Hatvan évvel ezelőtt, 1945. november 20-án a nürnbergi igazságügyi palota 600-as termében kezdődött el a náci vezetés tagjait felelősségre vonó per, amely új szakaszt nyitott a nemzetközi jog történetében.
A szovjetek csak nehezen egyeztek bele, hogy Nürnbergben, az amerikai megszállási övezetben ítélkezzenek a náci Németország vezetői felett, így sikerült elérniük, hogy hivatalosan Berlint nyilvánítsák a törvényszék székhelyévé. Nürnberg több szempontból is alkalmas helynek ígérkezett a per lefolytatására. Először is a súlyos bombázások ellenére is épen maradt az igazságügyi palotája, amelyet alagút kötött össze a szomszédos börtönépülettel. Az ideológiai-politikai hátteret pedig az szolgáltatta, hogy Nürnberg gigantikus náci pártgyűlések színhelye volt, s nürnbergi törvényekként váltak hírhedtté a faji törvények.
Az előzmények 1943. október 30-ra nyúlnak vissza, amikor az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és a Szovjetunió Moszkvában közös nyilatkozatot adott ki. Ebben leszögezték, hogy a Németországgal kötendő fegyverszüneti egyezménnyel egy időben azokat a német katonai személyeket, valamint a nemzetiszocialista párt azon tagjait, akik a második világháborús kegyetlenkedésekért, mészárlásokért és kivégzésekért felelősek, vagy azokban részt vettek, visszaküldik azokba az országokba, amelyekben e bűncselekményeket elkövették, hogy a felszabadított országok saját törvényeik szerint vonhassák őket felelősségre és ítélkezhessenek fölöttük.
A Törvényszék hatásköre az moszkvai elvek alapján megkötött 1945. augusztus 8-i londoni egyezményen alapult, amelyet a négy nagyhatalom írt alá, s amely azon fontosabb tengelyhatalmi háborús bűnösök pereinek lefolytatását célozta, akiknek a bűncselekményei nem kapcsolhatók egyetlen országhoz, illetve földrajzi helyhez. Később további 19 nemzet fogadta el az egyezmény rendelkezéseit.
A vádirat négy vádpontot tartalmazott: 1. béke elleni bűncselekmények - agresszív háború előkészítése, megindítása és folytatása nemzetközi egyezmények és megállapodások megsértésével, 2. emberiség elleni bűncselekmények - kivégzés, deportálás és népirtás 3. háborús bűncselekmények - a háborús szabályok megsértése 4. "közös terv vagy összeesküvés" az előző három vádpontban felsorolt bűncselekmények elkövetésére. A bíróság felhatalmazást kapott arra, hogy bármely egyént bűnösnek nyilvánítson a fenti 1-3. vádpontokban, valamint bármely csoportot vagy szervezetet háborús bűnösnek minősítsen. A testület a négy győztes nagyhatalom által delegált egy-egy tagból, valamint egy-egy helyettesből állt. Az ügyészek is a négy aláíró országot képviselték.
Adolf Hitlert nem tudták a vádlottak padjára ültetni, a háború végnapjaiban a sebtében feleségül vett Eva Braunnal együtt minden valószínűség szerint öngyilkos lett, de például helyettesét, Rudolf Hess-t, Hermann Göring birodalmi marsallt, Joachim von Ribbentrop külügyminisztert, Wilhelm Keitelt, a Wehrmacht főparancsnokát, Albert Speer hadigazdálkodási minisztert, birodalmi helytartókat és másokat igen.
Az első ülést Berlinben 1945. október 18-án tartották, majd a folytatásra 1945. november 20-tól Nürnbergben került sor a brit Lord Geoffrey Lawrence elnökletével. 24 korábbi náci vezetőt vádoltak háborús bűncselekmények elkövetésével, különféle szervezeteket pedig azzal, hogy jellegüket tekintve háborús bűnösök. Közülük a per megnyitásakor 22 volt vezető állt a bíróság előtt (Martin Bormann, Hitler legközelebbi munkatársa a háború végén eltűnt, s távollétében ítélték halálra, Robert Ley, a német szakszervezetek helyére lépő Deutsche Arbeitsfront elnöke pedig még a per kezdete előtt öngyilkos lett).
