Lukácsy György
Embereket lövetett le a szocialista filozófus
Száznegyven éve, 1885. április 13-án született Lukács György kétszeres Kossuth-díjas marxista filozófus és esztéta, kommunista politikus, akiről a legenda szerint Thomas Mann A varázshegy Naphtáját mintázta.
A Déryné Társulat az Esterházy-palotában vendégeskedett
Különleges helyszín adott otthont a Déryné Társulat ősbemutatójának: szeptember 27-én a Soproni Egyetem Erdészeti Múzeumában, az Esterházy-palotában tartották az Álmaimban Déryné című előadás premierjét. Joseph Haydn után ezúttal Déryné vendégeskedett a történelmi falak között.
Vidnyánszky Attila filmre viszi Móricz Úri muriját
Vidnyánszky Attila rendezésében készül Úri muri, megazisten! címmel mozifilm Móricz Zsigmond regényéből. A Trill Zsolt, Schnell Ádám és Berettyán Sándor főszereplésével megvalósuló projekt mellett a legendás díszlettervező, Romvári József unokájának személyes hangvételű filmtervét is támogatja a Nemzeti Filmintézet.
Hazatérés címmel bemutatták az Esterházy Jánosról készült drámát a Nemzetiben
Október 28-án bemutatták a felvidéki mártír politikus életéről szóló drámát Rubold Ödön rendezésében. Lukácsy György darabja összefoglalja a hitvalló és szülőföldje, népe iránt elkötelezett politikus jellegzetesen 20. századi, kelet-közép-európai sorsát, megmutatva azt is, miből merített erőt a hányattatások elviseléséhez.
Elindult a nevezés a 2022-es Magyar Mozgókép Fesztiválra
2022. június 9. és 12. között a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program közösen rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált. A tavalyi, sikeresen elindított hagyományt folytatva idén is Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban tartják meg a hazai filmes mustrát, melynek részeként sor kerül a Magyar Mozgókép Díjak átadására.