Az Erkel Színházban rendezett sajtótájékoztatón kiderült, hogy a neves orosz zenekar látogatásának és muzsikájának nem csak a budapesti közönség örülhet, hanem a kultúra egy másik magyarországi fellegvára, Pécs zenekedvelői is. Közel negyven éve nem koncertezett világhírű külföldi szimfonikus zenekar Pécsett, így a pécsi székhelyű Filharmónia Magyarország szervezte januári esemény a város életében is meghatározó. A Kodály Központ e hangversennyel újabb lépést tehet annak érdekében, hogy mind rangosabb helyet foglaljon el Európa hangverseny-térképén.
A január 24-i hangversenynek a budapesti, 1911-ben felépült Erkel Színház ad otthont, melyet hat éves kényszerszünet után 2013. március 1-jén nyitottak meg újra. Teljesen felújították, mostanra pedig ismét teljes jogú testvérszínháza az Operaháznak.
A megalapításának 25. évfordulóját ünneplő Orosz Nemzeti Zenekar az orosz zene nagy korszakából, a 19-20. századból állította össze műsorát, melyben az orosz romantika remekművei lesznek hallhatóak, a szinte ismeretlentől a sláger szerűen népszerűig, a zene szerelmesei így biztosan találnak majd kedvükre valót a repertoárban.
Fotó: Csákvári Zsigmond