Van Swieten szövege világunk megalkotásának történetéről szól, és a drámai bevezetés után csupa ujjongás, ahogy muzsika is. A helyzet nem mindennapi: majd két év telt el, az életünk sok szempontból teljesen megváltozott, és a pandémia még velünk van. Mit mond ma számunkra A teremtés?

A Haydn-mű megvilágította számomra, hogy a jelen pillanatnak − mindennek, ami most van, ami most sikerül, ami jó − intenzívebben örüljünk. Nem azon kell siránkozni, hogy mi volt, és vajon hogyan lesz. Ajándéknak tekintem a pillanatot, és örülök neki. Örömmel tölt el, hogy koncertezhetünk. Korábban természetesnek vettük, hogy hangversenyekre, előadásokra járunk.

Nagyon sokszor vezényeltem A teremtést. Az a naiv öröm és rácsodálkozás, ami a mű révén jelenleg átjár, új fénytörésbe helyezte az előadást. Csodálatos, ahogy Haydn a zenéjében ötvözi az időskori bölcsességet és a gyerekkori kíváncsiságot. Ennél szebbet el sem képzelhetünk. Én most még mélyebben élem át A teremtést, mint korábban.

Szövegben és zenében egyaránt plasztikus vonások rajzolják meg az ég, a vizek, a szárazföld, a növények, az állatok és az első emberpár megteremtésének képeit.

A zene Giotto-freskójának szoktam nevezni A teremtést, épp a naivitása miatt. A szöveget egyébként vétek elválasztani a bibliai eredettől és a kortól, amelyben íródott. Volt, aki mostanában kifogásolta, hogy a harmadik részben a férfiprioritásról esik szó, és Éva törvénynek tekinti, hogy Ádámnak engedelmeskedjen. Operakarmester vagyok, mindig a zenéből indulok ki. A muzsika a két fiatal egymásra találását, a szerelem felfedezését, az őszinte szeretetet fejezi ki, nincs benne semmi nőellenes. Mindenesetre évkezdésnek A teremtés bevált; cáfolja a kétségeket, hogy január 1-jén eljönnek-e az emberek koncertre.

Régi vágyam volt, hogy a mű évenkénti megszólaltatásából legyen hagyomány. Felvetődött az ötlet, hogy néha-néha az Évszakokkal is kezdeni lehetne egy évet, és én túlságosan szeretem az Évszakokat ahhoz, hogy egy ilyen ötletre kapásból nemet mondjak. De konkrét formát ez még nem öltött, a Müpában továbbra is A teremtés az esztendő nyitánya. Az Évszakokból bármikor erőteljes előadásokat hozhatnánk létre. Haydn, ha nem is tudta, amellett érvel a zenével, hogy őrizzük meg a négy évszakot… Nehézséget jelent, hogy fél órával hosszabb, mint A teremtés. Eredetileg ugyanis négy estére képzelték el. Régen a Máté-passió is részletekben, virágvasárnap és nagypénteken ment.

A Prima Primissima Díj átvételekor a Müpában rendezett díjkiosztó gálaesten 2018. december 7-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A hosszabb műveket fel kellene osztani?

„Kellről” szó sincs, de lehetne kísérletezni. Koppenhágában a Rádiózenekarral Parsifalt fogunk játszani. Az első felvonást csütörtökön, a másodikat és a harmadikat a nagypénteki varázzsal pedig pénteken adjuk. Kipróbálom ezt a változatot. Sem az együttes, sem az ottani közönség nincs úgy benne Wagnerben, mint mondjuk a magyar publikum. Feltételezem, hogy két órán át könnyebb lesz koncentrálniuk.

Szerintem egyes zeneművek előadására érdemes új formákat keresni. Düsseldorfban Haydn alkotását, A filozófus lelke, avagy Orfeusz és Euridiké címűt mutatjuk be koncertteremre tervezett, minimalista rendezésben. Tehát színházi és koncertelemek vegyítésével. Lesznek akciók, lesz kosztüm és világítás is, csak néha koncertelőadássá alakul át minden: az ária koncertként hangzik el, megáll az idő. Ez az a forma, ami szerintem segít megőrizni az opera (és főleg az opera seria) lényegét.

A barokk és a klasszikus művekben a recitativók viszik előre cselekményt: a zárt számokban, áriákban mutatja meg a zeneszerző, hogy mi történik abban a pillanatban.

Megy az idő és áll az idő – ezt az oda-vissza mozgást nagyon nehéz színpadon megoldani.

Tudjuk, hogy anno ki- és bejárkált a közönség: a zenerajongók bementek az áriákat meghallgatni, a recitativók alatt pedig kimentek, és fordítva. Azok meg, akiket a történések érdekeltek, az áriák alatt hagyták el a nézőteret. Az érdeklődés kettőssége a mai, fegyelmezett közönségben is megvan. Azt hiszem, így mindkét réteg figyelmét sikeresebben tarthatjuk ébren.

Szerződtünk a Theater an der Wiennel, hogy jövőre ott is játsszuk az előadást, azonban a színházat átépítik, a vendégjáték egy bécsi műhelyházban lesz. De előbb Koppenhágában és Malmőben is bemutatjuk az Orfeót. 

Haydnnal kapcsolatban más tervei is vannak.

Grazban 2023 őszétől szeretnének olyan Haydn-napokat rendezni, amilyeneket korábban Kismartonban (Eisenstadt) tartottunk. Én is szeretném ezt. Egyelőre tárgyalunk, hivatalos bejelentés csak tavasszal várható. A Dán Kamarazenekar, amely most A teremtés közreműködője volt, ebben is a fesztivál partnere lenne.

Richard Wagner Trisztán és Izoldájának próbáján 2018-ban. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Velük vette lemezre Mozart, Haydn és Beethoven minden szimfóniáját, a négy Brahms-szimfónia felvétele hamarosan megjelenik. Láttuk, milyen rendkívüli odaadással figyelik a kezét, a pálcáját.

Nemcsak bécsi klasszikusokat játszanak, más stílusban is muzsikálnak. De azokat a darabokat, amiket együtt dolgoztunk ki vagy vettünk föl, hosszú évek óta csak én vezényelem náluk. Így nagyon tudunk építeni arra, ami kialakult, és sokkal könnyebb új dolgokat kikísérletezni. Ezt a lehetőséget csak tőlük kapom meg.

Mi hír a Budapesti Wagner-napokról?

A járvány okán kiesett évek miatt hosszabb próbaidőt igényel a Ring felújítása, mellette csak a Rienzi koncertszerű előadása fér el. Ezt az operát Bayreuthban nem adják, nyilván sokan szeretnék megismerni. Marc Albrecht, a Hollandiában élő, német születésű karmester fogja dirigálni. A Ringet kétszer fogjuk játszani, és idén csak én vezénylem. Hosszú távú tervem, hogy más, például Axel Kober-kvalitású karmestereket is meghívjunk. Nehéz megvalósítani, mert a Wagner-operák nagy szellemi és fizikai megterheléssel, sok próbával járnak. De a bayreuthi tradíciót mindenképpen szeretném továbbvinni.

Nyitókép: Fischer Ádám Kossuth-díjas karmester vezényli az Osztrák–Magyar Haydn Zenekart a Dohány utcai zsinagógában a 15. Zsidó Nyári Fesztivál jubileumi gálaestjén. Fotó: MTI/Kallos Bea