Hatvanhatezer fát vágnának ki egy autópályáért

Egyéb

Ősi, történelmi tájat is fenyegető, monumentális autópálya-beruházás váltott ki heves tiltakozást Törökországban nemcsak a szakemberek, de a helyi lakosok körében is.

Az Antalya nyugati, Kaş és Demre kerületében tervezett, mintegy 2,165 milliárd török lírába (nagyjából 25,35 milliárd forintba) kerülő új, négysávos út 11 hidat és viaduktot, hat alagutat, valamint 12 alul- és felüljárót foglalna magába. A National Geographic cikke szerint a gigantikus autópályaprojekt számos történelmi és természeti területet érintene, melynek részeként – a környezeti hatásvizsgálati jelentés alapján – az útvonalon több mint hatvanhatezer fát vágnak majd ki. A pálya a hírek szerint áthalat Adriake, Myra, Sura ókori városain, negatívan érinti majd a Kaş és Kalkan közötti védett természeti területeket, és mezőgazdasági művelés alatt álló földeket is szétvághat.

Mindez óriási felháborodást váltott ki a szakemberek és a laikusok körében egyaránt. Nezih Başgelen, a Kulturális és Természeti Örökség Megfigyelő Platform régésze kérte, hogy a civilek, különösen a történelmi és természeti örökség védelméért tevékenykedők lehetőséget kapjanak a véleménynyilvánításra. A szakember szerint félő, hogy a beruházás helyrehozhatatlan károkat idéz elő a történelmi Lükia térségében. Başgelen megjegyezte, az autópálya Beymelek Dalyan-lagúnától indul majd, amely 44 halfaj táplálkozási és fejlődési területe, és a tengeri rákok számára is kulcsfontosságú szereppel bír. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a fakivágások mellett nagy mennyiségű föld kiemelését is tervezik, ez pedig ugyancsak visszafordíthatatlan következményekkel járna.

Myra ókori városa. Fotó: Shutterstock / Yalcin Kahia