A csütörtöki nap első külföldi előadása itt a római Five Quartet Trio Buszmegállója ? aki kitalálja, milyen díszletek között játszódott a produkció, nyer egy őszinte hátba veregetést az épp mellette állótól (magányosok hátráljanak gyengéden a falnak). Bár ezt még az előadás végén sem lehetett tudni, a Buszmegálló a nap legjobban átgondolt, legösszetettebb produkciója volt. Egy laza és álmos munkás és egy ideges hivatalnok találkozik reggel a megállóban ? a busz nem jön, aztán jön, de nem áll meg. Aztán a magasban feltűnik valamiféle isteni figura (persze látszólag csak egy harmadik utas, azonban amíg a többiek nem figyelnek, újra meg újra visszaállítja az órát, hogy újra és újra megjöjjön és továbbhaladjon a busz). A végén meg ? bocs, lelövöm a poént ? a két teljesen ellentétes figura összebarátkozik, a Change your life!-poszter alatti kukába dobja munkaeszközeit, és együtt távozik ? jó, nem egy bergmani motívumrendszer, de egy akrobatikára és zsonglőrködésre kihegyezett cirkusztól bőven elég. Ugyanilyen ötletes a cirkusz cirkuszi része is: a három férfi először például kávéval, süteménnyel és teáskanállal zsonglőrködik, aztán kötött mellényben és nyakkendőben vagy épp kezeslábasban áll fejen a levegőben ? ettől máris érdekesebb mindaz, ami egy egyszerű cirkuszi porondon esetleg megszokott volna.
 |
A svájci-magyar offline:ontheater toronyelőadása (amelynek címe talán Toronyelőadás, bár a Sziget nem szolgál felvilágosítással) eleve erős hendikeppel indul: nem állt a helyzet magaslatán, aki kitalálta, hogy a társulat sajátos, lakókocsiból kinövő állványzata épp a lemenő nap irányába nézzen minden árnyékolás nélkül ? így sokszor csak az előadók körvonalai látszanak, már ameddig bírja a retinánk a kínzást. A mostoha körülményeket nem segít elfeledtetni az előadás sem: persze esztétikusak a magasban függeszkedő testek, persze feszültséget kelt a sokszor biztosítás nélküli macskamozgás 7-8 méter magasan, de emellett nem fedezhető fel különösebb koncepció. Mintha próbát látnánk: ki-ki bemutatja, hogy milyen mozgásokat tud ? feláll, leguggol, felmászik, visszaereszkedik, lelóg, hintázik ?, de az egészből nem bontakozik ki valamiféle többlettartalom; akár hangulat, akár érzelem, akár történet, akár viszonyrendszer.
 |
Az argentin Amontados por Azar H2Olga című cirkusza kedves, a ripacsériától sem ódzkodó elegye színháznak és artisták, bohócok műsorának: a történet egy furcsa folyadék körül bonyolódik, amelytől ?elromlik? annak a lába, aki beleiszik ? ez persze jó apropó mind a spárgákra, mind a kézenállásra, mind az emberek levegőbe dobálására, mind pedig ezek tetszőleges kombinációira. Az artistamutatványok felé táplált alapvető, nyilván mindenkivel veleszületett rokonszenv mellett a három előadó jópofa marháskodása szeretteti meg a produkciót ? például, amikor a macsó férfi szerelmi viszálykodásának egyik lépéseként kikezd a színpad mellett térdelő fotósunkkal, aztán később a barátnője háta mögött jelez neki, hogy majd cseréljenek telefonszámot.
A Cirkusz Porondot nem csak a helyszín nyugalma és elszigeteltsége miatt érdemes felkeresnie mindenkinek két koncert között (sőt, akár célzottan is): épp az ilyen színpadok adják a fűszerezést egy összművészeti fesztivál ízvilágához.
