fbpx

Hazatérés címmel bemutatták az Esterházy Jánosról készült drámát a Nemzetiben

Október 28-án bemutatták a felvidéki mártír politikus életéről szóló drámát Rubold Ödön rendezésében. Lukácsy György darabja összefoglalja a hitvalló és szülőföldje, népe iránt elkötelezett politikus jellegzetesen 20. századi, kelet-közép-európai sorsát, megmutatva azt is, miből merített erőt a hányattatások elviseléséhez.

A drámát először az Esterházy-emlékévben mutatták be az alkotók az Esterházy János Zarándokközpontban, 2021 szeptemberében, a mártír politikus születésének 120. évfordulóján Alsóbodokon. Ott, ahová halála után 60 évvel, 2017-ben Esterházy János végre hazatért, utolsó kívánságának megfelelően. Ezután fogalmazódott meg, hogy jó volna kőszínházi körülmények között is bemutatni a darabot.

„Esterházy János egész élete egy hatalmas dráma. Olyan nem mindennapi történet, amelyre Hollywoodban dollármilliókat szánnának. Ez a rendkívüli sors azonban Közép-Európában született, abban az elképesztő 20. században, amely mögöttünk van, és amelyben emberi szenvedések, tragédiák sorozatának tömkelege zajlott a diktatúrák egymásutánjában” – fogalmazta meg Molnár Imre, az egykori felvidéki politikus monográfusa.

Az előadás történész-szakértője hozzátette: „Esterházy János sorsa is magán viseli a 20. század minden stigmáját, tehát nagyon nehéz volt kiválasztani azt az irányvonalat, hogy életének melyik szeletét dolgozzuk fel, hiszen mindegyik megérdemel egy-egy külön drámát.” Molnár Imre elmondta, igyekeztek a közös munkafolyamatban olyan fókuszpontokat keresni, amelyek megmutatják, ki is volt valójában Esterházy János, akinek nem véletlenül indult el a boldoggá avatási eljárása.

„Ő többször is elmondta politikusi beszédeiben, de írásaiban is megjelenik, hogy az embernek két nagy kincse van, a nemzeti identitása és a keresztény hite, és azt kérte az övéitől, hogy ezt a két értéket soha ne engedjék elveszni a lelkükből, szívükből, mert ez a két érték egyben két nagy fogódzó is, amely a legnehezebb időkön is képes átsegíteni bennünket. Nem tudta akkor még, hogy tulajdonképpen olyanná válik majd, mint az az orvos feltaláló, akinek önmagán kell kipróbálnia a saját gyógyszerét” – foglalta össze az életút tanulságait a történész.

„Esterházy Jánosnak dramaturgiai értelemben nincs tragikus vétsége, tehát nehéz megragadni színházi szempontból az élettörténetet, annak ellenére, hogy rendkívül sok drámai eseményt tartalmaz” – mondta Lukácsy György, a darab szerzője. A Nemzeti Színház irodalmi munkatársa szerint ezért is alakult át a dokumentumdráma misztériumjátékká, mivel meg akarták mutatni Esterházy szinte krisztusi szenvedéstörténetét. „Hihetetlen gyötrelmeken ment keresztül a gulágon vagy Csehszlovákia különböző börtöneiben, és közben azt lehet kiolvasni a soraiból vagy a rokonainak, rabtársainak a visszaemlékezéséből, hogy mégis vigaszt és reményt talált abban a félelem nélküli állapotban, ahogyan ő élt. Számomra ez a legfontosabb üzenete az ő történetének, hogy valóban lehet támaszkodni a hitre, hiszen ez valódi erő és valódi reményt ad” – összegzett Lukácsy György.

„Az ügy fontos számomra” – nyilatkozta az előadással kapcsolatban Rubold Ödön rendező is, aki színpadra álmodta az előadást, amelyben igyekezett megvilágítani Esterházy lelki fejlődésének hátterét. „Egy tehetős arisztokrata, léha életű fiatal, aki Trianon sokkjától megrendülve a közösségért cselekvő politikus lesz, egyszerű hívőből pedig a krisztusi sorsot vállalóvá válik. Ennek az életútnak a bemutatása messze túlmutat egy előadáson. Az élet dokumentumait majd egy kiállításból ismerhetik meg a nézők. Amit a színen látnak, az egy misztériumjáték, amiben felidézzük egy ember jellemének, lelkiségének esszenciáját, a karizmáját. Minden ember életében vannak szélsőséges pillanatok, amikor nehéz döntéseket kell meghoznia. Esterházy életét ezekben a helyzetekben is helyes döntések jellemzik, mindig következetesen kiállt elvei, meggyőződése mellett, erős hite segítette abban, hogy ne térjen le a helyes útról” – fogalmazott a rendező.

A spirituális fejlődés érzékeltetésére az alkotók már az ősbemutatón segítségül hívták Szabó Sebestyén László színművészt, aki felvidéki népballadákat megszólaltatva különleges atmoszférát teremtett az előadáshoz. Énekmondói szerepe a mostani bemutatóig kibővült, és már az előadás zenei szerkesztőjeként szerepel a színlapon.

„A zenék túlnyomó többsége felvidéki eredetű. Főként Kátai Zoltán anyagából válogattam, ezzel is igyekeztünk kiemelni azt, hogy Esterházy sorsközösséget vállalt azzal a néppel, azzal a kultúrával, amelyből származott. Nagyon gazdag vidék ez a zenei anyagát illetően. Ott a vallásosság és a népi kultúra szervesen összekapcsolódó, élő jelenség, a balladák pedig jól illeszkednek a játék misztériumjellegéhez. Nekem magamnak is erős a kötődésem a népdalokhoz, édesanyámtól nagyon sokat tanultam, egyik dédanyám siratóasszony volt, és bár nem ismertem, de máig őrzöm az énekeskönyvét, így nem volt nehéz ezt a feladatot elvégeznem” – mesélte a Nemzeti Színház fiatal művésze.

Fotók: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt

A rovat további cikkei