Királyok és királynők évada mottóval, széles műfaji választékot kínálva, minden eddiginél több, összesen hatvan előadást tervez a fertőrákosi barlangszínházban a következő évadban az üzemeltető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. – hangsúlyozta Pataki András ügyvezető az évadot meghirdető sajtótájékoztatón csütörtökön Sopronban.

Pataki András elmondta, hogy a nyitókoncertet május 27-én a Punnany Massif tartja, másnap pedig Szulák Andrea és a Stúdió 11 Ensemble lép fel. Június 4-én a Forrás produkció előadásában mutatják be Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde Árpád-házi Szent Erzsébetről szóló darabját, Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalt. Június 11-én pedig Huszka Jenő és Szilágyi László Sissi, a magyar királyné című operettjét játsszák.

Jazzcsütörtök címmel új előadássorozat indul június 16-án.

A Dohnányi-teremben a szezonban legalább öt alkalommal csütörtök esténként dzsesszkoncertekkel kedveskednek a látogatóknak, borkóstolóval és borkorcsolyával egybekötve. Június 18-án Bartók Béla A csodálatos mandarin és Ravel Bolero című szerzeményeire készülő táncműveket mutat be az InterEUropa Balett a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukciójában. Az előadáson fellép mások mellett Bogányi Gergely és Boros Misi zongoraművész, valamint Binder Károly és Varga Gábor dzsesszzongorista. Pataki András a darab különlegességeként említette, hogy egyszerre két Bogányi-zongora is lesz a színpadon.

A Győri Filharmonikus Zenekar június 19-én, július 10-én és augusztus 20-án ad hangversenyt, június 26-án pedig Sztevanovity Zorán lép fel. Pataki András kiemelte, hogy a Pro Kultúra és a német Gerberhaus Culturproduktionen produkciós iroda közötti együttműködés révén a német nyelvű közönségnek Ábrahám Pál Bál a Savoyban című revüoperettjét tűzik műsorra, amelyet a Soproni Petőfi Színház művészei adnak elő 16 alkalommal. A német nyelvű látogatókat Lehár-gálaestekkel is várják, a műsort azonban egyszer magyarul is láthatja a közönség.

Jövőre is megrendezik SopronDrum elvezéssel a nemzetközi ütősfesztivált, amelynek nyitónapján, július 7-én Fekete-Kovács Kornél, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc triója zenél.

Július 8-án a Stanley Jordan Quartet lép fel, másnap pedig a David Sanborn Acoustic Band. A rendezvénysorozat ideje alatt a tervek szerint a Strasbourgi Zeneakadémia tanárai, Emmanuel Sejourne és Sylvie Reynaert ütőhangszeres művészek, valamint a David Sanborn Band dobosa, Billy Kilson tart workshopokat. Az évad folytatásában a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar négy alkalommal ad komolyzenei koncertet a Dohnányi-teremben, Ötórai hangoló elnevezéssel.

Július 22-én és további három alkalommal játsszák majd a Soproni Petőfi Színház és a TBG Production közös előadását, a Vadak ura – The Covenant című családi musicalt. Augusztus 5-én és 6-án a Margitszigeti Színház és a Crescendo Music Management közös produkcióját, a Csókkirály című koncertshow-t láthatja a közönség.

Augusztus 26-án és 27-én játsszák Jávori Ferenc A farmerkirály című klezmermusicaljét, amely Levi Strauss életéről szól. A jövő évi barlangszínházi szezont Rúzsa Magdi koncertje zárja szeptember 10-én.

A sajtótájékoztatón Sass László, a soproni önkormányzat kulturális bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jövő évad programja egy olyan összeállítás, „ami az örök elégedetlenek vitorlájából is kifogja a szelet”, mert szinte minden műfaj megtalálható a kínálatban.

Nyitókép: Vadak ura – The Covenant csoportkép. Forrás: Soproni Petőfi Színház