiszem, a legnehezebb az, ami mindig is a legnehezebb volt: hogy elérjük a lelkeket. Hiszen azt elfogadják az emberek, hogy iskolákat, kórházakat, intézményeket tartunk fenn. Azzal sincsen semmi bajuk, ha bármilyen, a kultúrához kapcsolódó tevékenységet végzünk, mondjuk koncerteket szervezünk vagy irodalmi, verses rendezvényeknek adunk helyet. A távolság leginkább a lelki élettel kapcsolatban jelenik meg. Ez is érdekes, mert alapvetően az emberek igénylik azt, hogy foglalkozhassanak a lelkükkel. De mégsem az egyházaknál keresik ezt. Nem olyan régen azt mondta nekem valaki, hogy az egyházzal, mint szervezettel van bajuk az embereknek. Ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a lelkükhöz odaengedjenek minket. Abba kell talán a legnagyobb energiát belefektetnünk, ami egészen biztos, hogy a legnehezebb: hogy megszűnjenek az előítéletek az egyházzal kapcsolatban. Hogy az emberek elhiggyék: nem a pénzükre fáj a fogunk, hanem a lelküknek szeretnénk segíteni.

Befolyásolja-e az egyház a kultúrát, és ha igen, hogyan?

Azt gondolom, az egyházi jelenlét arányában érezhető a befolyás. Az emberek nagyjából 10 százaléka tart valamilyen kapcsolatot az egyházakkal. Az ő életükben biztosan van hatása az egyházi zenének, az istenes verseknek, az egyházi ünnepekhez kapcsolódó szokásoknak. A kultúra egyébként kicsit kikerült az egyházak látóteréből. Nem akarom semmire sem fogni ezt a jelenséget, de 1945 előtt az egyházaknak rendkívül élénk kulturális élete volt. A fordulat évét, vagyis 1948-at követően aztán ezt teljesen meg kellett szüntetni, aminek következtében az egyház szinte csak a saját berkeiben foglalkozott a kultúrával. Ezt az évtizedekben mérhető hiányt rendkívül nehéz pótolni, vagyis nagyon nehéz valamit újraindítani. Azt is gondolom egyébként, hogy talán nem ez az elsődleges célja az egyházaknak.

Merítenek-e a ma a művészeti ágak az egyház, a keresztyénség alapelveiből?

A válaszom az, hogy igen. Vannak olyan, kifejezetten fiataloknak szóló együttesek, amelyek felvállalják azt, hogy Istenről énekelnek, a fiatalok pedig hallgatják a zenéjüket, függetlenül attól, hogy az egyházhoz tartoznak-e vagy sem. Azt is meg kell említenem: van egy olyan ünnepünk, amelyet nem lehet megtartani anélkül, hogy Jézus születését ne említenék. Ez a karácsony. Állami iskolák karácsonyi műsorai is tartalmaznak ilyen énekeket, verseket, játszanak betlehemeset. Azt azonban nem érzem, hogy létezne a keresztyénséghez bármilyen formában is köthető stílusirányzat, talán az amerikai gyökerekkel rendelkező spirituálé és gospel az, amit ide lehet sorolni.

Fabiny Tamás evangélikus lelkész, teológus, püspök egy interjúban azt nyilatkozta: szerinte ha Luther ma élne, ő is blogolna, hiszen el kell érni az embereket. Ha 2017-ben történne meg a reformáció, ön mit gondol: hogyan zajlana le?

A reformáció alapelvét tekintve nem más, mint egyházi megújulás. Egészen biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan vitákkal folyna, mint a XVI. században. Akkor sem szerették az emberek a változást, mint ahogy ma sem szeretik. Ragaszkodnak ahhoz, amit megszoktak. Alig akarnak új énekeket, új istentiszteleti elemeket. Legyen minden úgy, mint sok évszázaddal ezelőtt. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a saját egyházunkon, a református egyházon belül is rengeteg irányzat van, semmi sem egységes. Így elképzelhető, hogy egy egészen ellentétes irányú folyamat zajlana, mint a reformáció korában. A teljes széthullás nem vezet sehova, így nagyobb egységre van szükség. A XVI. században azzal foglalkoztak, hogy az egyetlen vezető kicsit mindenkire rákényszerített iránya mellett jelenjen meg más is. Ma pedig sokkal inkább azt kellene végrehajtani, hogy a sok irányzat között mégis legyen egy olyan vezérelv, amelyhez mindannyian ragaszkodunk. A kultúrára nézve a változást olyan formában tudom elképzelni, ahogyan az annak idején zajlott. Megkezdődne a XXI. század zenei, festészeti, építészeti formáinak átültetése az egyházi közegbe. Az egyház ugyanis már a létével támogatja a művészeteket. Minden egyes istentiszteleten megjelenik a zene, a költészet, a próza. A nyelvi gazdagság megőrzése szintén a prédikációk erőssége. Nem hagyjuk, hogy a XVI. század szavait használjuk, de azt sem, hogy minden egyszerűen, szóismétlésekkel együtt hangozzon el. Abban pedig igazat adok Fabiny Tamásnak, hogy a 2017-es reformáció használná a legmodernebb eszközöket, mint ahogyan mi is használjuk a világhálót és a közösségi oldalakat.

Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem emeritus professzora egy interjúban azt mondta, hogy az egyháznak többek között az a missziója, hogy a kultúra értékeit közvetítse.

Valóban, de az egyik legnagyobb veszélyt abban látjuk, hogy az értékeket semmilyen formában nem őrizzük meg. Sem a régi épületeket, sem a régi utcaképet, sem a száz évvel ezelőtt még meglévő hagyományokat. Lehet mindezért persze a globalizációt, meg a fogyasztói társadalmat okolni, de ez nem csökkenti az egyének felelősségét. Az egyik legfontosabbnak azt tartom, hogy az értékeket megmutassuk, hiszen ezzel is megőrizzük őket. Azt már mondtam, hogy a koncertek, a verses estek elfogadottak az egyházak részéről. Ha semmi mást nem teszünk, csak ezeket alkalmazzuk, akkor már tettünk valamit a kultúra kincseinek megőrzéséért. Ugyanakkor azt hiszem, az is feladatunk lenne, hogy a jelen korban megjelenő értékes elemeket felmutassuk, támogassuk. Nemcsak a múltban voltak értékek, hanem ma is születnek. Nemcsak a XVI. századi lehet szép és jó és tetszetős, hanem a XXI. századi is. Nem szabadna az egyházaknak ennyire a múltba temetkezni. Én azt szeretném, ha azt mutatnánk fel, ami értékes, függetlenül attól, hogy mikor keletkezett.

Ön szerint miben különbözik az, ahogyan a katolikus és a protestáns egyház használja a kultúrát mint csatornát annak érdekében, hogy eljusson az emberekhez?

Nagy különbséget én nem látok. Szinte ugyanazokat a jelenségeket produkálja a katolikus egyház, mint a protestánsok. Keressük a helyünket a korábbi évszázadok és a XXI. század kultúrája között. Már önmagában ez óriási baj! Ha ugyanis komolyan vesszük, hogy a 2017-ben élő embert akarjuk megszólítani az evangéliummal, Jézus Krisztus üzenetével, akkor azt nem lehet múzeumszerűen, a történelembe feledkezve megtenni, hanem csak elevenen és aktuálisan. Szándékosan nem használom a ?mai? kifejezést, mert annak lehetnek rossz felhangjai. Az üzenet ugyan nem változik, de a közeg, amelyben továbbadjuk, igen. Ezért kellene megtalálnunk a megfelelő módot, amihez pedig pontosan értenünk kell a kulturális közeget is, amelyben élünk.

Van különbség a keresztyén kultúra és a ?nem-keresztyén? ? vagy szándékosan pongyolán fogalmazva a ?mezei kultúra? ? között?

Igen, szinte minden területen van, de sokszor nem érzékeljük. A keresztyén kultúrának vannak olyan alapelvei, amelyeket semmiképpen nem fog feladni. Például ott van a test-kultúra, amely a XXI. században elsődlegessé vált. Nem lehet csinos nők nélkül autót reklámozni, de még fúrógépet sem. A szexualitás ábrázolása annyira mindennapivá vált, hogy szinte botrányfilmeket kell készíteni, hogy az emberek kíváncsiak legyenek rá. Ez biztosan soha nem lesz része a keresztyén kultúrának. Nem azért, mert ne lenne ennek meg a helye, csak mi úgy gondoljuk, hogy ez nem a közönségre tartozik. Egyébként nagyon sok mindenben gondolom ezt így. A kisebbségi véleményeket megérteni, jó értelemben tolerálni: ez feladatunk. De elfogadni, azzal egyetérteni: nem kötelességünk. A XXI. századi közeg sokszor elvárja, hogy ezt tegyük. A keresztyén értékek egészen biztosan meghatározzák a kultúrát is. Ez így volt a XVI. században, a reformáció korában, de így van ez ma is, és amíg a keresztyén értékeket bárki is képviseli, így marad a jövőben is.

Gangel Noémi

Fotó: pixabay.com