A bíróság 250 tanút hallgatott meg és több mint negyedmillió, esküvel megerősített írásbeli tanúvallomást dolgozott fel. Elutasította a védelem azon állítását, hogy háborús bűnöket csak államok követhetnek el, s megállapította, hogy a bűncselekményeket emberek hajtják végre, ezért felelősségre is vonhatók. Elutasították azt az érvelést is, hogy a per és a döntés "ex post facto" történt, vagyis a tetteket az elkövetés után nyilvánították bűncselekménynek. A bíróság szerint az ilyen cselekményeket a II. világháború előtt is jogellenesnek tekintették.
216 bírósági ülés után 1946. október 1-jén 22 vádlott felett hirdettek ítéletet. (Gustav Krupp von Bolhen und Halbach gyáros ellen pedig szellemi és fizikai állapota miatt az eljárást megszüntették.) Három vádlottat: Hjalmar Schachtot, Franz von Papent és Hans Fritzscht felmentették, négyen: Karl Dönitz, Baldur von Schirach, Albert Speer és Konstantin von Neurath 10-20 év közti börtönbüntetést kaptak. Hármat: Rudolf Hesst, Walter Funkot és Erich Readert életfogytiglanra, tizenkettőt: Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Alfred Rosenberget, Ernst Kaltenbrunnert, Joachim von Ribbentroppot, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Wilhelm Keitelt és Arthur Seyss-Inquartot és Hermann Göringet, továbbá távollétében Martin Bormannt halálra ítélték. Göring a kivégzés előtt öngyilkos lett, a többieket október 16-án felakasztották. A bíróság bűnösnek nyilvánította a Gestapót, a náci titkosrendőrséget (SD), a náci párt vezető testületét és az SS kötelékeit.
Az Egyesült Államok 1946 és 1949 között saját illetékességi körében még további 12 pert (orvosper, jogászper, Krupp-per, Flick-per, az IG Farben pere stb.) rendezett Nürnbergben 199 vádlott ellen, akik közül harminchatot ítéltek halálra. A főperben hozott ítéletet az ENSZ 1946. évi decemberi közgyűlése nemzetközi jogi érvényűnek nyilvánította, 1950-ben pedig megfogalmazta a hét "nürnbergi elvet", köztük a személyes felelősség elvét, azaz a bűnösök nem élvezhetnek immunitást, nem mutogathatnak az államra.
A nürnbergi per jelentősége volt, hogy a történelemben először vontak felelősségre köztörvényes bűnözőként olyan államférfiakat, akik bűnösök voltak agresszív háború előkészítésében, kirobbantásában, akik megszegték a nemzetközi jog normáit és azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket annak idején Németország is aláírt. A nürnbergi perben történészek, jogászok később számos kifogásolható elemet találtak. A nagyságrendre jellemző, hogy 236 tanút hallgattak meg, a jegyzőkönyv 15 ezer oldalas és 22 kötetet tesz ki. A perről 350 újságíró és író tudósított, köztük olyan hírességek, mint Erich Kästner.
Kardos Gábor nemzetközi jogász, a per egyik tanulmányozója egyik elemzésében rámutatott, hogy Nürnbergben "a győztesek szándéka a vesztesek háborús bűnöseinek felelősségre vonása volt": semleges országok polgárait nem vonták be az eljáró nemzetközi törvényszék munkájába, néhány szövetséges katonai vezetőt pedig legalább jelképesen saját országa hadbíróságának kellett volna perbe vonnia. Az angolszász légierő nyilvánvalóan súlyosan megsértette "a háború szokásait és törvényeit" a Hamburg és Drezda elleni légitámadásokkal, a Katyn környékén elkövetett tömeggyilkosságot pedig szovjet részről csak a Gorbacsov-korszakban ismerték el.
A tölgyfa borítású 600-as terem a nürnbergi igazságügyi palotában még mindig megvan, de csak kevés kiírás utal történelmi helyszínre. Hét közben ma is tárgyalások folynak a teremben, hétvégén látogatható.
(Múlt-kor/MTI)