L. Simon László a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a képek hiánytalanul és sértetlenül érkeztek vissza a városba és kerülnek újra az eredeti helyükre. ?A múlt hónapban véget ért, a Budai Várban helyet kapott kiállítást eredetileg félévesre terveztük, ám arra kértük a pécsieket, hogy egy hónappal hadd hosszabbíthassuk meg a kiállítást. Ennek köszönhetően 2015. december 31-e helyett 2016. január 31-ig tarthatott nyitva a budapesti tárlat? ? emelte ki L. Simon László.

A magányos cédrus ? Csontváry géniusza című kiállítást a volt Honvéd Főparancsnokság épületében, két szinten, csaknem 1000 négyzetméteren, 17 teremben rendezték meg, és a több mint fél év alatt csaknem 115 ezren látták. Az államtitkár mindezek tükrében hangsúlyozta: ?ne féljünk kölcsönadni ezeket a műtárgyakat Európa nagy múzeumainak azzal a tudattal és azzal a jogos elvárással, hogy vissza is hozzuk őket?.

L. Simon László elmondta: 10 millió forintos kölcsönszerződést kötöttek a múzeummal, ennyit fizettek azért, hogy a képeket a fővárosba vihessék. Mint az államtitkár elárulta: Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt kérte tőle, ha a kiállítás 100 ezer fölötti nézőszámot produkál, a pécsi Janus Pannonius Múzeum ? ahol a képek ?eredetileg? voltak ? részesülhessen a plusz bevételből. ?Örömmel jelenthetem, hogy jelképes, 30 millió forintról szóló csekket adunk most át a múzeumnak Gyutai Csabával, a Várgondnokság Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával? ? nyújtotta át virtuálisan az összeget az államtitkár Páva Zsoltnak, Pécs polgármesterének, valamint a múzeum igazgatójának, dr. Csornay Boldizsárnak.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszédében kiemelte: nem példátlan, hogy a Csontváry-képek elhagyták Pécs városának kapuit, hiszen 2010-ben szintén elengedte a múzeum a gyűjteményt ? akkoriban Isztambul mint Európa egyik kulturális fővárosa fogadta a tárlatot. ?Fontos, hogy ezt a kincset ne rejtsük el? ? tette hozzá az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy Budapesten fél év alatt a pécsi látogatószám hatszorosa tekintette meg a kiállítást. Örömét fejezte ki továbbá, hogy a Várgondnokság jóvoltából megszületett egy, az életművet bemutató kiadvány, mely a magyar mellett angol nyelven is kapható lesz.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a sajtótájékoztatón megjegyezte: noha Csontváry Kosztka Tivadar nem volt Pécs szülötte és nem is járt a városban, képei a pécsiek identitásának részévé váltak.

 

A Csontváry-képeket február 11-én szállították vissza a baranyai megyeszékhelyen lévő Janus Pannonius Múzeumba.

 

Szíjjártó Anita

Fotó: Papp Eszter